Itthon meglehetősen széles a Balatonon előforduló hajók spektruma, nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy a legpontosabb felmérések útján a lehető legjobb vitorlát szállítsuk le partnereinknek. Ehhez az ügyfél igényeinek pontos megértése mellett megfelelő szaktudásra és vitorlázó tudásra is szükség van. A Quantum kifejezetten figyel erre és minden képviselő kiválasztásánál fontos szempont az adott jelölt vitorlázó tudásának felmérése, megismerése.
Nagy örömmel tölt el minket, hogy lassan 40 felé közelít azon hajók száma melyekre az idei szezonban Quantum vitorlák készültek, ami már-már 1000 négyzetméternyi felületet és fél tonna súlyt jelent.

Partnereink között vannak, aki kizárólag kedvtelési célból vitorláznak és sokan vannak akik kifejezetten a versenyeredményeik javításának érdekében döntöttek úgy, hogy Quantum vitorlát vásárolnak. Igyekeztünk őket a legjobb tudásunk szerint segíteni ebben, a legpontosabban felmérni igényeiket. Sokan közülük, osztályversenyeken, OD Trophykon már remek eredményekről számolhattak be, de a Kékszalag mindenki számára kiemelkedő és fontos verseny.
Izgatottan vártuk mi is a július 10-én elrajtoló regattát, hisz ez volt az a verseny ahol a legtöbb vitorlánk indult egyszerre, mindenféle hajóosztályban, sok hajón a teljes vitorlázat, némelyeken csak egy-egy vitorla volt Quantum. A Kékszalagot már hónapokkal megelőzték a felkészítések, az átadáskori vízi tesztek és tanácsadás, közvetlenül a verseny előtt pedig, akinek csak tudtunk segítettünk a vitorlák felkészítésében. Voltak ügyfeleink, akiknek épp csak a verseny előestéjén futottak be vitorlái, hála a gyors gyártási és vállalási határidőknek, amiket a Kékszalag miatt sikerült kipréselni a gyárakból, a rövid megrendelési határidők ellenére le tudtuk őket szállítani.


Minden ügyfelünk alapos felkészítésén túl, pár hajóra kiemelten is figyeltünk. Vagy azért mert olyan vitorlákat kaptak, ami számunkra, sőt az egész cég számára különleges volt, például a Granini Code8 tűzpiros membrán vitorlái, vagy azért mert kifejezetten kíváncsiak voltunk arra, hogy az egyébként is remek hajóból mennyivel hoz ki többet egy jól megtervezett vitorla, ilyen volt számunkra például a Nelson, vagy pedig azért, mert a Quantum Sails Hungary 7 fős csapatából volt valaki a legénységben, mint például a Shadowfax Börrensen 12-esen Rauschenberger Miklós és Baráth Gábor, szintén Quantum vitorlákkal. Összevont cirkáló osztályban a dobogó legfelső fokára álló Sirocco legénységében, a Quantum Loftból Pécsváradi Ákos, a legtöbb Kékszalagot nyert Tramontana fedélzetén pedig Bális István csapattársunk jeleskedett.
Fényképezőgéppel követtük a felkészülést, kísértük a rajtot, sok hajónkon GPS jeladó is volt így a Quantum Sails Live Tracking GPS közvetítésen mindig pontosan láttuk ki merre jár.

Gyors és rekordokat döntögető Kékszalag volt az idei. Rekord számban, hősként küzdötték végig a nehéz menetet, és futottak be a résztvevők, sokan voltak viszont, akik árboctörés, vitorlaszakadás vagy egyéb technikai okok miatt kiállni kényszerültek.
Számunkra megnyugtató volt a verseny utáni gyors körtelefonok visszajelzése, miszerint minden partnerünkkel nagyjából rendben volt minden és senkinek nem voltak vitorla problémái.

Név szerint is itt vannak tehát a Kékszalag „Quantumos” hajói:
Zulu (J24), Avanti (Regina), Silver Yacht (Jeanneau Sun Odyssey 39DS), Aventura (Scholtz22), Big Five (J24), Brainstorm (NAU370), OBZIDIAN (Hanse415), Ganz Danubius, Kolibri (Flaar26), Shadowfax (Börrensen12), Granini Code8, Code8, Nelson (Flaar 8MPro), Gemini (Ventilo28), Kékmadár, Barbi (Beneteau first 34.7), Sailana (Bavaria32), Afford Utasellátó (J24), és Rose (Benetteau first 30)

Néhányuk hajóosztályában elért kiemelkedő dobogós eredményével pedig mi is had büszkélkedjünk:
Gemini – Többtestű M2, 2. hely, abszolút 5.
Kékmadár – 30-as cirkáló osztály 1. hely
Big Five – J24, 2. hely
Aventura – Scholtz22, 2. hely
Sailana – Bavaria 32, 1. hely
Nelson – YS-I./1, 1. hely
OBZIDIAN – YS-I./2, 1. hely

Varga Lajos a Nelson kormányosa így nyilatkozott a Quantum vitorlák teljesítményéről:
„Szezon elején kerültek a Nelsonra Quantum vitorlák, Keszthely-Kenese Szólót nyertem is a hajóval, de talán az idei, rendkívül gyenge szeles Pünkösdi–regattán éreztem először, hogy a hajó valóban gyorsult. Nézve az előrejelzéseket, és számítva az erős szélre, alapból előjön az emberben az izgalom, vajon hogy viselkednek majd új vitorlái olyan körülmények között, ahogyan még nem próbálta. Utólag be kell hogy ismerjem, bármilyen félelmem alaptalan volt. Leginkább attól tartottam, hogy ilyen erős szélben a nagyvitorla túl nagy lesz, de nem volt vele probléma, mert szép lapos a teteje, kis szélben jól lehet zárni, ezt a Pünkösdin kipróbálhattuk, most, nagy szélben pedig remekül nyitható volt, így nem döntötte meg annyira a hajót. Az előző vitorlámhoz képest jóval könnyebb Quantum vitorláim miatt a rig súlypontja is lejjebb került, ez, számítva az erős szélre, szintén fokozott várakozásokkal töltött el, de remekül muzsikáltak, a code 0-val pedig csak úgy hasítottunk a nyugati medencében. Összefoglalva tehát, alig és igencsak erős szélben egyaránt állták a próbát a Quantum vitorlái, melyek azt gondolom nagyban hozzájárultak a 2014-es Kékszalagon YS-I./1 hajóosztályban elért első helyezésünkhöz.”

Minden 2014. évi Kékszalag résztvevőnek szívből gratulálunk ez úton is, jövőre pedig reméljük még több Quantumos sikerről számolhatunk majd be!