Az előnyszámos versenyek minden jószándékú igyekezet ellenére tükrözik a szabályalkotók akaratát, és nehezen érvelhető előnyöket biztosítanak egy egy tutira menő hajónak. Nemrégen jelent meg egy hirdetés, ahol egy jónevű versenyző garantált magyar bajnokságot kínál fizető ügyfeleknek. Nem gondolom, hogy viccelne, hiszen mindannyian ismerünk olyan csapatokat, akik nem bírnak lekerülni a dobogóról köszönhetően a nekik jutó kalkulált előnyszámnak.
Senki nem kérdőjelezi meg azonban, ha egy csapat olyan nagy létszámú OD osztályban szerez stabil előnyt, ahol a felszerelés vagy a hajó kora, szinte teljesen elhanyagolható az eredményesség szempontjából.

Sajnos az ügyeskedés az OD osztályok számának növekedésével is tettenérhető. Mióta egy hathajós flotta önálló hajóosztályként is megméretheti magát azóta a hajóforgalmazók, chartercégek – miért is ne? – önálló OD osztályként kínálhatnak többletszolgáltatást vevőiknek, ügyfeleiknek. Nem túl elegáns a közismerten lomha túra hajókon elért dobogós helyezéseket bajnoki éremmel honorálni, mert ez kizárólag egy-egy vállalkozás érdekeit szolgálja miközben súlyosan sérti a vitorlássport megítélését.

A J24 nem ilyen. Miközben a hajóosztályok arról panaszkodnak, hogy egyre nehezebb fentartani a versenyzői aktivitást, addig az alig 30 db-os magyarországi J24 hajóflotta több mint 2/3-a, 21 egység állt rajthoz az osztály bajnokságán. Pedig nem egyszerű J hajón vitorlázni. Először is legalább 4 ember kell a kezeléséhez, mert úgy van felszerszámozva, hogy még véletlenül se legyen munkanélküli a csapatban. Egy fock, egy hatalmas génua és egy spinnaker egészíti ki a nagyvitorlát. A génuán kívül csak hagyományos dakron vitorlázat használható, az alu árboc és az igen szilárd kissé bumfordi hajótest korlátlan élettartalmat ígér. Használt hajót közúti szállító kocsival, versenyre felszerelten már 3-5 millió Ft között is találunk, ennyi pénzért egy nagyobb, kisebb aktív létszámmal is elkrúzoló hajóra még gennakert sem vehetünk.



A J24 nem egy könnyen kezelhető hajó, ha pályaversenyen akarunk produkálni. Hogy érthető legyek megpróbálom szemléltetni: Backbordon érkezünk le az up&down pálya alsó kapujába. Génua még a baloldalon a decken pihen, mert természetesen nem betekerős, spi fent. Ha a jobboldali bóját vennénk akkor génua fel, spi le leeben, bot eltesz és lúv fel. De bejön néhány hajó belső helyre és van 10 méterünk, hogy ráhalzoljunk a baloldali jelre, és onnan kezdjün kreuzolni. Mi ilyenkor a teendő? A génuát szélsebesen át kell pakolni a jobboldalra, hogy halz után fel lehessen rántani. Ehhez kell gyorsan két ember, a shottos aki amúgy éppen spízik, és valaki elől, aki nincs a zongoránál és nem a fordecker aki botozik vagy kormányoz. Közben rohamosan fogy a távolság. A génua átkerül, megy a halz ami önmagában 3 emberes és már elértük a bóját. Ekkor, ha szerencsénk van és a spí nem fekszik a forstagon felmegy a génua, amit valakinek elől fel kell húzni, jelre beakasztani az árbocon lévő klembe, eközben le kell rakni a spibumot a helyére a shottok alá a deckre. Ehhez is kell egy ember de még fenn van a spi, és lúvolunk ezerrel, hogy aztán már éles menetben három ember valahogy lekanalazza a jóesetben lúvban felkenődött spít a vitorlákról és betuszkolja a kajütben lévő gyűjtő táskába. Ha jól számolom ez alatt a max 20 másodperc alatt kellene vagy 7-8 ember, de csak 4, vagy öt fér bele a szigorú 400 kg-os súlyhatárba. Ugyanezt a manővert egy tackváltó fockos túrahajóval, gennakerrel 2-3 ember simán bemutatja függetlenül a hajó méretétől és az utaslétszámtól.

Ha ennyire komplikált, akkor mitől növekszik évről évre a J24 bajnokság résztvevőinek száma? Mert ennek az osztálynak megkérdőjelezhetetlen a presztízse. Az osztály kitűnően menedzselt, legjobbjai nemzetközi mércével is kiválóak. Legalább 10 hajónak van nyerési esélye, de a végső sorrendet itt valóban a megalapozott tudás alakítja.

Az idei bajnokság vacak szélviszonyok között, sokszor idegőrlő várakozásokkal, lelőtt futammal, keserítette a résztvevőket, de így is sikerült a 4 nap alatt 9 futamot rendezni. Óvás egyáltalán nem, indulatos hangoskodás alig volt.
Az osztály vezetése úgy döntött, hogy megpályázza a 2018-as EB rendezési jogát. Ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező évek a fejlődésről, a színvonal további töretlen emelkedéséről kell, hogy szóljanak.

Hajrá J24!

Eredmények ITT.