Az előzetes jelentkezések alapján 5-6 Laserre is számított a rendezőség, ám ebben az osztályban végül nem állt rajthoz egyetlen egység sem. A kilenc futamra kiírt verseny három napja alatt az időjárás minden arcát bemutatta, a kucorgós, alig több mint öt csomós széltől kezdve 29 csomós rock ’n’ rollig.

A tavaly debütáló verseny első napján gyenge délkeleti szélben futott ki a mezőny. Az 5,5 és 9 csomó közötti szél a nap folyamán enyhe visszalengésekkel ugyan, de stabilan fordult északkelet felé, így pályatengelyt minden futam előtt irányban és a szélerőhöz igazítva hosszban is enyhén módosítva sikerült négy futamot rendezni.

A második nap a depresszióé lett: az egész nap október eleji hangulatban telt – a parton. Reggel a borult, szél nélküli, vitorlázásra teljességgel alkalmatlan körülmények miatt a kikötőben halasztott a rendezőség. Időközben ez eső is elindult, sőt meg is erősödött, így nap nyertese a The Bar volt. Az előrejelzés erre a napra egyébként tökéletesen bejött, így a délután közepén a rendezőség fel is adta a várakozást és másnapra halasztott a verseny folytatását.

Vasárnapra ugyancsak telibe talált a meteorológia, már reggel friss északnyugati szél fújt, s mire a mezőnyök a pályára vitorláztak, már javában folyt a rock ’n’ roll, az első futamhoz a narancs lobogót 19,8 csomós szélben húzták fel. A combos szél a nap folyamán több mint kitartó volt – a rendezőség legerősebbként 29 csomós nyomást mért –, így az állandósult 18 csomó körüli alapszélben – 22-26 csomós pöffök közepette – nagyon simán sikerült négy újabb futamot tartani az egyre fogyatkozó mezőnyöknek. Az utolsó futamban a benevezett hét 470-es egység közül ketten, a 12 finn dinghy közül pedig öten futottak be, a Flaarok pedig eddigre elfogytak. A mezőnyök kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy a gyenge szeles nap után elől lévő egységek a jóval keményebb körülmények között is megtartották vezető pozícióikat. Finnben Huszár Géza és Lukáts Ákos között dőlt el a verseny az előbbi javára, 470-esben a két szparis egység közül a Gyapjas-Péch kettős megelőzte a Bihary-ikreket.

Az eredménylista ITT tekinthető meg!