A 2016-os Riói Olimpiára szóló indulás jog (hazánk második sportolójaként!) megszerzése után fölényesen megnyerte a Finn hajóosztály magyar bajnokságát, majd három hét pihenő után ismét gőzerőre kapcsolva Valenciában folytatta felkészülését idei utolsó versenyére, az olimpiai hajóosztályok számára a spanyolországi Palamosban, december 17-22 között rendezett karácsonyi regattára (39. Christmas Race Palamos). A versenyre 28 Finnes nevezett.
Nem Zsombi volt azonban az egyetlen, akiért a versenyen izgulhattunk, hiszen Tomai Balázs (Pufi), az MVM SE olimpiára készülő Laser Standard versenyzője is rajthoz állt a 48 Laser Standard versenyzőt felvonultató mezőnyben.
Mindkét fiú kimagaslóan jól kezdte a versenyt, Zsombi egy futamgyőzelemmel, Pufi egy második helyezéssel indított. Jó formájukat a verseny során végig fenn tudták tartani.
Zsombi nem hagyott sok esélyt az ellenfeleinek, a Finn osztály részére rendezett öt futamból hármat megnyert, e mellett egy második és egy negyedik helyezést gyűjtött be, amivel összetettben mindenkit maga mögé utasított és az első helyen várta a december 22-i Medal Race-t. Sajnos a rendezők és versenyzők december 21-e után december 22-én sem örülhettek az időjárási körülményeknek, hiszen szélcsend és sima víztükör várta a versenyzőket, így sajnos a Medal Race elmaradt valamennyi hajóosztályban.
A Laser Standard hajóosztályban nyolc futamot tudtak rendezni, ebből Pufi egyet megnyert, e mellett két második hellyel és egy negyedik hellyel is büszkélkedhetett. A döntő napját a 7. helyen várta, a szélcsendes idő miatt azonban az eredményt módosító több futamra nem került sor. Pufi így egy gyönyörű 7. helyezést gyűjtött be a karácsonyfa alá!
Az MVM Sportegyesület nevében szívből gratulálunk a fiúknak és köszönjük ezt a szép karácsonyi ajándékot!

Áldott Ünnepeket és szélben, vitorlázásban, egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánunk Mindenkinek!


Dr. Ugron Gáspár Gábor

Fotó:Cserta Gábor