A Fehér Szalagon belül zajlik a legpatinásabb, klasszikus balatoni vitorlások számára kiírt Classic Round futam. Ezen az 1945 előtt épült hajók illetve azon hajótípusok később épült vitorlásai vehetnek részt, amelyeket még a második világháború előtt terveztek.

A klasszikus hajók szombati 9 órás rajtját követően, fél órával később kezdődik a modern hajók versenye. Mindkét csoport versenytávja légvonalban mintegy 42 kilométer – a hajók a Balaton keleti medencéjét kerülik meg a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Balatonfüred útvonalon.

A Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett verseny külön érdekessége, hogy azon a Kékszalag néhány esélyese is rajthoz áll, s könnyen lehet, hogy néhány külföldi egység is „teszteli” a versenypályát. Sokszor persze az igazi esélyesek ilyenkor még taktikai okokból nem mutatják be teljes sebességpotenciáljukat, hiszen a Kékszalag előtt sok technikai újítást még titokban tartanak.

A Fehér Szalag a Kékszalaghoz kapcsolódó események nyitánya is. A versenyt vasárnap a Horváth Boldizsár Emlékverseny követi, amely a hajóknak szintén jó felkészülési lehetőség a Kékszalagra. Eközben Balatonfüreden számos kulturális esemény várja a látogatókat, amelyekről részletesen a kekszalag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.