Címke: kékszalag 47

Első Kékszalagom a Kishamison

Mindenki lázasan készülődik a rajtra és erre az embert próbáló megmérettetésre. A versenyzők hajót szerelnek és percenként megnézik, hogy milyen időt és szelet jósol a meterológia.

47. kékszalag – Invictus hajó beszámoló

Kékszalagra a tradicionálisnak tekinthető három edzésnappal, bekevert és lehűtött fröccsökkel (a legénységnek persze..) és az elmaradhatatlan, szenzációs és tápláló fasírtokkal készültünk. Megnézve az aktuális időjárás-jelentéseket, beérkezési időnket pénteken 17 és 18 óra közé tettem.

2015-ös Kékszalag az „őrület határán”

Olyan volt, mint hajnalban a takarítónő… aki az őrület határát súrolja!

47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj - VIDEÓ

A 47. Kékszalag úgy vonul majd be a történelembe, mint amin a hajók a leghosszabb időt töltötték a keleti medencében. 12 óra szélcsend után aztán megjött a szél, de szinte épp csak megmutatta magát. Három hajó videóit vágtuk össze nektek.

Kékszalag a Póstáson

Ez volt a Póstás harmadik Kékszalagja. Nyugodtan mondhatjuk hogy sikerült az első kettő tökéletes egyvelegét létrehozni.

Evezős hajóval a Kékszalagon!

Motor és vitorla nélkül, pusztán emberi erővel hajtott óceáni evezős hajóval, 42 óra evezéssel 221km-t megtéve, 5km/h átlagsebességgel teljesítette a Kékszalag útvonalát, evezve a Sámson nevű hajó. Bakos Andrással beszélgettem az útjukról.

Árkád-Kékszalag nem az a Kékszalag egy amatőr szemével

A minimálisnál is kisebb szél nekünk nagyon rosszul jött ki.

Pedig a hajónk, a KIKELET (Dolphin-28) rigjét a tavalyi előnytelen hajózási tapasztalataink után a tulajdonosok alaposan átépítették.

Kékszalag – ez egy igazán remek játék

Közel húsz óra a vízen, 198 megtett kilométer, 68 manőver, rajongók, páros verseny és sebességi megmérettetés, és ez mind-mind a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj nevű játék keretein belül, a Black Jack fedélzetén. Az idei igazán szép, változatos és nagyon harcos tókerülő volt.

Az esély mindig fifty-fifty

A Kékszalag rendezése 2010-ben engedte be először a katamaránokat és az elmúlt 5 év alatt sikerült egy nemzetközi színvonalú flottát összerakni, sok lelkes megszállott és segítő partner jelentős ráfordításával.

Az idei Kékszalag az Avanti Regina fedélzetéről

Az idei Kékszalag az Avanti Regina fedélzetéről

Raffica Team Kékszalag 2015

Az idei Kékszalag, a Raffica Sailing Team szemével.

Találd meg magad! 7000 megapixeles légi fotó a Kékszalagról

7000 megapixel felbontású zoomolható légi fotó a Balatonról a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj mezőnyéről. Az is lehet, hogy rajta vagy, de a látvány mindentől függetlenül is gyönyörű.

Kékszalag egy 15-ös Jolle, a Csimbi fedélzetéről

Egy barátom azt kérdezte sikerült-e befutni? Hát ezt írtam neki:

Kedves naplóm! Már megint Kékszalag

Tavaly elhatároztam, hogy szép lassan kiszállok a nagyhajós versenyzésből. Hivatkozhatnék a kéményseprők kedvenc mondására: „ minden a korom miatt van...” , de nem teszem, mert valójában az a bajom, hogy képtelen voltam egy ütőképes csapatot összehozni, olyanokkal, akikkel a one design versenyeken ott lehettem volna a topon.

Interjú Pénzes Attilával a Kékszalag győztes Safram csapat magyar tagjával

A 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj fődíja nem maradt Magyarországon. A Kupát egy Ventilo M1-es katamaránnal versenyző svájci csapat vette át. Amikor egy külföldi csapat a Balatonra érkezik, jellemzően felkér egy hazai versenyzőt, hogy segítse a csapatot a verseny alatt. Szükség van erre, hiszen a Balaton különösen változékony széljárása és vízmélysége minden időjárási körülménynél eltérő stratégiát igényel.

A leghosszabb Kékszalag ever

Raffica beszámoló

47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj eredmények

Az alábbiakban letölthetőek az eredménylisták

Véget ért a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj

Szombat reggel 9 órakor véget ért a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj. Európa legnagyobb tókerülő vitorlás versenyén idén 540 hajó állt rajthoz, amelyek közül 48 óra alatt 432 tudott érvényesen célba futni.

Tracker Service a nyomkövető

Indulsz a Kékszalagon és aggódik a család? Szeretnék látni az ismerősők, hogy merre jársz? A PHI Divizió Kft. ingyenes Tracker Service megoldása éppen ebben segít!

47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj - Real Time

Folyamatosan követjük az eseményeket! Minden információ egy helyen, valós időben!

1 2