A 47. Kékszalag úgy vonul majd be a történelembe, mint amin a hajók a leghosszabb időt töltötték a keleti medencében. 12 óra szélcsend után aztán megjött a szél, de szinte épp csak megmutatta magát. Három hajó videóit vágtuk össze nektek.
A Széltoló fedélzetéről Lehoczky Ádám osztotta meg velünk felvételeit, az Avantin Fekete Márton forgaott és persze a Porthole állandó médiahajóján a Póstáson is forgott a kamera.
Fogadjátok szeretettel a 2015-ös Kékszalag videót:
Ruják István olimpikon finnes 2024-ben Finn dingivel végigvitorlázott a Kékszalag útvonalán. Ha valaki ismeri közelebbről ezt az egyszemélyes versenyjollét, netán ült is benne, és ha tudja, mikor volt Ruji az olimpián (elárulom, 1980-ban), akkor rögtön átérzi, hogy ez egyáltalán nem volt könnyű feladat.
Azt eddig is tudtuk, – hála a kitűnő PR támogatásnak – hogy az esemény kinőtte az alapítók által korábban megálmodott kereteket. A verseny tisztaságának védelmében szigorú biztonsági, etikai normák meghatározása, betartatása elkerülhetetlenné vált. Ahogy az America’s Cup 1870 óta őrzi az alapítók szándékait, magas társadalmi presztízsét, úgy eljött az ideje a Kékszalag értékeit óvni, ellenkező esetben el fogjuk veszteni az esemény varázsát, kitüntetett szerepét, pozitív megítélését.
Péntek délben a Hungária Yacht Club füredi kikötőjébe besurrant egy Balaton 31-es több mint huszonhat és fél órás vitorlázás után. Goszleth Marcell szaladt segíteni, de nem kellett. A legénység frissen, elegánsan ért partot a sikeresen teljesített tókerülő verseny után. Ez a hajó a Hepp.
Az augusztus 10-15. között második alkalommal megrendezett J/70 Mixed-Plus World Championship-nek idén Koppenhága adott otthont, ahol 38 csapat, 13 ország és 3 kontinens képviselte magát.
Szeptember 5-én Balatonbogláron kerül sor a BAHART Regatta döntő túraversenyére és az Eurakvilo Jótékonysági Futamra. A két futam miatt a rajt időpontja 10 órára módosul. A Balaton jelenlegi alacsony vízszintje nem jelent problémát Balatonbogláron, hiszen megfelelő vízmélység várja a versenyzőket.
A csütörtöki négy szép futam után a regatta augusztus 28-i, pénteki zárónapjára egy roppant forgolódó, trükkös keleties szél maradt, ami a nap folyamán fokozatosan gyengült. Az utánpótlás Nacra 15 katamarán mezőny végül kilenc futamot teljesített a négy nap alatt, egy kiesővel nyolc futam alapján hirdettek végeredményt. Gyönyörű vitorlázással, hat futam elsőséggel Dávoti Gréta és Moore Liam (Balatonfüredi YC) megnyerte az Európa-kupa részversenyt és az országos bajnoki aranyérmet is. Az Ek kupa forduló második helyén Bartos Betti és Ormai Koppány Konrád (BYC) végzett, a harmadik a Team Kaáli VSE párosa, Kollmann Léna és Lovas Zsolt lett.