Balatoni fürdőzés télen - Újévi csobbanás Szigligeten

Akik szeretnének a 2016-os év első fürdőzői lenni a Balatonban, Újév napján 14.00 órára feltétlenül érjenek oda a szigligeti strandra! Elképzelhető, hogy 0 fok körüli lesz a víz hőmérséklete, mégis a Szervezők azon lesznek, hogy forró legyen a hangulat. Ennek biztosítására forralt borral, azért pedig, hogy sikeres legyen a 2016-os év, lencsegulyással várnak mindenkit. Aki csak egy rövid időre is megmártózik a Balatonban, annak egy emléklapot adnak, amely azt bizonyítja, hogy a bátraknak a balatoni fürdőzés már január elsején elkezdődött.
Fontos információ: a rendezvényt mindenképp megtartják, még akkor is, ha befagy a Balaton, ez esetben lékvágással biztosítják a „csobbanás” lehetőségét! És aki nem bírja ki januárig, már 24-én lesz egy előcsobbanás 11 órakor.
www.szigliget.hu



További csobbanás tipp:
Irány Zalakaros, az újabb fejlesztéssel kibővülő Zalakarosi Fürdő, ahol garantáltan nem fogunk fázni! A fürdő elfolyó melegvizét hasznosító új termáltó mellé egy fogadóépület, kilátótorony és egy 21 méter magasról induló csúszdarendszer is felépült.
A termáltó mellett kialakított tanösvényen védett, őshonos növényeket ismerhetnek meg az érdeklődők. Ugyancsak a projekt részeként készül el a Fények meditációs tere, ahol a nap mozgását, valamint a hozzá kapcsolódó folyamatosan változó fényeket is tanulmányozhatják a Zalakarosra érkezők.
Zalakaroson egyébként is jókat sétálhatunk, elég csak a klasszikus Parkerdei körtúrát említenünk, de érdemes végigjárni az Év Ökoturisztikai Létesítménye 2015 versenyben, a Tanösvény kategóriában első helyezést elért a Csiga-túra tanösvényt is.
www.zalakaros.hu
www.zalaerdo.hu/hu_tanosveny_csigatura.php

Dörgicsei 3 templomromos geotúra január 9-én

- Aki szereti a lankákba simuló kora középkori templomokat,
- aki kíváncsi különleges bányák különleges mészkőfejtési technikáira (és ennek tárgyi emlékeit az eredeti helyszínen szeretné megnézni),
- aki szeretné látni a nyugati országrész – minden túlzás nélkül – legszebb karrmezőjét,
- akinek meglódítja a fantáziáját: vajon mi az ördög az lehet az ördögszántás?,
- aki önállóan szeretne felfedezni kisebb barlangüregeket egy hosszabb függőleges sziklafal mentén,
- aki közvetlen közelről szeretne látni egy több, mint 10 méter magas löszfalat a maga lélegzetelállító vadságában és szépségében, az ne hagyja ki a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb gyöngyszemének, a „Dörgicsei Mészkő-Alpoknak” felfedezését!

Jelentkezés előző nap 16.00 óráig!
Információ:
Sárdy Julianna
+36 30 491 0061
sardy1@bfnp.hu
www.bfnp.hu


Téli Túra január 16-án, Gyenesdiáson

A Keszthelyi-hegység élővilágával nem csak a Természet Háza látogatóközpontban, hanem vezetett tematikus túrák keretében is megismerkedhetünk – a túra különlegességét a téli környezet, a pihenő természet adja.    
TÚRAINFORMÁCIÓK:
Kérjük a túrákra a túra előtti nap 16:00-ig jelentkezzenek be.
A túrák minimum 8 fő esetén indulnak (értesítést küldünk, amennyiben a túra elmarad).
Gyülekezés minden esetben a Természet Háza Látogatóközpontnál.
Félnapos túra: 400 Ft/fő; egész napos: 600 Ft/fő; holdfénytúra: 800 Ft/fő.
A túravezetés magyar nyelven történik.
Információ: Csali Nikolett 30/239-4279
termeszethaza@bakonyerdo.hu
www.gyenesdias.info.hu ; www.bakonyerdo.hu   


Kirándulós tipp:
Egész évben várja a természetben szívesen szemlélődőket a balatonfüredi Koloska-völgyben létesített Vadaspark, ahol a 2,2 hektáros parkban több vadfaj képviselőit is megismerhetjük. A Koloska-völgy egyébként is kellemes helyszíne lehet egy téli rövidebb kirándulásnak, de a hűvösebb napokon forró teát azért vigyünk magunkkal!

Borünnep

„Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.”

A hagyománytisztelő boros gazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják. Január végén a "szőlővessző pálfordulóján” már készülődik a tavasz, legalábbis kezd visszavonulni a tél. A Vince-napi időjárás a hagyomány szerint előrejelzi, hogy milyen lesz az az évi termés, így a szőlőtermesztő helyeken - a balatoni borvidéken is - különleges boros programokkal készülnek, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A balatonfüredi Anna Grand Hotelben Vince-napi borünnepet szerveznek január 23-án, ahol délelőtt szakmai programokkal várják a helyi borászokat, délután viszont a nagyközönség is megkóstolhatja az friss és ropogós borokat.
www.balatonfured.hu

Boros tipp:
Januárban sem kell mellőznünk a Balaton régió 2015. évi borait! Keressük a 2015-ben debütált Balatonbort vagy látogassunk el Badacsonyba – lássuk, hogy hová is érdemes elmenni bort kóstolni egy-egy fárasztó túra után, vagy előtt?


-    HOTEL BONVINO ÉTTEREM és BORBÁR (Badacsony, Park u. 22.; +36-87/532-210; nyitva tart: minden nap (ebéd 13-16h között)
-    ISTVÁNDY BORMŰHELY (Badacsony, Római út 155. +36-70/230-4713; nyitva tart: péntek-vasárnap 11-19h. Más időpontban előzetes bejelentkezéssel.)
-    DOBOSI-STIER PINCÉSZET (Badacsony, Római út 216.; +36-30/868-1361, nyitva tart: 10-21h)
-    LAPOSA BIRTOK (Badacsony, Bogyai Lajos u. 1. +36-30/519-8577; nyitva tart: hétfő-vasárnap: 11-19h)
-    FOLLY ARBORÉTUM & BORÁSZAT (Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út. 25. +36-70/337-4533; nyitva tart: minden nap, 8-17h)
-    BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET és VENDÉGHÁZ (Badacsonytomaj, Káptalantóti út 19. +36-30/927-1414; nyitva tart:
November: hétfő – csütörtök: 10-16h; péntek- szombat: 10-19h; vasárnap: 10-17h December: előzetes bejelentkezés alapján)
www.badacsony.com/hu/ajanlatok/nyitott-pincek-es-ettermek-a-badacsonyi-borvideken-osszel-es-telen-is.html

Ősszel és télen is nyitva tartó éttermek, borászatok:
http://itthonabalatonon.blog.hu/2015/10/21/oszi-teli_gasztronomiai_terkep_a_balatonrol

Itt a farsang, áll a bál
 
A szokások és hiedelmek zömének szempontjából többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot " farsang farkának " is nevezik. A Tihanyi Téltemetés kedélyes farsang végi rendezvény.

Január 30-án vidám maskarások vonulnak végig az utcákon a Visszhang-dombig, ahol Carneval herceg köszönti őket. A dombon menyegzőt tartanak, Carneval elveszi Tihany Szépét, minden pártában maradt helyi lány képviselőjét. Az esküvő után hatalmas máglyát raknak, rádobják a tél koporsóját, és hajnalig táncolnak a tűz körül. Sőt, a bizarr, esküvővel és temetéssel tarkított farangi mulatságon még a Fánk királynő is tiszteletét teszi!
www.tihany.hu

Tihany tipp:
KOGART Tihany
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány egy tihanyi kiállítással indította el december elején azt a nagyszabású nemzetközi programot, amivel a magyar művészetet szeretnék megismertetni, népszerűsíteni itthon és a határokon kívül is. A KOGART Tihany galéria új kiállításának tárlatát két kínai művész, Jin Shisheng fotós és Tan Huamu festőművész anyagaiból állították össze. A kiállítás január végéig látogatható.
Nyitva tartás: november 1. – március 31. között péntek–vasárnap 10:00–16:00 között
www.kogarttihany.hu