I. Nyitva a Balaton
II. Május 1.
III. Vízre szállunk – ünnepélyesen is megnyitják a balatoni vitorlás szezont!
IV. Pünkösdi programsoroló
V. A Nemzeti Park ajánlja
VI. Gasztroélmények Éve - Gasztrotippek májusra
VII. Kerékpárral a Balatonnál
VIII. Rizling Tavasz

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

I. Nyitva a Balaton!

2016. május 1-16. között a Nyitott Balaton akció keretein belül vezetett kerékpáros és gyalogtúrákkal, kulturális programokkal tavaszi kedvezményes szállásajánlatokkal csábítja a régió a Balatonhoz a feltöltődni vágyókat.

Április utolsó hétvégéjén már számos programmal vár a Balaton. Ekkor kerül sor többek között a XXV. Jókai napokra és párhuzamosan a jól ismert Jókai bablevesfőző versenyre Balatonfüreden, vagy említhetnénk a badacsonyi BorBarangolás rendezvénysorozatot is, ahol nem csak a legkivallóbb nedűkkel ismerkedhetnek meg a vendégek, hanem a borászokkal is. Azokra is gondoltak a szervezők, akik szeretnék kipróbálni erőnlétüket a hosszú tél után a szabad levegőn, ők a Mandula- vagy a Nezdei kézfogó teljesítménytúrának vághatnak neki, akik pedig körbekerekeznék a Balatont, azoknak tanácsoljuk, hogy május 14-re tartalékolják az energiájukat, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton bringatúrára.

A Gasztroélmények Évében még nagyobb szerepet kapnak tavasszal a helyi termékeket felsorakoztató balatoni gasztro fesztiválok. Balatongyörökön a palacsinták színes skáláját, Tihanyban a kiváló aromájú pálinkákat, Balatonfenyvesen a bodza iható és ehető izgalmas variációit kóstolhatjuk majd, de Balatonföldváron az is kiderül majd a Kultkikötő Piknik keretén belül, hogy „Ki mit süt?” a városban.

- Balaton fagyija – 2016-ban is!

A Balatoni Regionális TDM Szövetség 2016. évben újra meghirdeti a „Balaton Fagyija” pályázatot. Az apró ötletként megvalósuló Balaton fagyija kiemelt médiafigyelmet kapott, az elmúlt két évben. A nyertes fagylaltozók, 2014 óta a balatonmáriafürdői Florida Fagylaltozó és 2015 óta a balatonföldvári Kárpáti Fagyizó igazi turista zarándokhellyé vált.

A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. A versenyre cukrászdák, kézműves fagylaltozók nevezhetnek. Egy vállalkozás maximum 2 fagylaltot indíthat a versenyben. Lágyfagylalttal a versenyre nevezni nem lehet. A nyertes fagyi lesz a 2016. évi „Balaton Fagyija.

www.balatonfagyija.hu 

- Palacsinta Fesztivál Balatongyörökön

Április 30-án vidám programokkal, palacsintakülönlegességekkel, élőzenével készülődünk a majálisra a Jüngling Zoltán Közösségi Ház udvarán! Palacsinta fesztiválunkon a vállalkozó kedvű versenyzők összemérhetik palacsintakészítő tudásukat. A szerencsés győztes(ek) elnyerik a Györöki Palacsintás király és Palacsintás királynő címet. A még szerencsésebb vendégeink pedig végigkóstolhatják a különlegesebbnél különlegesebb töltött, panírozott, csúsztatott, rakott, csőben sült és egyéb palacsintakülönlegességeket.

Emellett gyermekprogramok, kézműves játszóház és zenés programok színesítik a rendezvényt.

www.balatongyorok.hu 

- Bodzanapok és Fenyővirágzás Balatonfenyvesen

Bodzából készült ételek és italok széles választéka kóstolható a balatonfenyvesi vendéglátó egységekben, bodzatúra tehető a Fehérvízi Ősláphoz bodzavirágzás idején, gasztronómiai programok, népművészeti kirakodóvásár, zenei és gyermekműsorok színesítik a rendezvényt a május 6-8-i Bodza Napokon. Segal Viktor sztárchef és gasztronómiai tanácsadó külön erre a rendezvényre készít bodzás ételkülönlegességeket.

A Fenyővirágzás Fesztivál és a május 14-i Falunap során főzőverseny, számos családi és gyermekprogram, változatos zenei és táncos fellépők, népművészeti kirakodóvásár várja az érdeklődőket, turistákat, kirándulókat, pihenni és kikapcsolódni vágyókat.

www.balatonfenyvesen.hu 

- Balaton Barista Bajnokság Gyenesdiáson

A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában a már hagyományos, sokszínű rendezvények mellett 2016-ban is lesznek érdekes színfoltok a programok sorában, például a gasztronómia jegyében is. Folytatódik a Balatoni Kurzusok sorozat, melynek ötletgazdája, és főszervezője Somogyi Zoltán Max gyenesdiási gasztroblogger, aki a Balaton, bor, gasztronómia, helyi értékek témákhoz kapcsolódva sikeres és érdekes emberek segítségével igyekszik a vidéki emberekhez is eljuttatni olyan információkat, élményeket és tapasztalatokat, amelyek egyelőre főváros-központúak.

Ennek részeként májusban kerül sor első alkalommal május 7-én a Balatoni Barista Bajnokságra, ahová a Balaton környéki cukrászdák, éttermek és szállodák pultosait, kávészakértőit várják. Az amatőr megmérettetésen 15 percben kell eszpresszót, cappuccinót és négy különleges italt elkészíteniük a versenyzőknek az érzékszervi és technikai zsűri előtt.

A tavaly ősszel útjára indított Gyenesi Íz-lelő programon idén május 14-én kerül megrendezésre és garantáltan színes és ízes élmények várják a résztvevőket.

www.gyenesdias.info.hu  

- Kultkikötő Piknik és Ki mit süt? verseny Balatonföldváron

Ha Földvár, akkor Kultkikötő! Májusban zenés, piknikezős, borkóstolós, sütievős, kellemes tavaszi kikapcsolódás gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt a Kultkikötő Piknik. A Nyitott Balaton akció és a Kultkikötő Piknik keretén belül második alkalommal rendezi meg a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület és a Kultkikötő a Ki mit süt? - desszertsütő versenyt, amire várjuk a legfinomabb házi készítésű dél-balatoni sós és édes desszertkreációkat. Nézőként lehet majd kóstolni is a finomságokból, ezért azoknak is ajánljuk, akik nem kívánják megmérettetni magukat ezen a versenyen.

- Hogyan közlekedjünk a Balatonon?

A programok helyszínére való eljutásunk is nyújthat élményt, kedvünk szerint utazgathatunk az északi és a déli part települései között, és még a pénztárcánkat sem kell nagyon megterhelnünk.

A legkedvezőbb áron válthatunk hajó-vonat kombinált jegyeket felnőtt, gyermek, családi kategóriában, vagy akár csoportos változatban is. A kiválasztott napokon korlátlanul használhatjuk őket menetrend szerinti hajós és vonatos utazásokra.

A Balaton Mix jegyet a Nyitott Balaton akciók alatt (2016. május 1-16.) kétféle időtartamra lehet kiváltani. A 7 napos változat 2 szabadon választott nap helyett 3 napig, a 3 napos változatot pedig 1 szabadon választott nap helyett 2 napig lehet felhasználni, amik a kiválasztott napokon 0-24 óráig jogosítanak korlátlan számú díjmentes utazásra a Balaton körüli vasútvonalakon és a tavon átkelő hajójáratokon.

Idén is érdemes tehát már májusban célba venni a Balaton Régiót, hogy felejthetetlen élményekkel feltöltődve élvezhessenek egy kellemes tavaszi üdülést a tóparton.

Látogasson el a www.nyitottbalaton.hu weboldalra és válassza ki a kedvére való programokat!

 

Különleges találkozók a májusi Balatonon:

I. Nemzetközi Ikarus Találkozó Tapolcán!

Időpont: 2016. május 7., információ: ikarus.talalakozo.tapolca@gmail.com 

22. Nemzetközi Transalp Találkozó Csopakon!

Időpont: 2016. május 19-22.., információ: tel.: +36 30/356-43-93

----------------------------------------------

II. Május 1.

A május 1-i hétvége számos programot, szabadtéri majálist tartogat a vendégek számára – többek között Balatonszárszón.

Ezen hétvégén időutazáson vehetünk részt Hévízen, ahol visszaforgathatjuk az idő kerekét. A Boldog Békeidők Hévízen rendezvényen bárki átélheti az 1867-es kiegyezést követő időszak, az úgynevezett boldog békeidők hangulatát. Neves művészek, előadók, zenekarok műsora szórakoztatja a nagyérdeműt a több napos rendezvény alatt.

www.heviz.hu

Keszthelyen a város turisztikai szezonnyitó ünnepsége már hosszú ideje május 1-én kerül megrendezésre. 2016-ban a programok egy teljes hétvégén át, péntektől vasárnapig tartanak kirakodóvásárral, vásári ételesekkel, borházakkal, gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel. A május elsejei protokollprogram az ünnepélyes zászlófelvonással és a Balaton megkoszorúzásával már több évtizedes hagyomány. A rendezvények központi helyszíne a szezonnyitóra évről évre megszépülő Balaton-parti sétány és környéke.

www.balatonszinhaz.hu

III. Csirke-csülök fesztivál lesz a nagyvázsonyi Kinizsi Várban április 30. és május 1. között. Három a magyar igazság, harmadszorra „tapsolja vissza” a lelkes közönség a Csirke-Csülök Fesztivált a nagyvázsonyi Kinizsi várban. A kétnapos program egy hétre elegendő kulturális és gasztronómiai csemegével szolgál gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A reneszánsz kort április utolsó hétvégéjén vásári komédiával, hagyományőrző íjászbemutatóval, érmeveréssel, korabeli játszóparkkal, Gryllus Vilmos koncerttel és számos érdekességgel idézik meg.

www.kinizsivar.hu

--------------------------------------------------

III. Vízre szállunk – ünnepélyesen is megnyitják a balatoni vitorlás szezont!

A balatonfüredi Vitorlabontó Ünnepség régi hagyományokra tekint vissza. Az első 1935-re datálódik, azóta három háborús esztendőt leszámítva minden tavasszal megtartják a látványos eseményt. Míg a füredi vitorlabontó kezdetben csak a hajósoknak jelentette az idény kezdetét, mára az turizmus számára is fontos rendezvénnyé, a nyári turistaszezon megnyitójává is vált. Az eseményt idén május 7-én rendezik meg.

www.balatonfured.hu

Idén ünnepli a BAHART a balatoni hajózás 170. születésnapját. Az ünnepi év keretén belül a felújított Siófok katamaránt március 26-án adták át, május 7-én pedig a Kelén és Helka nosztalgia hajóik ünneplik a 125. születésnapjukat Balatonfüreden.

www.balatonihajozas.hu

------------------------------------------------------- 

IV. Pünkösdi programsoroló

 

Balatoni Szezonnyitó (május 13-16., Siófok)

Ünnepi események, felvonulás, könnyűzenei koncertek, családi programok, gasztronómia és vásár. A pünkösdkor tartott Balatoni Szezonnyitó régi hagyomány Siófokon, amely egyben a nyári idegenforgalmi szezon nyitó eseménye.

www.kulturkozpont-siofok.hu; www.siofokportal.com

 

Pünkösdi Eljegyzés (május 15., Badacsonytomaj és Badacsony)

A Rózsakő legendája alapján Pünkösd vasárnapra fiatal párokat várnak Badacsonyba, hogy ott jegyezzék el egymást, és vendégeikkel koccintsanak az erre az alkalomra készített Eljegyzési Borral. Jelentkezni az eljegyzésre a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen lehet. A részvétel ingyenes!  A hosszú hétvégén nemcsak a szerelmeseknek, hanem a családoknak is számtalan programot kínálnak a környéken: lesznek nyitott pincék, bortúrák, gyalogtúrák, várfesztivál. Hagyományok, népszokások kelnek ismételten új életre a Badacsony Régió pünkösdi rendezvénysorozatában! A termékenység, az újjászületés és a párválasztás ünnepe különleges élményekkel kecsegtet e szerelmes vidéken. Ilyen a legendás Rózsakőnél megrendezésre kerülő Pünkösdi eljegyzési ceremónia.

www.badacsony.com  

 

Várfesztivál (május 15-16., Szigliget)

A pünkösdi hosszúhétvégére háromnapos programsorozattal készülnek Szigligeten. A Várfesztivál szombat délelőttől egészen hétfő estig várja a látogatókat. Az alsó várban kialakított színpadon fegyver és harcászati bemutatók, korhű zenéket, táncokat felelevenítő művészek és egyéb zenés-táncos műsorok szórakoztatják a közönséget. Szakértők segítségével bárki kipróbálhatja a magyarokra jellemző fegyvereket. A gyerekeknek bábszínházi előadásokkal, solymászbemutatóval kedveskednek, és amennyiben teljesítik a Várkapitány próbatételeit, a szigligeti vár apródjává is válhatnak erre a hétvégére.

www.szigliget.hu

----------------------------------------------------------------

 

V. A Nemzeti Park ajánlja

  • Geobotanikai túra a vulkánok és tüzes borok félszigetén – Nyitott Balaton túra május 1-én

A geobotanikai túra során a Tihanyi-félsziget válogatott helyszínein idézhetjük meg az egykor tomboló vulkánok, meleg vizet ontó hévforráskúpok mozgalmas világát, ízelítőt kaphatunk néprajzi–építészeti hagyományaiból és tüzes boraiból. A Belső-tó megkerülésével jégkorszaki szél formálta sziklákat, gyönyörű vulkáni rétegsorokat láthatunk, pazar kilátópontokról gyönyörködhetünk a panorámában. Visszatérőben egy 6-8 millió éves „hévforrás-város”kellős közepén találjuk magunkat, ahol sorra járhatjuk az egymástól csak néhány lépésre levő kúpokat, melyek legszebbike az Aranyház. Innen lesétálva betérhetünk a tó partján levő Családi Szabadidőközpontba egy kis borkóstolóra, falatozásra, a Levendula Ház Látogatóközpont interaktív kiállításának megtekintésére.

Végezetül visszatérünk a Belső-tó partjára, a legelőre, ahol meglátogatjuk szürke gulyát és az ürgéket.

  • Hévízi-tó túra május 4-én
  • Madarak és Fák Napja május 7-én Gyenesdiáson

A Gyenesdiástól északra fekvő Nagy Messzelátó-hegyet és a Négyszögű-hegyet körbejárva, a Vári-völgy agárkosboros rétjein keresztül vezető túra. A túra hossza 13,5 km, szintkülönbség kb. 300 m, időtartam 5-6 óra

  • Túra a Kecskeköröm ünnep keretében május 7-én Tihanyban
  • Nyitott Balaton Vöröskő geotúra május 8-án Balatonalmádi – Káptalanfüred
  • Európai Nemzeti parkok Napja – Séta a Pele ösvényen május 24-én Csopakon
  • Európai Geoparkok Hete – Kedvezményes alap túra a Csodabogyós-barlangban május 28-án és 29-én

                Balatonederics, Csodabogyós-barlang

www.bfnp.hu

Fotó: Egri Csaba 

Túrák még:

  • Tanúhegyek Teljesítménytúra május 1-én               

Badacsonytördemic

                www.bthe.hu

A 10, 20, 30 és 50 km-es teljesítménytúrák a tanúhegyek, a Tapolcai-medence és a Káli-medence területét érintik. A választható útvonalakat végig jelölések és ellenőrzőpontok jelzik. A gyalogos túrák mellett kerékpáros túrák is indulnak hasonló útvonalon. Rajt és cél a badacsonytördemici Faluház udvarán.

  • Nezdei kézfogó május 8-án

                Kereki - Szólád

                www.balatonfoldvar.info.hu

A teljesítménytúra abból az ötletből indult ki, hogy a Balatonföldvári turisztikai régióba látogatók, ne csak a közvetlen vízpartot ismerjék meg, hanem a Balatontól pár kilométerrel távolabbi rejtett természeti kincseket is közelebb hozzák a vendégekhez. A túra számos látnivalót érint, ezen a szelíd dombokkal, sűrű erdőkkel tarkított gyönyörű tájon. A túra névadója - a gyógyító erejéről híres - Nezdepuszta. A helyi legenda szerint annak idején valójában Koppány vezért nem is négyelték föl, hanem az elesett somogyi herceget valahol a Nezde-hegyen helyezték örök nyugalomra, s lelke ma is itt „bolyong”. Ennek emlékére szoborparkot hoztak létre, ahol a túrázók Koppány vezér szobrának kezét megérintve, erőt kapnak a túra utolsó szakaszához.

----------------------------------------------------------

 

VI. Gasztroélmények Éve - Gasztrotippek májusra

A május 6-8. közötti balatonfenyvesi Bodza Napokon bodzából készült ételek és italok széles választéka kóstolható a balatonfenyvesi vendéglátó egységekben, bodzatúra tehető a Fehérvízi Ősláphoz bodzavirágzás idején, gasztronómiai programok, népművészeti kirakodóvásár, zenei és gyermekműsorok színesítik a rendezvényt. Segal Viktor sztárchef és gasztronómiai tanácsadó külön erre a rendezvényre készít bodzás ételkülönlegességeket.

www.balatonfenyvesen.hu

Május 7-8-án Badacsonyban megkezdődik a Bortriatlon! És hogy az első állomáson miben lehet részünk? Nem mással csábítják Badacsonyba a borbarátokat, mint Szürkebarát kóstolóval - minden résztvevő pincében.

www.badacsony.com

----------------------------------------------------------------------

VII. Kerékpárral a Balatonnál

Balatonkör 2016-ban is! A kerékpárosok nagy családjának egyik legszebb és legpatinásabb rendezvénye a Balatont egy nap alatt megkerülő hagyományos kerékpártúra, a Balatonkör®, melyet a Balatonkör Sportegyesület idén immár a 17. alkalommal rendez meg.

www.balatonkor.hu

 

Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak! 2016-ban május 14-én McDonald's Tour de Balaton néven rendezik meg a Balaton kerülő kerékpáros túrát, melyre idén 5 kategóriában lehet nevezni. (Balaton_206 km; Balaton_146 km; Balaton_86 km; Balaton_32 km; Balaton_6 km) Az indulók Balatonföldvárról közösen tekernek Balatonboglár felé, nyugati irányba, és délután-este Siófok felől érkeznek vissza a rendezvényközpontba. A csapat túratempóban, kerékpárúton halad.

http://www.vuelta.hu/tourdebalaton

Május 22-én az Európai nemzeti parkok napja alkalmából a rómaiak nyomában családi kerékpározásra invitálnak mindenkit Hévízre.  Keszthely és Hévíz római romokban is bővelkedik. Túránk során Hévíz és Keszthely között, a megye legszebb kerékpárútján szeljük át a lápot, majd a keszthelyi Feketefenyő allén elkerekezünk a fenékpusztai Valcum Castrumig. A romok mellett, az egykori erőd területén találjuk a Magyar Madártani Egyesület gyűrűző állomását és madármenhelyét. Innen térünk vissza Hévízre a kiindulási pontra. Időpont: 9.20 óra. Találkozó: Hévíz, Hévízi-tótól délre eső parkoló

A túra hossza: 25 km. A túra időtartama: 4 óra. Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat és lábbeli, esőkabát, hideg élelem. A megfelelő műszaki állapotú kerékpárról minden résztvevő maga köteles gondoskodni! A részvétel ingyenes. Felhívjuk figyelmüket, hogy a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt!

www.bfnp.hu

Új kerékpártúra Balatonföldváron!

A nagy sikerű Keresd a nyomokat! A városismertető túra és a Keltatúra mellett új kerékpártúrával bővült az balatonföldvári Tourinform iroda ajánlata. A játékos-kedvű kirándulók 2 keréken, 13 kérdés segítségével ismerkednek meg a régióval, melynek végén 211 kilométernyi élménnyel és – ha helyesen válaszolják meg a kérdéseket - ajándékokkal gazdagabban térhetnek haza!

www.balatonfoldvar.info.hu

 --------------------------------------------------------------

VIII. Rizling Tavasz ’16

 

Jön valami új, valami izgalmas, valami egyedülálló…

A balatonfüredi fiatal borászokból álló, frissen verbuválódott egyesület, a Rizling Generáció, május 14-én megszervezi a Rizling Tavasz ’16 nevű eseményt az újonnan épült négy csillagos Hotel Füred Spa & Conference-ban.

Az egyesület nem titkolt célja, hogy hagyományteremtő eseményt hozzon létre, amely nemcsak a környékbeli borkedvelőket csalja az impozáns helyszínre. A sétáló kóstoló alkalmával 21 kiállító – melyek között megtalálhatóak a Csopaki Kódex és a Balatoni KÖR egyesületek is - több, mint 100 borát lehet megkóstolni. A rendezvény neve ne tévesszen meg senkit, nemcsak rizlingeket kínálunk a vendégeknek!

Az eseményen bemutatásra kerül a nemrégiben debütált BalatonBor kezdeményezés is, így lehetőség adódik a szakmai zsűri által kiválasztott 21 BalatonBor és a 13 Hegybor minősítést elnyert tételek legtöbbjének megkóstolására is.

A rendezvény egész ideje alatt elérhető lesz a Futurion Kft. által fejlesztett Kóstolom mobilapplikáció, mely segítségével a vendégek szavazhatnak a kóstolt borokra és borászatokra is. Az alkalmazás lehetőséget biztosít arra is, hogy a vendégek a kóstolt borokat „kosárba” rakják, így távozáskor azonnal meg is vásárolhatják kedvenc boraikat. Az alkalmazást használók között ajándékborokat sorsolnak ki a szervezők a díjnyertes borokból.

Ezen felül az eseményen debütál Szigethy Gábor Borospincékben józanul című könyve is, mely a Balatonfüred–Csopaki borvidéket járja körbe, a szerzőt több tagpincészet is vendégül látta a kötet készülése közben.

A belépőjegy ára 5990 Ft, amely korlátlan borkóstolást tartalmaz. Lehetőség van kedvezményes jegyvásárlásra 2016. április 30-ig, amelynek ára 4990 Ft. További információ a jegyvásárlásról az info@rizlinggeneracio.hu e-mail címen kérhető!

A Rizling Generáció 2015. augusztus elején a Balatonfüredi Borhetek ünnepélyes megnyitóján jelentette be megalakulását. Az egyesület 25 tagpincészettel indult útnak a Balatonfüred-csopaki borvidékről, köztük a legnagyobb termelőktől a kisebb kézműves borászatokig. A Generáció küldetésének tekinti a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék, illetve a Balaton-felvidék tradicionális és különleges borainak népszerűsítését, továbbá a térség idegenforgalmi vonzerejének növelését.

További és folyamatosan frissülő információkért kattintson a www.rizlinggeneracio.hu oldalra, illetve az egyesület Facebook profiljára (https://www.facebook.com/rizlinggeneracio), ahol megtalálható a nyilvános Facebook esemény is https://www.facebook.com/events/508136576040094/.