Ismerd meg a Bravo Boat hajóit!

J24 és Melges24 hajóosztályok Flottabajnoksága, Balatonfüred, 04.29-05.01.

A tavalyi évet követően idén is egy jó hangulatú verseny, a J/24 és Melges24 hajóosztályok Flottabajnoksága nyitotta a szezont a Balatonfüredi Yacht Clubban április utolsó hétvégéjén. A BYC- MVM SE közös rendezésű versenyén 11 egység J/24 és 8 egység Melges24 állt rajthoz a 3 napos megmérettetésen április 29 – május 01. között.

Az első napon a hűvös, kissé borongós, szélcsendes reggelt követően végül két futam került lebonyolításra, a második napon azonban szél hiányában nem sikerült futamot rendezni.

Vasárnap végül remek szélviszonyok között 3 futamot sikerült lebonyolítani. A szoros végeredmény 5 futam alapján, 1 kiesővel született. A Böröcz Bence vezette versenybíróság végigkövette a futamokat a vízen, ahol a verseny kiemelkedő sportszerűséggel zajlott, így a bírói csapatnak kevés dolga akadt.

J/24 hajóosztály abszolút első helyezettje a Team EUline, második helyezett a J’Korszak-Laurel lett, a dobogó harmadik fokára, pedig 1 pont különbséggel a rendező klub, BYC színeiben induló DJANGO csapata állhatott fel.

A Melges24 hajóosztály aranyérmes csapata és egyben a 2016-os év Flottabajnoka a SEVEN-FIVE-NINE, második helyezett a HÓD, harmadik pedig a Nondiremai hajó lett.

Részletes beszámoló ITT olvasható

Képek: http://byc.hu/galeria/j24-melges24-flottabajnoksag-2016-szabo-leo/

Eredmények: http://byc.hu/wp-content/uploads/2016/03/results0501.pdf

Kereked Serdülő és Ifjúsági és Ranglista Verseny, Csopak, 04.29-05.01.

A közel harmincéves hagyományoknak megfelelően az idén is a május eleji hosszúhétvégén Csopakon került megrendezésre a Kereked Serdülő és Ifjúsági és Ranglista Verseny, két önálló pályán.

A versenyen összesen 183 hajó (230 versenyzővel) indult: az első versenyükön résztvevő Optimistesektől, a már nemzetközi szintű Optimsiteseken, valamint Lasereseken és 420-asokon át, egészen a 2020-as olimpiára készülő 470-es egységig.

Három nap alatt összesen 6 futam került megrendezésre első napon gyenge, míg utolsó napon közepesen erős szélben, szombaton közbeiktatott szélcsend miatti kényszerpihenővel.

Részletes beszámoló és hajóosztályonkénti eredmény ITT olvasható

Fotók videók a Kereked Vitorlás Klub Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/kereked

Tolnay Kálmán László Emlékverseny, Balatonfüred, 04.30.

Április utolsó napján került megrendezésre a Balatonfüredi Yacht Club egyik hagyományőrző túraversenye, a Tolnay Kálmán László Emlékverseny. A regatta a BYC örökös tagja, a kétszeres olimpikon Tolnay Kálmán László előtt tiszteleg, aki többek között 1965-ben a Balaton Kékszalagját is elnyerte.

 A túra útvonala a Balatonfüred előtti rajtot követően Paloznakot és Siófokot érintette, majd pályarövidítéssel a befutóra a balatonfüredi bójánál került sor. A verseny rangját tovább emelte, hogy az idei évben útjára induló, szabad fejlesztésű, innovatív karbonhajókat tömörítő 8M Open Grand Prix első állomásaként is számításba került a regatta.

A reggeli reménytelennek tűnő szélhelyzet ellenére 24 egységből álló mezőny több mint 100 versenyzővel a fedélzeten rajtolt el a 10 órakor eldördülő rajtjelzés hangjára.

Abszolút kategóriában a Balatonfüredi Yacht Club egységei osztoztak a dobogó I-III. fokán: a Team Black Jack katamaránja végzett az élen, a második helyre egy egytestű 8 méteres, a Nelson Flottalízing hajó futott be, harmadik pedig a Rauschenberger Miklós kormányozta Extrém 40-es katamarán lett.

Részletes, eredmények ITT olvashatók. Fotók a BYC Facebook oldalán

 Az abszolút első helyezett Team Black Jack beszámolóját itt olvashatják:

http://teamblackjack.hu/hirek/tolnay-kalman-laszlo-emlekverseny-remek-kezdet

 

V. CWS-boco KZV Europe Cup, Agárd, 04.30.-05.01.

Sportos szélben repültek vasárnap a vándormadarak Agárdon

Ebben az évben ötödik alkalommal kezdte a magyar és az európai Kielzugvogel mezőny a versenyszezont Agárdon. A Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület által szervezett kétnapos verseny a kiírás szerint szombaton délben kezdődött. Sajnos halasztással. A szombati gyengeszeles napot túrázással, a hajók beállításainak finomításával, csapatépítéssel töltötte a mezőny. Vasárnapra viszont bíztató volt az előrejelzés, így végül 4 futamot sikerült megrendezni.

Végeredmény:

                1. Alfons Huber, Christl Huber

                2. Sipos Péter, Antal István

                3. Hlavay Richárd, Belley László

Részletes beszámoló ITT olvasható

Fotók:

http://www.kzv.hu/index.php/2016/05/02/europa-kupa-2016-kepekben/#more-1680

 

Bahart Regatta I. - Yardstick Trophy I. Forduló, Balatonlelle, 04.30.

Balatonlellén került megrendezésre a BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny sorozat első fordulója mely egyben a Yardstick Trophy első fordulóka is volt. A versenyen 52 hajó vett részt, 17-en voltak a yardstick I osztályban, 24-en YSII-ben és 11-en YSIII-ban.

Szombaton a gyenge szélben rendezett túrafutamot, vasárnap erős szeles pályaverseny követte. Az eseménnyel egy időben került megrendezésre a balatonlellei kikötőben a Balaton Boat hajókiállítás is.

Eredmények:

http://www.bahartregatta.hu/Eredmenyek

Fotók:

http://www.bahartregatta.hu/Galeria/Balatonlelle-2016-aprilis-30

Beszámoló a BalatonBoat kiállításról:

http://porthole.hu/cikk/10817-balaton-boat-hajokiallitast-es-vasar

 

Érdi Mári a világ élmezőnyében versenyzett

Foto:Érdi Mári

Fejlődése és különösen idei eredményei után szinte természetes volt, hogy Érdi Mári  ismét meghívást kapott Világkupa futamra, ezúttal Hyéresbe.

A női Laser Radial mezőny 29 versenyzője vett részt a versenyen, és Mári ezúttal is nagyszerűen helyt áll a világ legjobbjai között. A franciaországi Hyeres-ben a Világkupa verseny nyolcadik, utolsó futamában 5. helyen ért célba, és ezzel összetettben még egy helyet előre lépve, 13-ként végzett a versenyen.

18 évesen a világ legjobbjai közt, a Világkupa versenyre meghívott 29 legjobb között újra bizonyított. A nyolc futamból háromszor is a befért a legjobb tíz közé! Futameredményei: 8., 10., 20., 22., 7., 21., (25.), 5.

Az utolsó futamon az első bójánál még 14. helyen fordult, de ezután folyamatosan jött fel a mezőnyben. Az utolsó két szakaszon a belga Evi Van Ackerrel küzdött keményen az 5. helyért, és maga mögött tudta tartani a Londoni Olimpia bronzérmesét!

Érdi Mári alig egy hónapja az Európa-bajnokságon, olimpiai kvótaszerzéskor ilyen erős mezőnyben életében először bejutott az Éremfutamba, vagyis a legjobb tíz közé, és most sem sok választotta el ettől.

 

További hírek a versenyzés világából:

Foto: Ingrid Abery

A kísérő motorosok is óvhatóak lesznek

Változnak a Vitorlázás Versenyszabályai 2017-től. Az egyik legfontosabb változás alapvetően a kisérőmotorosokat érinti.

Az elmúlt években egyre gyakrabban láttunk kísérőmotorosokat a versenyeken. Az utánpótlássportban természetesen mindig voltak edzők, akik a gyerekeket kisérték, de mára már a szülők és a média is kint motorozik, sőt a Balaton leggyorsabb hajói is rendelkeznek motoros segítséggel. Nemzetközi versenyeken meg a meteorológustól kezdve a gyúróig mindenféle támogató személy ott van a vízen.

Mi történik akkor, ha ezen motorosok egyike sportszerűtlenül viselkedik?

ITT elolvashatják:

http://porthole.hu/cikk/10813-a-kisero-motorosok-is-ovhatoak-lesznek

A lényeg, hogy a szabályok 2017-től a kisegítő személyekre is vonatkoznak majd. Amennyiben ezek a személyek helytelenül, sportszerűtlenül viselkednek, őket is ki lehet óvni és a büntetést az általuk támogatott versenyző kapja.

 

Megjelent az ORC versenynaptár tervezet

http://hunsail.hu/hirek/orc-versenynaptar-tervezet-2016

 

Május 7-én ÉVADNYITÓ DO-Q-MENT GREEN ARCHIVE NAGYDÍJ – Versenykiírás

http://hunsail.hu/2016-evi-balatini-evadnyito

 

Jön a Pünkösdi regatta! - Versenykiírás

http://porthole.hu/cikk/10809-jon-a-punkosdi-regatta

 

Forrás: hunsail.hu, bahartregatta.hu, byc.hu, teamblackjack.hu

Nyitókép: Team Black Jack, Kollmann András