A verseny első napján, reggel hét-órakor találkoztunk a hajónál, bepakoltuk a vitorlákat és elindultunk a rajthoz. A rajtvonal nekünk Balatonföldváron a parthoz közelebb eső területen volt, innen rajtoltak a Katamaránok és a Liberák. A rajtvonalnál erősödő szél és hullámos víz várt ránk. Az előrejelzés nem biztatott minket jó idővel erre a három napra, ennek ellenére a rajtzónában közel 190 hajó jelent meg, ami kimagaslónak mondható az európai vízeken. A rajt előtt találkoztunk  és üdvözöltük a Lisát, mely a télen teljesen megújult, megszépült, jó érzés volt látni ilyen kitünő állapotban.

A rajtnál kb 10-12 csomós alapszél volt 15-os ráfújásokkal nyugati irányból. A déli part mellett lapolgatva haladtunk Keszthely féle, mivel középvíz körül az északi part alatt már csökkenő szél látszott. Fonyódot elhagyva, Szigliget felé északra vettük az irányt, bízva abban, hogy a keszthelyi öbölbe érve a közben enyhén északiasodó szélben, pozitívan tudunk majd menni a befutóra. Ezt Zsolti jól ítélte meg, megint. :) Az öböl bejáratától egyenesen a befutóra tudtunk vitorlázni, ahol valamivel két óra után haladtunk át abszolult 4. helyen, az egytestű vitorlások között elsőként.



A regatta második napja, számunkra nyugodtan, pihenéssel telt. A megérkező hidegfront olykor 30-40 csomós szelet hozott, melyben nem kockáztattuk hajónk épségét, így Parton töltöttük a napot.

Hétfő reggel a meteorológiai intézet észlelései alapján 0-2fok közötti hőmérsékletet mértek, megvallom ezt így is éreztük. Reggel hét órakor találkoztunk a kikötőben, kilenckor rajt. Magunkra vettünk minden létezhető ruhát és elindultunk a vízre. Az öbölben nyugodt napsütéses idő volt, 5-7 csomós északnyugati szélben kezdtük a versenyt. Györök után a szél északira fordult és beerősödött, először a blisztert cseréltük 140-es fok ra majd felment a 100-as fok és őrült vágtázásba kezdtünk az ábrahámhegynél lévő befutó irányába. Pozitívabban nem is tudtunk volna haladni, az útvonalunkat mintha vonalzóval rajzolták volna meg, a sebeségünk pedig egészen 17,1 csomóig növekedett. A rugdalódzó szélben a trapéz-sor hol a víz alatt, hol pedig felette “utazott”………… Nem igazán volt komfortos ebben a hőmérsékletben. Mindezek ellenére csodálatos verseny volt, széllel ilyen sebességgel haladni, mindíg csodálatos élmény, semmihez sem fogható. Az ábrahámhegyi befutónál abszolult 4. helyen, az egytestű vitorlások között elsőként futottunk be.



Ezúton köszönjük a szervezőknek, ezt a csodálatos hétvégét, reményeink szerint jövőre is eljövünk.