Porthole
Belépés
?
vagy Regisztráció
Menü
  • Főoldal
  • Verseny
  • Horizont
  • Kikötő
  • Műhely
  • Beküldés
  • Women On Water
  • videó
  • Körkapcsolás
  • Kékszalag
Főoldal / Verseny

Folytatódik a Kalóz Magyar Bajnokság

Szerző: Hagemann László | 2016. július 27. 9:07

Továbbra is az időjárás a legnagyobb ellenfél. Félidőn túl a kalóz Magyar Bajnokság, ahol eddig 5 futamot sikerült befejezniük a résztvevőknek. Az élen szoros a verseny, 5 futam után pontegyenlőséggel egy német és egy cseh párossal holtversenyben az első helyen várja a holnapi folytatást a Fluck Benedek - Székely-Gyökössy Szabolcs páros.

Facebook megosztás
Címkék: ob, kalóz

Kapcsolódó cikkek

Litkey Farkas is elindul az idei Kalóz Bajnokságon

A kalóz osztály megint egyre népszerűbb tavainkon, olyannyira, hogy Litkey Farkas is úgy döntött, megméretteti magát. Persze nem ő lesz az egyetlen nagy név idén.

2018. augusztus 28. - Verseny

Kalóz Bajnokság

Türelmes társaság a kalózos. Már két nap eltelt a megnyitó óta, de – a szélhiány miatt - még nem sikerült érvényes futamot rendezni. Szerdán még jól elvoltunk a semmittevéssel, de csütörtökre elhatalmasodott a tettvágy.

2018. augusztus 31. - Műhely

Kinőttük a Balatont, vagy fel kell nőni a versenyhez?

Évek óta bőven akadnak olyan hétvégék, ahol egy adott vízterületen egy időben több vízisport rendezvény is zajlik a Balatonon. Olykor 4-5 útvonal vagy műveleti terület is találkozik, átfedi egymást, vagy közel azonos, fokozottan igaz ez a keleti medence Füred előtti vízterületére, de gyakorlatilag, az Alsóörs-Siófok vonaltól a „csőig” határolt területre. Pillantsunk csak rá a nyári Hajósoknak Szóló Hirdetményekre, vagy a hétvégi Szüreti Regatta útvonalára, ami biztosan találkozik 2-3 másik pályával.

2018. szeptember 23. - Verseny

Kwindoo körkapcsolás május 1-15

Hivatalosan is elindult a balatoni versenyszezon és bár az Évadnyitó napján pont nyárias arcát mutatta a tó, leginkább őszre emlékeztetett mindenkit az elmúlt két hét idójárása. Közben Mári második lett Hyères-ben, ami fantasztikus eredmény, de Gyapiék EB-n szerzett 15. helye is bíztató. Itthon pedig voltak ifjúsági, felnőtt és nagyhajós versenyek is, San Francisco-ban pedig lezajlott a SailGP legújabb fordulója, melyet cikkünkben visszanézhettek, ahogy visszanézhetitek a Kwindoo-n az Évadnyitót is!

2019. május 15. - Verseny

További cikkek a rovatból

Átfogó felkészüléssel zajlott le a 420-as flotta őszi edzőtábora!

A Magyar 420-as Osztályszövetség hagyományosan minden őszi szünetben képzést szervez a flotta számára. A korábbi években csapatversenyre és páros versenyre is sor került, az idei edzőtábor középpontjában azonban a flottaverseny állt. A flottaversenyen 22 hajó vett részt, míg az edzőtáborhoz további 6 kezdő egység is csatlakozott, így a programban több, mint 50 versenyző vett részt. A rendezvény célja az volt, hogy megkezdje a felkészülést a következő évben Magyarországon megrendezendő Junior 470-es és nyílt 420-as Európa-bajnokságra.

2026. november 4. - Verseny

11 m One Design – egy mozgalmas és eredményes 2026-os szezon

A 2026-os év különleges és meghatározó szezonként kerülhet be a magyar 11 One Design osztály történetébe. Az idei esztendő egyszerre szólt a hazai mezőny aktivitásáról, a One Design Balaton Tour versenyeiről, a Kékszalagról, a nemzetközi visszatérésről, a norvégiai világbajnokságról, valamint egy számunkra új helyszínen, Balatonföldváron megrendezett Magyar Bajnokságról.

2026. november 4. - Verseny

Intenzív felkészülés, értékes tapasztalatok – ILCA-edzőtábor a Garda-tavon

Négy fiatal magyar ILCA-versenyző vett részt 2026. október 19. és 25. között a Garda-tavon megrendezett edzőtáborban, ahol változatos szélviszonyok, intenzív vízi edzések és értékes szakmai tapasztalatok várták őket.

2026. november 4. - Verseny

A Litkey testvérek U17-ben ezüstérmesek, a Dávoti – Moore páros negyedik a Nacra 15 Európa-bajnokságon!

Hét nemzet 49 párosa mérte össze tudását a Barcelona International Sailing Centerben rendezett kontinensviadalon. A versenyzők változó szélviszonyok között küzdöttek: az első három napon gyengébb szélben zajlottak a futamok, pénteken szélhiány miatt nem lehetett versenyezni, a szombati zárónapon viszont négy futamot is sikerült teljesíteni. Az Európa-bajnokság végül tizenhárom futam és két kieső alapján dőlt el.

2026. november 4. - Verseny

Keresés

World Sailing TV

Sea Camino videók

Az időkép.hu balatoni széltérképe

Blogajánló

Vitorlás tudattágítás

Mennyi az annyi? Route du Rhum 2026 - Parti Halasztás podcast

2026. október 18.

Adásunkban ezúttal Európa, a Karib-tenger és Ausztrália a helyszínek, múlt és jövő között ugrálunk. Közben pedig rengeteg számmal bombázunk

...

Vitorlás a kertben, avagy ha eljön érted a finn dingi

Ülj le, egyes

2026. október 28.

Saját magamnak karcoltam be ezt az osztályzatot ami korántsem az éves teljesítményemet értékeli, inkább egy olyan alapvető hibára mutat rá a

...

Hajón is elkészíthető receptek

Szendvicstekercs szalonnában sütve

2026. szeptember 21.

A kenyérszeleteket nyújtófával laposabbra, vékonyabbra nyújtjuk. Ráterítjük a sonka és a sajtszeleteket, majd a ketchuppal megkenjük. Feltek...
  • Főoldal
  • Verseny
  • Horizont
  • Kikötő
  • Műhely
  • Beküldés
  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • RSS
Minden jog fenntartva 2010- - PORTHOLE Plex Online Kft. - Szoftverfejlesztés, tárhelybérlés