A Balaton egyik legexkluzívabb kikötője, a Kenese Marina Port, immáron 21. alkalommal ad otthont a Balatoni Hajókiállításnak. A hajózás minden területét bemutató rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a vízi közlekedés iránt rajongók hódoljanak szenvedélyüknek és alaposan megismerkedjenek a piaci kínálattal, a hajózás iránt érdeklődők pedig közelebb kerüljenek a különböző meghajtású és típusú hajókhoz, természetes környezetükben: a vízen bemutatva. Itt ugyanis megtalálható lesz az elektromos meghajtású és motorcsónakoktól kezdve a 40 láb fölötti vitorlás hajókon át a Kékszalag győztes Festipay katamaránig minden!


A Balatoni Hajókiállítás stratégiai partnere, a Magyar Vitorlás Szövetség és a Hajóipari Vállalkozók Egylete, mely együttműködések garantálják a hazai hajós piac egyik legkiemelkedőbb eseményének magas szakmai színvonalát.


A tavalyi évhez hasonlóan idén is itt lesz mindenki, aki számít: a kiállítói helyek már elfogytak, 50 a hajózáshoz köthető céggel, szervezettel találkozhatnak a látogatók, akik elhozzák portékájuk színe-javát. Természetesen ezek közül a hajók lesznek a középpontban: a kikötőben több mint félszáz hajó várja majd parton és vízen, hogy a látogatók közelebbről is felfedezzék őket.


Többen kedvezményekkel, szezon végi, vagy éppen már a következő szezon eleji akciókkal is készülnek a kiállítás látogatóinak, így a hajóvásárlást fontolgatók igazán csábító ajánlatokkal találkozhatnak.


A Kenese Marina Port a kikötőben Litkey Farkassal is talákozhatnak a látogatók, aki idén szerezte meg 12. Kékszalag győzelmét Festipay nevű Decision 35 versenykatamaránjával. A hajó szintén megtekinthető lesz a kiállítás ideje alatt.
A vízen is bemutatják a legmodernebb többtestű hajókat: az alsóörsi katamarán bázisról, a CatRecből fognak átrepülni a Balatonkenese előtti vízterületre a szárnyaló Nacra 20 Foiler katamaránok, és ha az időjárás is kedvez hozzá, bemutatják a közönségnek, hogyan is kell 40km/h-val száguldani 20 centivel a vízfelszín felett.


A legnagyobb nemzetközi vitorláshajó márkák mellett jelen lesznek a hazai hajógyártás élvonalbeli képviselői is. Akár nyaraló helyet is megfelelő exkluzív vitorlások, versenyzésre is alkalmas performance criuserek, vagy épp nappali túrákhoz alkalmas, kifejezetten Balatonra optimalizált kisebb vitorláshajók széles kínálata várja a látogatókat.


A motoros hajók szerelmesei is találnak maguknak érdekességet bőven, hisz az esemény nem csak a Balatonra kínál hajókat. Motorcsónakok, hajómotorok mind szerepelnek majd a kínálatban. A Suzuki Marine standján félbevágott hajómotorokkal találkozhat az érdeklődő, és izgalmas programnak ígérkezik a 3D-s szimulátorszemüveggel elénk táruló a vízi és szárazföldi száguldás élménye is.


Egyre nagyobb teret hódítanak itthon is az elektromos hajók, melyekből minden eddiginél szélesebb kínálattal találkozhatnak majd a látogatók. Kivételes dizájnnal ellátott 42 lábas yacht, elegáns elektromos hajók és számos ismert motoros hajó márka elektromos változata kerül bemutatásra. Nem csak a hajók, hanem a különféle szabadidős és vízisport eszközök terén is hódít az elektromos meghajtás, úszó chill sziget, elektromos meghajtású boardok is helyet kaptak a kínálatban, utóbbiból minden nap vízi bemutatóval is találkozhatnak az érdeklődők.


A hajók mellet széles kínálat sorakozik fel a hajózáshoz kapcsolódó termékekből és szolgáltatásokból. Műszerek, hajófesték és ragasztók, vitorlás ruházat, hajós cipők és hajós ékszerek, jogosítvány és charter információk várják a hajózás szerelmeseit.


Az idei év újdonsága, hogy szakmai programmal, érdekes, kötetlen hajós beszélgetésekkel is készülnek a közönség számára. A Volvo Autó Hungária támogatásával megrendezett Volvo Kávészünet, minden nap 15 órakor, hajós beszélgetésekkel várja az érdeklődőket a kiállítás bárjában - vitorlázó olimpikonok friss élménybeszámolóit hallhatják, megtudhatják, hogyan érdemes igényeiknek megfelelő hajót választani, vagy éppen azt, hogyan vitorlázzanak saját hajó nélkül itthon és az Adrián. Akik időben elfoglalják helyüket a Volvo Kávészünet beszélgetésein, még egy kávéra és svéd fahéjas csigára is a a Volvo vendégei lesznek!


További információ a kiállítás Weboldalán és Facebook oldalán érhető el, ahol értesülhetnek a legfrissebb hírekről, és részt vehetnek értékes nyereményekért folyó játékban is.


Ott a helye minden hajózás iránt érdeklődőnek szeptember első hétvégéjén, Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben!


További információ: www.balatonihajokiallitas.hu
Facebook: www.facebook.com/balatonihajokiallitas

Fotók: Nagy Balázs