2018. február 22-25. között a folyami hajózás lesz a Budapest Boat Show fő témája, mely köré színpadi beszélgetések és a Programsziget programjai szerveződnek. Az érdeklődők a GENERALI Kikötő Színpad programjai során megismerkedhetnek a folyami hajózás szépségei mellett a fővárosi Duna szakaszban rejlő hajós lehetőségekkel, de szó lesz a Dunai hajózásról kis- és nagyhajókkal, kajak-kenu túrákról, evezésről és hajós kirándulásokról is. Mindemellett fontos kérdés marad az utánpótlás is.

A Programszigeten szintén ehhez kapcsolódó látványosságok és interaktív programok kapnak helyet, illetve, ahogy megszokhattuk újra felépítésre kerül a 40m2-es Bemutató Medence is, melyben a vitorlás és evezős hajók mellett egyéb színes látványosságok kerülnek megrendezésre.

A Budapest Boat Show 2018-ban újra Exkluzív Nappal indul, így a fontos megbeszéléseket érdemesebb inkább a nyugodtabb, üzletkötésre alkalmasabb első napra időzíteni.

A kiállításra év végéig, azaz 2017. december 31-ig regisztráció ellenében kedvezményesen lehet jegyet vásárolni ezen az oldalon. Illetve újdonság a belépéssel kapcsolatban, hogy változott a hajóvezetői engedéllyel történő belépés is, felmutatása esetén az első nap kivételével minden nap kedvezményes áron látogatható a Budapest Boat Show.

A kiállítás főtámogatója a Generali Biztosító Zrt., stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség.