Sikeresen lezárult a Nagyhajós Bajnokság második hete is

Balatonfüreden az Összevont cirkálónak, Európa 30-as és Folkboat hajóosztálynak volt Magyar Bajnoksága a héten, míg a Dragon és Bavaria 32-es osztály kapcsolódva a versenyhez szombaton és vasárnap ranglistaversenyt futott.

Nehezen indult a verseny, mivel a szél nem érte el a minimális értéket, az utolsó, vasárnapi napot csak egy teljesített futammal kezdték a versenyzők. Sipos Péter főrendező az időjárási előrejelzés alapján, még pénteken kitolta az utolsó futam rajtidőpontjának lehetőségét 16 órára, ami végül nagyban hozzájárult a verseny sikeréhez. Az esemény folyamán végig remekül helyt álltak a versenyzők és a versenyrendezők is, nagy türelemmel és kitartással várták az utolsó napi futamokat, bízva a sikerben.

Vasárnapra végül 210-240 fokról, és 4-12 csomó közötti sebességgel fújt a szél, amiben már négy jó futamot tudtak rendezni mind a három pályán. Így összeségében már egy kiesővel, tényleg korrekt eredmények születtek.

Összevont cirkáló osztályban a bajnokságot Czittel Lajos és legénysége anyerte Siroccoval, második helyen a Nemere II végzett, amit most Czégai Péter kormányozott, harmadik Hónig Péter irányításával a Talizmán lett.

Európa 30-as osztályban első a Zarándok lett Kajner Gyula kormányzásával, második a Fikális Sárközy András kormányzásával, míg harmadik pontazonossággal a Bodnár Balázs kormányozta Buddhajó.

Folkboat osztályban a bajnokságot Natalie hajójával Kovács János Balázs és csapata nyerte, második helyen a Mormota végzett Szamody Zsolt Olaf kormányzásával és a harmadik a Fekete János kormányozta a Grünhilda lett.

A bajnokság és a ranglistaverseny részletes részletes eredményei: http://www.hunsail.hu/eredmenyek-nagyhajos-bajnoksag-ii

Forrás: hunsail.hu, kép: Sirocco FB oldaláról

Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

Dolfin Magyar Bajnokság

Az MVSZ-ASE-VISE rendezésével csütörtöktől, vasárnapig 10 hajó részvételével zajlott a Dolfin Magyar Bajnokság.

Az erősen szélhiányos napokon a parton HSZ és RRS tesztekkel, a vízen kajakozással mérték össze a csapatok a tudásukat. A szél annyira megtréfálta a résztvevőket, hogy még az utolsó nap reggelén sem volt az érvényes bajnoksághoz elegendő futam.

Első lett a Macska, második a Suppy, harmadik pedig a Natita. Végül 5 futam alapján lehetett az idén Magyar Bajnokot hirdetni.

Forrás, kép: Porthole

Növekedésben a magyar hajós piac

Az elmúlt 10 év legszélesebb kínálatát bemutató, vízen rendezett hajókiállítás zárta kapuit szeptember 4-én, vasárnap, Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben.
53 kiállító, 60 hajó és vízi jármű, hajózáshoz kapcsolódó műszerek és kiegészítők, ruházat, széles hajómotor kínálat és csodás nyári időjárás jellemezte a hétvégi seregszemlét, ahol a magyarországi hajós piac jelentős képviselői szinte kivétel nélkül képviseltették magukat. Az eseményt megelőző várakozások, a rekordszámú, kifejezetten hajózás iránt érdeklődő látogató és az első visszajelzések alapján elmondható, mára a Balatoni Hajókiállítás a hazai hajós piac vezető vízen megrendezett hajókiállítása lett.

A hajós piac fellendülése kézzelfogható volt az idei eseményen: a hazai és nemzetközi vitorláspiac képviselői a korábbiaknál lényegesen nagyobb számban mutatták be legújabb hajóikat, egyre több a motoros hajó és soha nem látott mennyiségű hajómotor került kiállításra. Széles kínálatot talált a látogató az itthon is egyre nagyobb teret hódító elektromos yachtok képviselőinél. Új elemként jelentkeztek az idei eseményen az elektromos meghajtású vízi, szabadidős és sport eszközök is, többféle, elektromos motorral hajtott boardot, úszó, pihenő szigetet is találtunk. Az egyik legérdekesebb újdonság talán a Quadrofoil volt, egy elektromos motorral meghajtott quad szerű, de uszonyokon szárnyaló, páratlan sebességre képes jármű.

A kiállítás idén ismeretterjesztő szakmai beszélgetésekkel is színesítette a programok sorát. A Volvo Kávészünet hajós beszélgetésein a hajózás különböző területeinek szakértőitől hallhattak hasznos tanácsokat, információkat a hajóvásárlásra készülők vagy épp a bérelt hajóval túrázni készülők, és Litkey Farkas tizenkétszeres Kékszalag győztes kormányos is vendége volt a Kávészünetnek!

Elismerésének és jövőbeni támogatásának egyaránt hangot adott Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára is köszöntőjében. A kiállítás stratégiai partnerével, a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben, az esemény nyitónapján Érdi Mári, Berecz Zsolmbor és Vadnai Benjamin vitorlázó olimpikonokat köszöntötte a hajós társadalom, akik hazaérkezésük után először itt mesélték el rioi élményeiket a nagyközönségnek.

Forrás: Balatoni Hajókiállítás; fotó: Glódi Balázs

Négy nap, öt futam - Record Kielzugvogel Magyar Bajnokság 2016

Szeptember első négy napjában rendezte a Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület Agárdon, a Yacht Klub Agárdban a hajóosztály országos bajnokságát. A versenyre, amelynek idén a Record Ajtó Kft. volt a névadó szponzora tíz egység nevezett. Négy nap alatt, összesen öt futamra adott lehetőséget az időjárás. A dobogós helyek sorsa, rendkívül kiélezett versenyben, az utolsó, vasárnapi futamban dőlt el.

A bajnokság első napján, a kormányos megbeszélésen vígasztalanul állt a levegő a tó fölött, így halasztással kezdtünk. Néhány hajó azért kihajózott szélvadászni, majd ebéd. A kaja mellől riasztotta a csapatot telefonon a rendező Héjj Ádám, hogy némi élénkülés mutatkozik, ezért egy túrafutammal meg lehetne próbálkozni. Gyors szerelés, és irány a víz. A pálya, a már-már klasszikusnak mondható kör volt, rajt Dinnyés irányába, be a Vaskapun az első pályajelhez, majd kia  nagytisztásra és vissza az YKA elé. Északias szél fújt a rajtnál, egészen gyenge, de néhány egység ügyesen meglépett a csíkokon. Az első jelig nagyjából együtt halad a mezőny, de innen eléggé leállós, igazi Velencei-tavi szél fújt. Amaradt az északias irány, de mire az első három hajó már a cserepes sziget mögött járt, voltak, akik még az első bóját kerülték csak. Volt, aki feladta a szélkeresgélést, miután reménytelenül széthúzódott a mezőny. Hét egység teljesítette a futamot, amit az osztályban újonc Varga Lajos nyert, Gál István közreműködésével. A második, pénteki versenynap is halasztással kezdődött. A hirtelen, ismét csak ebédidőben, szinte a semmiből támadt, élénk szélben végül három pályafutamra jutott. Meglehetősen kiegyenlített volt az élmezőny, Majthényi Zsombor és Kovács István, a DeLei-el, Visy Gergő és Berger Miklós a Boszival, illetve Hlavay Richárd és Belly László a Calypsoval ezen a napon pontegyenlőséget ért el, mindenki volt első, második és harmadik is. A Siriusnak még az első kreuzben kiszakadt az egyik vatnibekötése, így Varga Lajoséknak fel kellett adni a versenyt.  Az utolsó pénteki futamot rövidítéssel, a második cirklószakasz végén befutattat Héjj Ádám, és még az is kérdéses volt, hogy a teljes mezőnynek lesz-e elég szele eljutni odáig, de végül ez a futam is érvényes volt. A szombatot a csapat a parton töltötte, marhapörkölt és szilvalekvár is készült, volt idő hajót mosni, kicsit szerelni, beszélgetni. A bajnokság már érvényes volt a meglévő négy futammal, de kieső nélkül mégsem az igazi, és végül vasárnap kegyesek voltak az égiek. Nem sokkal fél 12 előtt megérkezett a fronttal várt szél. Ezt az utolsó futamot Majthényi Zsomborék nyerték, így eldobva a csütörtöki DNF-et egyből az élre ugrottak, két futamgyőzelemmel, egy második és egy harmadik hellyel. A helyosztón Visy Gergő és Berger Miklós a Boszival tizenegynéhány centivel megelőzte a Calypsot. A második helyükkel pontegyenlőség alakult ki, az utolsó együtt vitorlázott futamban elért eredmény alapján az övék lett az ezüst, Hlavay Richárd és Belly László nyakába került a bronzérem.

További részletek az egyesület facebook oldalán, https://www.facebook.com/magyar.k.szovetseg?fref=ts, vagy a www.kzv.hu oldalon.

Forrás: Hlavay Richárd, kép: Oncsák Dániel

Király Ferenc Emlékverseny

A hétvégén a BS-Fűzfő Vitorlás Klub a Kalóz típusú hajóknak rendezett versenyt. A tervezett 6 futamot sikerült megtartani, a 17 induló dél-délnyugati szélben versenyzett szombaton és vasárnap. Szombat este a rendezők nagyon finom Jókai bablevessel és császármorzsával látták vendégül a mezőnyt, az este kellemes beszélgetésekkel, jó hangulatban telt. Vasárnap az eredményhirdetésen az első három helyezettet díjazták, akik értékes Festina órákat és Balaton Bob belépőket nyertek.

Eredmények a lap alján

Forrás: Mohos Gábor

Szombati Sorozat

Nem egyszerű versenyt rendezni, ha maximum 3 órája van a rendezőknek, a szél a nevezés kezdetén pedig mondhatni nullás, sima vízzel. Ilyen viszonyok között túrapálya fel sem merülhet, a jól kezelhetőség miatt egy 3 körös up-down pálya mellett döntöttek, minkét oldalon kapuval.  Szerencsére a szél megrendelésre megérkezett 14:30 körül és 10 perc halasztás után sikerült a mezőnynek elrajtolni. Sajnos nem volt sem az iránya , sem az ereje tartós, ezért elég izgalmasan zajlott az első cirkáló szakasz. Egy YS-III-as hajó nagyon jól rajtolt, rövid ideig úgy tűnt, hogy a pálya jobb oldala lesz a nyerő, de szinte varázsütésre ott elállt, míg a bal oldal frissült, megfordítva az állást. Így zajlott végig  és inkább a frissülésekre kellett utazni, mintsem az ésszerűnek tűnő irányba.  A lassabb hajók teljesen kihasználták a rendelkezésre álló időt , de sikerült majdnem mindenkinek befejezni a versenyt. Az OP-sek egy kört  vitorláztak együtt a nagyobb hajókkal, de külön értékelésben.

Az elhúzódó futam miatt 30 perc késéssel kezdődött az eredményhirdetés és a vacsora.

Szeptember 10-én egykezes verseny a KYC-ben!

Eredmények: szombati sorozat.htm a lap alján

Forrás: KYC

 

                A következő hétvégén sem fogunk unatkozni, ugyanis talán az utolsó nyárias napokban várnak ránk kis- és nagyhajós versenyek is. Mind a túra-, mind a pályaversenyek kedvelői megtalálják számításaikat, és még nemzetközi egységek is ellátogatnak kedvenc tavunkra, a Laser Európa Kupára.

Rooster Laser Európa Kupa & Quantum Sails BYC Kupa 2016

A Balatonfüredi Yacht Club az idei évben, 2016.szeptember 9-11. között ismét megrendezi immár hagyományosnak mondható Laser Európa Kupáját a Laser hajóosztály teljes palettája részére, valamint a BYC Kupa keretén belül az Optimist és 420 hajóosztályok számára.

Mondhatni, a szeptember a Lasereké: a sikertörténet 7. éve töretlenül csábítja a Laser 4.7, Radial és Standard hajóosztályok hazai és nemzetközi versenyzőit az Európán átívelő kupasorozat magyarországi állomására, Balatonfüredre. A versenyre az eddigi évekhez hasonlóan 8-10 ország közel 100 vitorlázóját várja a rendezőség.

Idén új támogatót köszönthetünk a Laser Európa Kupa élén, a Rooster Laser Európa Kupa névadó szponzoraként. A Quantum Sails, világviszonylatban is élvonalbeli vitorlamárkaként, elkötelezett a minőség és a teljesítmény mellett. Fontos számukra az ifjúsági és utánpótlás korú versenyzők támogatása, a BYC Kupa Utánpótlás Ranglista Verseny névadójaként pedig lehetőségük adódik, hogy a jövő vitorlázóit segítsék a minél jobb eredmények elérésében.

A versenyek on-line információs oldala az alábbi linken érhető el:
http://byc.hu/regatta/byc-kupa-2/

Kedvcsinálónak a tavalyi verseny összefoglaló videója: https://www.youtube.com/watch?v=zcprlO2JVY4

Forrás, kép: BYC

 

JÖN, JÖN!

Hétvégén lesz a J24 osztály Pénteki Tréning sorozat döntője

A tavalyi „próba futam” sikerén felbuzdulva, 2016-ban JET TRAVEL – QUANTUM SAILS PÉNTEKI TRÉNING 2016. néven futott az egész szezonon át tartó, péntek délutáni, rövid, pörgős pályákon zajló edzés/versengés, melyet a Magyar J24 Osztály az egykori Pénteki Regatták szellemiségében hívott életre. A selejtezősorozat lezárult, és most, szeptember második hétvégéjén az osztály a két napos döntőre készül.

A döntő értékélési rendszere a következő módon veszi figyelembe a selejtezőkön elért eredményeket: az eddigi fordulók alapján kialakult helyezések számítanak, ezt az eredményt duplázva kezdik meg a döntőt a résztvevők. Tehát az első helyezett 2 ponttal indul, a második 4 ponttal, és így tovább. A tabella élén jelenleg a Team EUline áll,  négy gőzelmének és két második helyének köszönhetően. Második helyen a Django, míg harmadik helyen a BIG5 kvalifikálta magát. A két virtuális helyezés, azaz az első két futam eredménye már ismert a döntőben, erre jön még rá további 8 futam és alakul majd ki a végleges eredmény.

A Pénteki Tréning szervezői és résztvevői ezúton is köszönik a sorozat támogatóinak a sok segítséget, és az értékes nyereményeket, melyek tovább növelték a versenyzők amúgy sem elenyésző motivációját. Nem lesz másként ez a döntőben sem, ahol további ajándékok várják az egységeket, többek közt egy 80.000Ft értékű ajándékutalvány a szekszárdi Bodri Pince Optimus éttermébe, egy 60.000Ft értékű Perfect Home utalvány, 50.000Ft-ot érő Pecapláza utalvány, valamint Zhik és Quantum ajándékok, Bodri borok. A hétvégi döntő Fődíja egy utazási voucher lesz a Jet-Travel felajánlásának köszönhetően!

Aki eddig kimaradt volna a Pénteki Tréning selejtezőiből, most az is csatlakozhat a szeptember 10-11-én megrendezett döntőre, mert a szervezők várnak minden J24 osztálytársat. Az exkluzív nyeremények és a nagyszerű hangulat mellett barátságos, profi versenyzés várja a versenyzőket a szezon talán utolsó napsütéses hétvégéjén!

A versenykiírás itt elérhető: http://www.j24.hu/penteki-trening/penteki-trening-eredmenyek

Forrás: J24.hu

GreCo Kupa FD-Star bajnokság

Épp, hogy elvonult a népes OP csapat a földvári országos bajnokság helyszínéről (130 OP) máris új bajnokság rendezésére készülünk, a GReCo Kupa keretében kerül lebonyolításra a Csillaghajó és a Repülő Hollandi Országos Bajnoksága. A Splitben zajló nagy Star versenyről hazafelé utazó csillaghajósokat is várják, de főleg azokat a hazai sztárosokat, hollandisokat, akik ritkán szállnak vízre a Balatonon.

Kiírás: greco.doc a lap alján

Forrás: Spartacus Vitorlás Egylet  

Bahart Regatta-International Kupa, Eurakvilo jótékonysági verseny - Yardstick Trophy VI.

Szeptember 10-11-én, Balatonbogláron kerül megrendezésre a Bahart Regatta IX-X. futama, ami egyben a Yardstick Trophy VI. futama is. A rendezők várják a YS I, II és III. osztályok versenyzőit a szombati 10 órás rajtra, a balatonboglári Bahart kikötő előtt. A túrafutam útvonala Balatonlelle-Révfülöp-Ábrahámhegy-Balatonboglár lesz. Vasárnap pályafutamokra készülhetnek az egységek.

Versenyutasítás és versenykiírás letölthető innen: bahart regatta.pdf és bahart versenykiiras.pdf

Forrás: hunsail.hu

Tecon kupa

Ez a hétvége a kombinált versenyekről fog szólni, hiszen a Tecon kupa két napján is két különböző futamot fognak megrendezni. Szombaton, a túrafutamon a versenyzők a Balatonfüred-Zamárdi-Balatonföldvár-Bázsai-öböl-Balatonfüred távot fogják legyűrni, míg vasárnap up&down pályán várja őket a rendezőség.

Kiírás: tecon.pdf

Forrás: hunsail.hu