A tudósítások szerint a rajt drámai volt, de igazából csak olyan mindent bele rajtnak nézett ki, ahol a legnagyobbak próbáltak elsőként áthajózni a vonalon több kevesebb sikerrel. Voltak roller problémák, a 100 lábas CQS például túl gyorsan fordult és nem tudták időben átbillenteni a kiel-jüket és fetrengtek egyet, elszakadt néhány vitorla is.



A Perpetual Royal vette elsőként a kikötőből kivezető bóját, utána jött nagyon nagy meglepetésre a 80 lábas Beau Geste, majd a Scallywag és csak negyedikként a Wild Oats XI. 6 órával a rajt után már a Wild Oats XI vezet a Perpetual Royal és a Scallywag előtt.

Eddig leggyorsabban pont a Wild Oats XI teljesítette a távot 2012-ben, 1 nap, 18 óra, 23 perc és 12 másodperc alatt, illetve a hajó már nyolcszor nyerte meg a Sydney Hobart-ot, ami egészen fantasztikus teljesítmény.



(Pic: ©Rolex/Kurt Arrigo)

A legkisebb és egyben legöregebb hajó az idei versenyen a 30 lábas Maluka of Kermandie, amely 1932-ben épült.

A tavalyi győztes Comanche idén nem indult, de nagyon úgy néz ki, hogy megbánták és jövőre feltétlenül megint szeretnének ott állni a rajtvonalon.

Címlapkép: Andrea Francolini