A gyenge keleti szeles rajt hozta a verseny sorsdöntő eseményét: a korábban villámsújtotta Wild Oats XI szabálytalanul fordult az LDV Comanche elé: a Comanche nem is habozott kitenni az óvó zászlót - a mezőny fegyelmezettségére és felkészültségére azonban jellemző, hogy összesen 3 hajó volt korai rajtos, és további szabálysértések sem történtek. A kezdeti izgalmak után a mezőnyt a Black Jack szuper maxi vezette ki a Sydney-öbölből, az első bójáknál pedig a jó ütemű halzok és oldal választások írták át a hajók sorrendjét.

A rajt utáni képeket itt nézhetitek meg: RSH 1. nap.

Hamar kiderült, hogy az időjárás idén valóban kegyes lesz a versenyzőkhöz: már a Bass-szorosnál látszott, hogy a több mint 600 tengeri mérföldet a kitűnő szélviszonyoknak köszönhetően valószínűleg rekord sebességgel fogják tudni megtenni a hajók. Nemcsak az élen álló Comanche, de az utána következő 5 másik szuper maxi is a tavalyi rekord idején belül hajózott, egymáshoz képest is 25 mérföldön belül. A maxik mellett a 9 hajós TP52 flotta is remekül vitorlázott a dél felé egyre frissülő szélben, bár a Rockall sajnos a második nap reggelén kormánytörést szenvedett.

A befutóhoz közeledve a vezető Comanche és a Wild Oats XI között annak ellenére, hogy a Wild Oats elszakította a szélviszonyoknak legmegfelelőbb orrvitorláját, egyre csökkent a távolság, majd a Derwent folyón a Wild Oats XI meg is előzte ellenfelét. Az utolsó szakasz nem kedvezett a Comanche-nak: a gyenge szélben a két hajó ugyan gyakorlatilag egymás sarkában haladt, de az idegtépő araszolás végén a Wild Oats haladt át először a célvonalon, majdnem 5 órával javítva a Perpetual Loyal tavalyi rekordját. A harmadik helyen a Black Jack érkezett, de az őt követő InfoTrack és Beau Geste is a korábbi rekordidőn belül vitorláztak.

Hiába ünnepelt azonban a Wild Oats XI legénysége: a verseny idén nem a hobart-i befutóban dőlt el. A rajtnál elszenvedett szabálytalanság miatt az LDV Comanche benyújtotta az óvást, amit következő nap a bizottság meg is ítélt nekik, így a Wild Oats XI 1 óra büntetést kapott, ami a 26 perces befutási különbséget nézve elég előnyt adott a Comanche-nak, hogy megszerezze a 2017-es Rolex Sydney Hobart abszolút győzelmét.

A nap másfajta hőse a Kialoa II, akik egy 30 csomós halzban elvesztették baum-jukat, de ennek ellenére folytatták – és végül be is fejezték - a versenyt.

A második nap képeit itt találjátok: RSH 2. nap.

A harmadik nap reggelén futott be első TP52-esként az Ichi Ban: ők azért izgulhattak, hogy az előnyük elég legyen az összetett első helyhez. Matt Allen élete eddigi legjobb RSH-ja volt a 2017-es: ugyan elszakították a spijüket, de ennek ellenére remek időt futottak, időnként 28 csomós sebességgel repülve dél felé!

Nemcsak Allen emlegetett 25-30 csomós sebességeket: hiába szakítottak mások is különböző vitorlákat, az 50 láb körüli hajók a tökéletes időjárási körülmények között hasonló sebességgel száguldhattak, így eredménytől függetlenül minden résztvevő különlegesen jó versenyként emlékszik majd vissza az ideire.

A 3. nap fotóit itt láthatjátok: RSH 3. nap

A média sajnos Ausztráliában is leginkább az elsőkre koncentrál, így az ünneplő csapatok fotói és videoi között a 4. napon a mezőny további 80 hajójáról nem sok hír érkezett. A baum törött Kialoa II beszámolója mellett olvashattunk röviden a Bass-szoros és Hobart között még vízen levő hajókról és a Derwent folyó fogjairól, illetve a Clipper mezőnyéről, ahol a résztvevő 11 hajó mind másfél órán belül futott be az elsőhöz képest.

Reggelre az Ichi Ban csapata is megnyugodhatott: a 73. Rolex Sydney Hobart – és így a Tattersall Kupa – nyertesei a korrigált idők alapján idén ők lettek a TP52-essel.

December 30-án már kevesebb, mint 10 hajó volt vízen: őket 1 kivétellel az év utolsó napjára várják.

A 4. és 5. nap fotói: RSH 4. nap, RSH 5. nap

Összegzésként tehát a 2027-es Rolex Sydney Hobart rövid, de azért kihívásoktól nem mentes verseny volt: a több száz tengeri mérföldes lefele veretést izomlázuk kiheverése után a versenyzők valószínűleg sokáig emlegetik majd. Az viszont biztos, hogy aki az ausztrál nyár közepén a versenyt teljesítette, az mind remek vitorlázást kapott idén karácsonyra!

Forrás: Rolex Sydney HobartYacht Race 2017