Címke: Rolex Sydney Hobart Yacht Race

A Sydney-Hobart testközelből

Ujhelyi-Gáspár Miklós beszámolója a Cassiopeia fedélzetéről.

A 21. helyen ért célba a Stay Calm Hungary a Sydney Hobart-on

A Rolex Sydney Hobart Race-en immár negyedszer – csapatvezetőként és kormányosként másodszor – rajthoz álló Ormándlaki Áron és csapata az abszolút lista 21. helyén futottak célba hajójukkal, a Stay Calm Hungaryval.

Kwindoo Körkapcsolás Január

Idei Körkapcsolás rovatunkat a KWINDOO-val együttműködésben hozzuk el. Az év első összefoglalójában a januári eseményeket tekintjük át: a fontosabb külföldi versenyek mellett a Boot Düsseldorf is belefért, valamint a magyar vitorlázók tengeri kalandjait foglaltuk össze. Emellett meglepő módon a Balatonon is volt verseny: a Szilveszteri Regattára is visszaemlékezünk!

MAGYAR CSAPAT A SYDNEY-HOBART VERSENYEN

Bár már csak pár nap van hátra 2018-ból, még mindig van miért izgulni a magyar vitorlázóknak. A világ egyik legnagyobb versenyén, a karácsony másnapján rajtoló Sydney-Hobart versenyen ugyanis először indul magyar csapat. A HUN001 vitorlaszámmal rajtoló egységet Ormándlaki Áron szervezte és vezeti.

Na, ez már mindennek a teteje!

Ki ne hallott volna a Rolex Sydney-Hobart karácsony másnapján induló versenyéről?

Lassan befut az utolsó hajó is a 73. Rolex Sydney Hobart-on

A karácsony másnapján rajtolt Rolex Sdyney Hobart a verseny történetének egyik legkülönlegesebbje lett: megtörtént, ami a versenyzők szerint gyakorlatilag soha: tökéletes szél fújt szinte a teljes szakaszon. Ám a RSH mindig tartogat meglepetéseket: idén az időjárás helyett a végeredmény miatt izgulhattunk.

Rolex Sydney Hobart - galéria

A nagyszerű Carlo Borlenghi képeivel mi is átélhetjük egy kicsit a 73. Rolex Sydney Hobart-tot.

Karácsony másnapján ismét Rolex Sydney Hobart!

A nemzetközi vitorlás élet karácsony környékén Ausztráliára figyel: a Volvo Ocean Race a következő napokban várható melbourne-i befutója után (vagy közben) elrajtol a 73. Rolex Sydney Hobart.

Elrajtolt a Sydney Hobart!

Ma hajnalban rajtolt el az idei, szám szerint 72. Sydney Hobart. 88 hajó vágott neki a körülbelül 630 tengeri mérföldes távnak igazán gyönyörű időben.

Vége a Sydney Hobartnak

A verseny győztese a Balance, egy TP52-es hajó. Ők nyerték azt a bizonyos Tattersall Kupát, amit az előnyszámítások után a leggyorsabb hajó kap.

Egy hajó már győzőtt a Sydney Hobarton

Az idei Sydney Hobart még nem ért véget. Lesznek olyanok, akik még talán két nap múlva is küzdeni fognak. De az abszolút elsőséget az amerikai Comanche ma megszerezte.

Elrajtolt a Sydney to Hobart vitorlásverseny

7 órával ezelőtt elindult a 2015 Rolex Sydney Hobart vitorlásverseny. Már a rajt sem volt eseményektől mentes, az egyik kínai hajó ütközött, ezért fel kellett adniuk a küzdelmet.

Vihar lesz idén is? 26-án indul a Sydney to Hobart

A világ egyik legnehezebb vitorlásversenye, a Sydney to Hobart regatta december 26-án indul Sydney-ből.

Visszaverte kihívóját a Sydney-Hobart csúcstartója

A várakozásoknak megfelelően emlékezetesre sikerült az idei, 70. évfordulóját ünneplő Rolex Sydney Hobart Yacht Race. Az Amerikából érkező kihívó - bár egy ideig vezetett - nem tudta letaszítani trónjáról a Wild Oats XI-et.