A Balaton legújabb szezonindító eseményeként megrendezésre kerülő kiállítás nagy hangsúlyt helyez az interaktivitásra, és hogy a lehető legtöbb kiállítási darab kipróbálható legyen. Ennek fényében a kikötőben, a vízen kiállított több, mint 25 hajó nem csak körbejárható lesz, de a kiállítók ígérete szerint az érdeklődőket próbaútra is viszik.

Szintén az interaktivitás jegyében a kiállított vízi sporteszközöket is élesben lehet majd kipróbálni, így a látogatók vízre szállhatnak egy-, illetve többtestű verseny és tanuló hajókon, beleülhetnek a különböző kajakokba és kenukba is. A kiállításon SUP, vagyis stand up paddling jóga is várja az érdeklődőket, akik figyelemmel követhetik a napi többszöri bemutatót, a bátrabbak pedig deszkára szállhatnak és maguk is részt vehetnek a programok a vezetők segítségével. További látványosság lesz a szombati flyboard bemutató a kikötő vize fölött.

A kiállítás egyidejű rendezvénye, a Balatoni Nagyhajós Évadnyitó Regatta, mely a kiállítás második napján, május 13-án rajtol el szintén Balatonfüredről. A verseny leggyorsabb résztvevői, a katamaránok, pedig a szabadidejükben a Balatonfüred Boat Show-n horgonyoznak majd, ráadásul két különlegesség is helyet kap a kiállításon: Kele és Sámson, a két magyar óceáni evezőshajó.

A programok mellett természetesen fontos szereplő lesz az eddig már több mint húsz bejelentkezett kiállító a hajózáshoz és vízi sportokhoz kapcsolódó számos felszereléssel, szolgáltatással és kiegészítővel.

A szervezők külön figyelmet szenteltek a hajósoknak, így aki saját hajójával érkezne a rendezvényre, az díjmentesen állhat be a Balatonfüredi Hajógyári Kikötőbe a rendezvény ideje alatt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egyeztetni a kiállítás szervezőivel a boatshow@hungexpo.hu e-mail címen.

A május 12-14. között megrendezésre kerülő Balatonfüred Boat Show tehát egy izgalmas és látványos élmény lesz minden érdeklődőnek. A belépés ráadásul regisztráció esetén ingyenes, így ajánlott a weboldalon előre megadni az adatainkat az akadálymentes belépésért. További információk a www.boatshow.hu weboldalon találhatók.

A Balatonfüred Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, a Balatoni Hajózási Zrt., és a Balatonfüredi Hajógyári Kikötő.

(X)