laser kupa lugano  

Csütörtökön és pénteken is halasztással kezdődött a verseny, majd mindkét nap a délutáni órákban két-két futamra került sor nem túl erős, 4-7 csomós szélben. Szombaton tükörsima vízfelszín fogadta a versenyzőket, így vasárnap folytatódott a küzdelem. Az utolsó napon reggel 9 órakor 4-8, később viszont már 22 csomós szél fújt, így azon a napon is két futamra került sor.

 

A több mint 20 ország 170 versenyzőjének részvételével rendezett Európa-Kupa versenyen a legjobb magyar eredmények Laser 4.7-ben születtek. Vadnai Benjámin (BYC), aki az első szezonját tölti ebben a hajóosztályban, 50 indulóból a negyedik helyen végzett, saját korosztályában pedig a második lett. Virág Zsófia (BYC) remekül kezdett, az első nap végén az élen állt, de sajnos technikai gondjai akadtak és így a 13. helyen fejezte be a versenyt.

 

A legjobb magyar eredmény a Laser Radialban Bakóczy Róbert (Spartacus) érte el egy 25., Laser Radialban pedig Héjj Viktória (THE) egy 39. helyezéssel.

 

Laser 4.7 (50 induló):

4. Vadnai Benjámin (BYC)

7. Huszka Mátyás (BYC)

13. Virág Zsófia (THE - nőiben 4.)

30. Takács Levente (BYC)

 

Laser standard (41 induló):

25. Bakóczy Róbert (Spartacus)

32. Földesi Gergő (BYC)

 

Laser radialban (75 induló):

39. Héjj Viktória (THE)

49. Rozsnyai Domonkos (Spartacus)

59. Hunfalvy Péter (THE)

62. Korchmáros Kristóf (BYC)

74. Jung Ádám (BYC