Az idei Asso Európa Kupát a garda-tavi Brenzone klubjában rendezik, három nap alatt nyolc futam a cél. Az olasz sporttársaknak ez a helyi bajnokság is, így kellemes, 18 hajós mezőny gyűlt össze a tó keleti partján lévő kisvárosban. A helyi egységek mellett három magyar hajó is rajthoz állt: a Peecasso, az Equilor és a Picabo, illetve a három német egység közül a lányokhoz beszállt a most már nemzetközi együttműködést is építő osztálytitkárunk: Földházi Kriszta.


Mire is számít az egyszeri vitorlázó, aki Olaszország e kedves vidékére látogat? Egyrészt kiszámíthatóan stabil és erős szélre - nos ebben egyelőre nem teljes az összhang az elvárásainkkal, hiszen a regisztrációs (és összeszerelős) nap teljes limánya után az első versenynap is halasztással kezdődött a szélhiány miatt. Bíztató fejlemény, hogy idővel, illetve a felhők és a pára elvonultával fantasztikus kis bríz alakult ki, de erről kicsit később bővebben. Másrészt a fejetlen parti szervezésre: e várakozásunkat Chicco, a helyi darus (valamint traktor-, motoros- és még ki tudja mi más vezető) törte porrá, mikor is az eseményeket kulturáltan, mégis hatékonyan pörgetve pillanatok alatt vízre dobta a hajót. Éss persze harmadrészt mire is számítunk: tökéletes espressokra - na ebben nincs is hiba!


Az első versenynapon tehát délelőtt borongós, párás idő várta a mezőnyt, kevés eső is esett, ami az alapvetően termik alapú széljárásra nem volt jó hatással: kora délutánig épp csak lengedezett az össze-vissza pörgölődő szél, amiben esetlenül bukdácsoltak a meglepő módon a klub előtti vízterületen bójákra kitett hajók. E megoldás nem kevéssé macerás: egy a hajón felejtett apróság miatt motorost kell kérni, aki hoz-visz a part és a bójára száműzött hajó közt. Szerencsére a párás-borult rettenet idővel nekikezdett a tisztulásnak, így kissé az eredetileg kitűzött egy órai időpont után megkezdődhetett az első rajteljárás.


A rendezőség nem kívánta bosszantani magát egyéni visszahívók lobogtatásával, így kapásból U-lobogós rajttal kezdtünk! Nagyokat forgó szélben indult el az első futam, a mezőny pedig szépen szét is nyílt keresztben és hosszában is. A futam közbeni módosításokkal sem különösebben hagyta magát megzavarni a rendező, így akadt kreuz-raum pálya is, de végül is szenzációs szél alakult ki a napsütés mentén. A rendezőség remek kis pörgős pályákat tűzött, és mintegy három óra alatt le is futott a három tervezett futam. Tökéletes volt az időzítés: a partra érve már csak a lelohadó szellő maradékait lehetett felfedezni a tavon, inkább hideg bajor hercegi sörökben kerestük a további izgalmakat. A Peecasso csapata remekül vitorlázott: három darab második helyükkel magasan vezetik a pontversenyt. A Picabo-n egyenletes vitorlázással sikerült a negyedik helyre kapaszkodnunk. Az Equilor több útjog vitás szituációba keveredett, jelenleg hetedik helyről várják a folytatást.


Folytatás holnap délben, bizakodunk a még eredményesebb szereplésben! A holnapi beszámolóhoz átadjuk a stafétát egy másik hazai csapatnak, addig is jó szurkolást, és jó szelet odahaza a füredi ranglista versenyhez!

Ciao,

a Picabo csapata