Három magyar fiatal versenyez a világbajnokságon: Veisse Zoltán Laser Radiálban, Kocsis Bálint és Pavlik András 29er osztályban indul. Csapat vezetőknt velük van Goszleth Marcell, akitől híreket is remélünk, ha a kommunikációs lehetőségei kedvezőek lesznek ehhez - adja hírül a Magyar Vitorlás Szövetség.

Említést érdemel még, hogy Beliczay Márton (alias Bőrtok) a versenybírói karban tevékenykedik, és meghívást kapni egy ilyen világbajnokság zsűrijébe a munkájának komoly elismerése!

2015-ben Érdi Mári Malajziában győzött ugyanilyen világbajnokságon. Ezúttal nem várható ilyen kiugró eredmény a résztvevő magyaroktól, hiszen mindannyian a tapasztalatlanabbak közé tartoznak hajóosztályaikban.

A versenyek hétfőn kezdődnek és az utolsó futamokra pénteken kerülhet sor. Aznap zárul a világbajnokság a díjkiosztóval.

Kilenc hajóosztályban férfi és női 29er, 420, Laser Radial és RS:X szörf mellett még nyílt Nacra 15 katamaránban versenyeznek a fiatalok. Összesen 374-en lesznek a pályákon. A mieink éppen a legnépesebb osztályokban vitorláznak. Az 51 hajós férfi Laser Radial az egyszemélyesek, a férfi 29er 31 egységével a kétszemélyesek között a legnagyobb mezőny.

Az első nap tapasztalatai: 

Ma három és két futamokkal a különböző osztályokban a kínai Sanya vízein megkezdődtek az ifjúsági világbajnokság futamai. A 29eres Kocsis Bálint és Pavlik András a középmezőnyben van három futam után, ami jó kezdés tőlük, hiszen egy olyan hajóosztályban versenyeznek, amely alig egy éve jelent meg a magyar vizeken. 

Goszleth Marcell csapatvezető beszámolója:

"Tegnap egy fantasztikus megnyitóval vette hivatalosan is kezdetét az esemény. Lenyűgöző ahogy a szervezők mindenben kitesznek magukért. Nincs olyan kérdés amit ne oldanának meg gyorsan és teljes odaadással. A tegnapi megnyitó olyan színvonalú volt, amilyet azok sem láttak, akik többször megfordultak már ilyen versenyen.

Jó a helyszín, nyárias idő van az eddigi napokon 8-15 csomós széllel, amely a part felől fúj. A szörfösök és a laseresek pályája kijjebb van, a 29er egészen a parthoz közel. a szélirány miatt elég csíkos és pörgölődős a szél, különösen a 29er pályáján.  Van egy gyenge áramlás, de elég pontos az előrejelzés így - legalábbis a 29er pályáján - nincs benne nagy trükk.

Először is ne feledkezzünk meg Geiger Ricsiről aki szörfben képvisel minket és ifj. Erdélyi István edzővel van itt. Ricsi talán gyengébben kezdett a vártnál, de ebben az is benne van, hogy a tenyere a próbafutam alatt vérhólyagos lett, ami a pumpálásnál erősen zavaró tényező. Edzője elmondása szerint ennek hátrányát már a rajtoknál is szenvedi, mert többször emiatt nem tudott kijönni tiszta szélben a sorral. A három futam után 26 indulóból a 22. helyen áll.
Számára ez a verseny egyébként elsősorban a tapasztalatszerzésről szól, hiszen most váltott RSX-re, korábban ugyanis a BIC Techno-ban versenyzett. Ricsi egyébként idén Raceboard kategóriában Európa-bajnoki címet nyert, ami azt mutatja, hogy sokra hivatott versenyző.

Veisse Zoliéknak 2 futamot rendeztek. Az elsőben jó rajt után egy rossz oldalválasztás után a harmadik harmadban ért fel és itt is futott be. A második futamban középen helyezkedett a lee-s rajtnál és nem tudott egyből kifordulni, így az egész balos boly elment előtte, kiszorult a szélére és innen nehéz volt a pörgésekkel jó vonalakat találnia. Egy 38. és egy 42. helyet gyűjtött ma, amivel a 41. az 51 induló között. Sebessége jó, ami biztató a további futamokra nézve.

Kocsis Bálint és Pavlik Andris az első futamot elrontotta, de a második és harmadik futamban jól vitorlázott. Utóbbiakban az első tízben tanyáztak sokáig, de a második hátszelekben veszítettek 6 illetve 5 helyet. A nagyon csíkos szélben nem volt nehéz hibázni, több papíron éremesélyes páros betlizett. A 29er-ben főként a hátszél kritikus az ilyen szélviszonyok között, mert a hajók között a két eltérő csapáson haladva gyorsan nagyra nőnek a távolságok így egy rossz oldalválasztás óriási veszteséggel jár, mert nem lehet visszaérni. Bálinték 3 futam után a 15. helyen állnak a 30 hajós mezőnyben."

Az ifi VB honlapja: http://www.worldsailingywc.org/

Kocsis Bálint és Pavlik András:
A 29er nagyon fiatal hajóosztály Magyarországon, hiszen a kezdeti lépéseket 2016-ban tették meg a Spartacus VE vitorlázói. 2017-ben már egy lelkes csapat készült és kezdte meg a versenyzést a nemzetközi vizeken is. Az eredményeik egyre jobbak. Október végén a Garda-tavon, az Európa Kupa sorozat utolsó állomásán már két magyar egység is az Arany csoportba jutott. Közülük az egyik volt a Kocsis – Pavlik kettős, akik a 25. helyen végeztek a 119 hajós mezőnyben.
Nyilván nem tartoznak az esélyesek közé ezen a világbajnokságon, így a verseny minden pillanatát teher nélkül élvezhetik és gyűjthetik a tapasztalatokat.

A Magyar Vitorlás Szövetség a világosan meghirdetett osztálypolitikája alapján kiemelten támogatja a 29er osztály fejlődését, így a fiúk is az MVSz támogatásával utazhattak Sanyába.

Veisse Zoltán:
A Laser Radiálban versenyző Veisse Zoli a legtehetségesebb magyar utánpótláskorú versenyző a Laser hajóosztályokban. Augusztus végéig még Laser 4.7-ben versenyzett és produkált remek eredményeket. Vagyis csak szeptember óta ül a nagyobb Laser Radiálban, így tőle sem várható még el, hogy az élmezőnyben legyen.

Júniusban a Garda-tavon megnyerte a Laser Italia Cupot, majd augusztus végén KIelben a világbajnokságon elért 7. hellyel búcsúzott a Laser 4.7 kategóriától.

Már Laser Radiálban Európa Kupa versenyt nyert Balatonfüreden, októberben Barcelona vizein a férfi Laser Radial EB-n pedig máris bekerült az Arany csoportba. A nyílt versenyen 41., az európaiak között 40. helyezett lett, ami első nekifutásra kiváló eredmény.

Borítókép:  Tomas Moya / Sailing Energy