Az Xp 44 lényegesen könnyebbre van építve, mint a hasonló 44 láb körüli modellek, körülbelül 1500-2000kg-val könnyítettek rajta. A hajótestet úgy tervezték meg, hogy változatos körülmények között is optimális legyen, ahogy egyre gyorsul a hajó, úgy nőjön a vízvonal hossza is.

Az Xp 44 tervezése során cél volt a könnyű manőverezhetőség. Ez hasznos jellemző akár túrázásra, akár versenyzésre készülünk vele. A fedélzet letisztult, nélkülöz minden felesleges elemet, ami a versenyzést akadályozná. A cockpit asztal is egyedülálló, hiszen szükség esetén besüllyeszthető a fedélzetbe. A legfontosabb kötelek a kormányállás köré vannak vezetve, így a kormányos akár egyedül is képest kezelni a hajót.

A hajó sokoldalúságának egyik titka az innovatív orrkialakításban rejlik. Négyféle orr közül választhatunk attól függően, hogy inkább túrázásra vagy versenyzésre használnánk a hajót - esetleg mindkettő tervben van. Választhatjuk beépített horgonnyal vagy anélkül, illetve ORC versenyzésre optimalizáltan.

Akárcsak a fedélzet, a hajó belső terei is az elegáns, letisztult vonalat képviselik: felesleges bútorok nincsenek, a skandináv minimál dizájn jellemző az enteriőrre, a sok természetes fény hangulatossá teszi a teret. A jól felszerelt konyha és a sok tárolóhely praktikus, ha családunkkal tervezünk vitorlázni. Az Xp 44 és 38 is rendelhető 2 vagy 3 kabinos verzióban, háromféle belső faburkolattal, tízféle kárpitozással.

A boot Düsseldorfon készítettünk egy kis helyszíni ízelítőt is az Xp 44-ről. A hajót a hazai forgalmazó mutatta be nekünk:

 

Az X-Yachts hajók gyárilag felszerelt Elvström vitorlával érkeznek, melyekből extraként rendelhetünk verseny vitorla szettet is hajónkhoz.

Két új vitorlát mutatott be az Elvström  a boot Düsseldorfon

Az Elvström Sails az egyik legnagyobb európai vitorlagyártó cég. Olyan hajógyártóknak beszállítója, mint az X-Yachts, a Dehler, a Bavaria vagy a Hallberg-Rassy  - lefedi majdnem az egész európai piacot. Magyarországon a Hun-Yachts forgalamzásában érhető el a világcég terméke. Két új vitorlát mutatott be a cég az idei boot Düsseldorfon: az egyik a versenyzésre kiválóan alkalmas GLP, a másik az inkább túrahajókra tervezett FatFurl vitorla.

A GLP egy dupla taffetás, könnyű vitorla, ami EPEX technológiával készül, azaz egy öntött vitorláról beszélünk, amihez a megrendelő választhatja ki hogy twaron, aramid, carbon vagy esetleg poliészter szálerősítést kér.

A FatFurl vitorla az árbócba betekerhető (roll-mast) grószoknál lett egy nagyon sikeres megoldás. A negatív ívű hátsó él helyett pozitív, szinte már denevéres lehet a szabás, mivel függőleges tele- és részlatnik erősítik meg az egyébként könnyű EPEX vitorlát. Az így keletkezett nagyobb felületű grósszal gyorsabban vitorlázhatunk túrahajónkkal.

Az Elvström újdonságait is feltérképeztük Düsseldorfban, de a Budapest Boat Show G-13-as standján is találkozhatunk majd velük, ahol kedvezményekkel várják a látogatókat. Addig is nézzétek meg helyszíni riportunkat:

Technikai adatok az Xp 44 hajóról:

https://www.x-yachts.com/en/yachts/xp/xp-44/

További információ az Elvström FatFurl vitorláról:

http://www.elvstromsails.com/cruising/main-sails/furling-main/fatfurl-in-mast

Tudjon meg még többet az Elvström EPEX vitorláról:

http://www.elvstromsails.com/epex

Kapcsolat:

Westport Company Kft.

Bednár Tibor

Telefon: +3630 9382946

E-mail: x-yachts@west-port.eu

Fotók: X-Yachts

Videó: Porthole