Kedden két futammal megkezdődött a Világkupa-döntő a dél-franciaországi Marseille-ben, mindjárt nagyszerű magyar sikerrel. A férfi 470-es hajóosztályban a Spartacus Vitorlás Egylet (SVE) fiatal versenyzői, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a második futamban elsőként végzett az elitmezőnyben. A még junior korú testvérpár a hajóosztály felnőtt csúcselitjében az első futamban teljesített 15. helyezés után meg tudta nyerni a második futamot. Olimpia, világ- és Európa-bajnokokat előztek meg ezzel a teljesítményükkel. Ezzel az eredménnyel az első nap után a 7. helyen állnak az összetett rangsorban. Erre a bravúrra szerdán rátettek még egy lapáttal, a következő két futamban ugyanis 2. és 4. helyeken értek célba és a mezőny élére ugrottak. Szorosan - egy ponttal - követi őket az első nap után vezető spanyol hajó, majd jelentősebb hátránnyal a harmadik helyen a sokszoros világ- és Európa-bajnok, olimpiai bajnok ausztrál egység.

Ugyancsak a mezőny legelejére, egészen pontosan a 3. helyre lépett előre a női Laser Radial hajóosztályban Érdi Mári, aki a keddi versenynap után még a 11. helyen állt, szerdán azonban ő is nyert egy futamot, és az e mellett elért 3. helyével az összetett lista harmadik helyére lépett előre.

Kicsi, de annál erősebb mezőny

"A 470-es hajóosztály pályát egy sziget mögé helyezték el, így adott volt, hogy nagyon forgolódós szélben kell versenyeznünk. Szerencsére mindkét rajtunk jó lett, így szabadon tudtunk vitorlázni a futamok elején, sajnos az első futamban túlzottan óvatosak voltunk, így az első bójánál még nem álltunk valami jól. Onnan sikeresen feljöttünk az első hátszélben 5-6 helyet, amit nem tudtunk megtartani, így 15. helyen végeztünk. A második futamban jobban kijött a lépés és elsőnek felértünk az első bójához, onnantól csak a görögökkel kellett küzdenünk az első helyért, szerencsére egy kicsivel gyorsabbak voltunk, így meglett az első futamgyőzelmünk, aminek nagyon örülünk" - értékelte a keddi versenynapot Gyapjas Balázs kormányos.

Mivel erre a versenyre csak 25 versenyző kap meghívást, teljesen másfajta versenyzés lesz ez, mint a többi Világkupa-fordulón. Kicsi mezőnyök, de annál erősebb mezőnyben kell vitorlázni, így minden méterért nagyon koncentráltan kell küzdeni.

Mi jön Marseille után? 

Az idei szezon fő versenye az összevont, olimpiai kvótaszerző világbajnokság, amelyet augusztus elején a dániai Århusban rendez a nemzetközi versenyvitorlázás csúcsszervezete, a World Sailing. Erre készül minden magyar élversenyző, köztük Érdi Mári, a Gyapjas testvérek, valamint az egyszemélyes Laser Standard osztályban versenyző Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán, valamint a Finn dingivel versenyző Berecz Zsombor. 
Képek forrása: Richard Langdon, Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing