Elkészült az Ezüst szalag örökös vándordíj is, amelyet itt mutatunk be először a nyilvánosságnak. A több mint egy kilós ezüst trófeát az a vitorlás őrizheti a következő versenyig, amely a Földvár-Györök-Földvár versenytávot a legrövidebb idő alatt teljesíti.

Nevezni a szokásos módon online, illetve a helyszínen is lehet, szombaton 16 óráig.

Minden induló hajó – a verseny éjszakai jellege miatt, elsősorban a biztonság érdekében – köteles használni a Kwindoo okostelefonos nyomkövető applikációt. Ha valaki bármilyen okból nem használja a Kwindoot, az eredménylistán szerepel majd, ám a díjazásban nem részesülhet.

A Kwindoo nyomkövetés élvezhetővé, követhetővé teszi a versenyt online felületeken, illetve a Spartacus klubban végig nagy képernyőn figyelhető a küzdelem, a büfé meghosszabbított nyitvatartással vár minden családtagot, szurkolót.

A Kwindoo további előnye, hogy utólag is visszajátszható a versenyt, mindenki tanulmányozhatja saját és ellenfelei megtett útvonalát, taktikáját.

Az applikáció, amit a versenyzőknek kell letölteni, az alábbi linkeken elérhető:

iOS: kwindoo.com/track-iphone

Android: kwindoo.com/track-android 

A Kwindoo szakemberei ott lesznek a délutáni fogadáson, mindenben segítenek a résztvevőknek, el is indítják a nyomkövetést ott helyben. (Részletek: www.kwindoo.com) Fontos, hogy mindenki jól feltöltött telefonnal vágjon neki a versenynek, illetve vigyen magával pótakkut.

A verseny rendezői még egyszer felhívják a figyelmet: a szabályszerű világítás hiánya kizáró ok!

A szombat délutáni tartalmas, már a hosszú menetre felkészítő fogadáson a versenyt támogató Archishade Kft. legújabb árnyékolórendszereit mutatja be, a Swiss Service Kft. órása minden érdeklődő karórájának vízhatlanságát ellenőrzi, a Red Bull pedig segít az éjszakai koncentrálásban.

A befutási limitidő vasárnap 14 óra, díjkiosztó vasárnap 15 órakor a Spartacusban. Jó szelet mindenkinek!

 

Élő híradás a versenyről, fotók, videók, eredmények:
www.spartacus.hu
https://www.facebook.com/spartacusvitorlasegylet