Nyílt levélben fordult a múlt héten a magyar vitorlás társadalomhoz 23 ismert vitorlázó, amelyben arra ösztönzik a hazai vitorlázókat, hogy a bizonytalan helyzet ellenére, aki teheti, fizesse  be az éves klubtagsági díjat és váltsa ki a versenyengedélyét. Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: április 20-áig a közel 4 ezer versenyengedélyes sportoló alig több, mint 10 százaléka, összesen 548 fő váltotta ki a versenyzői engedélyét.

A főtitkár szerint a versenyengedélyek kiváltásából származó bevételek a hazai vitorlássport egyik meghatározó működési forrását jelentik. Az érvényes engedélynek ugyanis feltétéle az egyesületi tagság és a megfizetett tagdíj, amely a klubok működésének fedezetéül szolgál. Ezeknek a bevételeknek az elmaradása működésképtelenné teheti a sportágat mind egyesületi, mind pedig szakszövetségi szinten. Már most tapasztalható, hogy egyes tagszervezetek a költségvetésük jelentős lefaragására, létszámleépítésekre kényszerülnek. Az MVSz elnöksége pedig április 17-i ülésén szintén egy költségcsökkentési programról hozott döntést, ami szakági szinten fontos programok költségvetésének megkurtítását és a legvégső esetben létszámleépítést is jelenthet majd.

A szövetség minden lehetséges erőfeszítést megtesz a sportág működőképességének fenntartására annak érdekében, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet feloldását követően azonnal megindulhasson az élet a hazai vizeken. Holczhauser András szerint ugyanakkor ez a tagság aktív támogatása nélkül nem valósítható meg. A tagszervezetek és a szövetség csökkentett létszámmal és erőforrással nem lesznek képesek a feladatokat a korábbi szinten ellátni, ami a zárlat feloldását követően egyaránt kihathat a tagságnak nyújtott szolgáltatásokra és a versenyek minőségére is.

Arra a felvetésre, hogy sok versenyzőnek már lejárt a sportorvosi érvényessége és újat csináltatni egyelőre nem lehet, a főtitkár jelezte: a sportorvosi engedélyek ügyében folyamatosan egyeztetnek az Országos Sportegészségügyi Intézettel és a sportállamtitkársággal. A versenyengedély kiváltásának azonban nem feltétele az érvényes sportorvosi, csak az engedély nem lesz aktív. Viszont akik most kiváltják az engedélyt, a szabadidős vitorlázás ösztönzésére létrehozott vitorlazzitthon.hu oldal partnereinek jóvoltából további kedvezményekhez juthatnak. Az akció keretében a Söptei Pincészet (Csopak) minden meglévő kedvezmény mellé 5 százalék, a Konyha-Kert Bisztró és Bár (Balatonszepezd) 20 százalék, a Magic Marine/Sailor Shop (Budapest) 20 százalék, Gyukli Pincészet (Balatonfüred) 15 százalék, Zöld Tető Panzió (Balatonfüred) előfoglalásra 20 százalék kedvezményt ajánlott fel 2020. május 31-ig azok számára, akik az idei évre kiváltott versenyengedéllyel rendelkeznek.

Holczhauser András hangsúlyozta: bízik abban, hogy a járvány tetőzésének közeledtével mind többen döntenek úgy az elkövetkező napokban, hogy a sportág működését segítendő nem várnak tovább, hanem kiváltják a versenyengedélyüket, befizetik a klubtagsági- és sportszolgáltatási díjakat. Ez biztosíthatja a klubok és a szövetség számára, hogy - bár csonka szezonban és sűrített versenynaptárral – teljes értékű versenyeket rendezhessenek a zárlat feloldását követően.