Már szombat délután besámfáztuk magunkat a spari szűkös kikötőhelyeinek egyikére. Nem is értem, hogy a közel 70 hajós mezőny miért a rajtvonalnál találkozik, miközben az Ezüstszalag számomra inkább esemény, mint verseny. Jó, hogy nagy a szél, kevés a kikötőhely, de aki kész megtisztelni jelenlétével a rendezőket az küzdjön meg érte. 3kor fogadás. Nem kormányosi értekezlet. Damasztterített asztal, lenyűgöző választék, kopogós tányérok és fém eszcájg. Rövid üdvözlő beszéd középpontjában a verseny 5 éves története, majd Erdélyi Béci hasznosan vicces, vagy viccesen hasznos eligazítása. Nem, nem a Bécit igazították el, ő mondta el nekünk, mi vár reánk az éjszakában.

Az ízletes falatkák pusztítása közben már nem is bánom annyira, hogy kevesen vállalták a kikötést. A spari talán legfőbb mutatványa a klubház előtti füves placc elképesztő kilátással a tóra. Akinek volt szerencséje ebben a klubban versenyezni, annak olyan kitörölhetetlen jellemformáló élménytára van, mely végigkíséri egy életen át. Amikor a tó körül egyre több a zárt leginkább egy rezervátumra hajazó a nyilvánosságot kizáró elsősorban hajótárolásra berendezkedő kikötő, akkor ebben a klubban minden az aktív vitorlázásról szól. Itt mindenki részt vesz a közös munkában rendezőként vagy versenyzőként, legyen az edzés, házi vagy világverseny.

Itt a Balaton talán legértékesebb ingatlanán nem egy ötcsillagos hotel, nem egy Michelin csillagos étterem pöffeszkedik. Az egyesületi tagok – mint tulajdonosok őrzik a hely hagyományos értékeit. A szobák emeletes ágyai, a hangárokban csivitelő fecskék, egy vagány természetközeli életmódot tükröznek. A szörfös és az élemedett korú nagyhajós ugyanúgy részévé válik a rendszernek, mint a vitorlás táborba érkező kezdő optimistes. Legyűrve nosztalgikus érzelgősségemet, még időben ellökjük a partot, hogy a 25+ os szélben legfelül egy parádés rajttal szöglezáróként vágtassunk át a rajtvonalon, ha ebben egy képzetlen sporttárs felülről meg nem akadályoz.

A rajt így sem rossz, a YS III-ba sorolt családi bútorszállítónk fullra töltött víztartályokkal is szépen tartja az iramot. Úgy Lelléig tart az euforikus öröm, amikor a szél csendesedni a hajónk lassulni kezd. Jó kétórás szenvedős vánszorgás után tisztesen lemaradva kapjuk vissza az északi szelet és vágunk bele az éjszakába. Révfülöpöt sikerül elhagynunk amikor szembe jön a vezető katamarán. Szegények. Pont hátba kapták a naplementét. A Hold majdnem teli, de oly fényes mintha az Ezüst Szalag rendezőinek akaratát teljesítené. Itt nincs szükség a széljelzőt megvilágító horgonyfényre, a génuát láthatóvá tévő motorfényre, amit egyébként soha be nem kapcsolnék, mert hajós tahóságnak tartom. Aki már látott éjszakai mezőnyt Kékszalag idején a keszthelyi öbölben az tudja miről beszélek. Az a világítós karácsonyfaerdő nem csak szabálytalan, de a tájékozódást is megnehezíti.

Kellemes 2-3 Bft szélben hagyjuk el Badacsonyt, a hegyet, amit mindig egyformának látunk akárhonnan nézzük. Általában vagy sosem érjük el, vagy sosem hagyjuk el, most sincsen ez másként. A szigligeti mérőállomás szerencsére szépen ki van világítva nem is megyünk neki, de a györöki pályajelet csak az utolsó kilométeren észleljük. A forduló után a szél feltámad és a visszautat 20 csomó feletti szélben, igen jó tempóban élvezzük egészen a révfülöpi szélváltóig. Az addigi félszeles futtatottból gyengülő élesmenet, majd cirkálás következik. Leküzdött ellenfeleink beérnek, és az előnyszámítás kedvezményezettjeiként a befutási sorrendtől függetlenül elénk kerülnek.

Bár szeretünk versenyezni ez a pontszámítós dolog nem a kedvencünk. Igazán csak a one design osztályokban elért eredménynek van becsülete, az előnyszámos nagyhajós versenyzést mi leginkább kollektív túrázásnak tekintjük, annak minden természet adta szépségével.

Igen az Ezüst Szalag egy ilyen esemény, mely ez alkalommal kimaxolta a Balaton legszebb arcait.

Fotó: Gémesi Jóka / Spartacus