Ráadásul az előrejelzés is igen bíztató volt a hétvégére, úgyhogy elindult a csapattoborzás, útvonaltervezés és a hajó felkészítése. Sajnos vagy nem, de az időpontra rászerveztek egy másik hagyományteremtő éjszakai versenyt is: nem tudom, mennyi hajót érinthetett az átfedés, de remélhetőleg nem a közös időpont lesz maga a hagyomány.

A verseny előtti napon átvittük a csónakot Badacsonyba, ahonnan a másnapi indulást terveztük, majd vásárlás és nevezés következett. Nagyon jó 8 fős fiatal csapat jött össze, garantált volt a jó hangulat és a profi hozzáállás.

Szombat reggel kiváló 18-22 csomós Ény-i fogadott bennünket Badacsonyban. A hírek szerint a pálya másik végén, Almádiban jóval gyengébb volt a szél, szóval még szerencsénk is volt a helyszínválasztással.
9:00 - rajt. Az előre kidolgozott terv szerint “rámentünk a hosszúakra”, azaz innen Alsóörs-Révfülöp-Alsóörs volt az útvonal. Meg is cselekedtük: mindenhova nagyjából 5-10 perccel korábban sikerült lejelentkezni. Közben a szél tovább erősödött, így a reff nélküli RC-grószt le kellett húzzuk, és egy fokkal folytatni a versenyt - még így is 8.5-9.0 csomós sebességgel. Remek tisztelgés volt ez a héten véget ért VOR előtt: a hajó fedélzetén és a gyomrában is mindannyiunk kicsit átérezhette, milyen lehet a nagyfiúknak azokban a körülményekben versenyezni.

Amikor másodjára elhagytuk Alsóörsöt, kicsit dilemmáztam, hiszen egy Földvár-Almádival kb. fél 9-re lettünk volna a duplázónál, köztes kikötőt pedig inkább a reggeli órákra akartam hagyni. Ha viszont innen Révfülöpre megyünk, akkor kockázatos lehet a második jelentkezésünk a duplázó pontnál. Kockáztattunk: elindultunk Révfülöpre, majd onnan irány Almádi. 21:48-kor fordultunk Almádiban, kis késésben. Gennaker fel, irány a cső. Bejelenkezünk a duplázóba, aztán gyerünk Badacsonyba. Erősödött a szél, fokkra kellett cserélnünk, de nagyon szorított az idő: 01:38-kor regisztráltunk Badacsonyban, miközben az órám 03:15-ös érkezést írt a duplázó ponthoz. Ebből így baj lesz! Fel kell kelteni mindenkit, kell a hús! Kisebb-nagyobb frissülések, és máris 2:55-re írta az érkezést…

A következő egy óra volt a legintenzívebb a verseny során: folyamatos trimmelés, lógás, órára pillantgatás. Ez volt a legfontosabb, ezért a 216 pontért csináltuk az egész versenyt. Végül nagy izgalmak közepette a 3 órás limitidő előtt 6 perccel, 02:54-kor sikerült lejelentkeznünk a navigációs pontnál – hatalmas volt az öröm! Király Zsolti vette át a hajnali kormányzást, engem ezek az izgalmak egy órára alvásra kényszerítettek.

Mire felkeltem, csont hideg és Káptalanfüred látványa fogadott, Zsolti nagyjából egykezesezett. 05:05-kor bevéshettük Almádiban az újabb pontokat - Úristen, 410 pont, megvan a rekord! Innen Földvár (6:37), majd kisebb egyeztetés után Siófok (7:32) és végül egy laza füredi befutó. Ezzel a teljesítménnyel  461 pontot gyűjtöttünk 24 óra alatt, ez 339 km vitorlázást jelent, 14.12 km/h átlagsebességgel,  a Tihanyi-szoroson pedig 9x keltünk át. Mindenki elfáradt, senki nem aludt igazából 1 óránál többet egyhuzamban - egyedül a hajó bírta végig. A tervek szerint jövőre is rajthoz állunk, és ha a körülmények engedik, akkor az 500 pont a cél!

Csapat: Borsos Mika, Király Zsolt, Munka Márton, Nagy Gábor, Rácz Levente, Ruby Viktor, Sárközy András, Schömer Ágoston

 

Sárközy András (Maugli) / RC44 No1