Zamárdiból indultunk, a rajtvonalon egy órával később sikerült átmennünk, Keneséig gyenge hátszélben araszolgattunk a mezőny legvégén. Kenese közelében elkezdett egy kicsit erősödni a szél, ezért Siófok felé kreutzban már nagyon jól haladtunk és sok hajót behoztunk. Siófok után maradt a szembeszél, de egy kicsit gyengült. A csövön délután öt órakor mentünk át, utána szépen daráltuk be a mezőnyt.

Az éjszaka Fonyód közelében ért minket, először nagyon gyenge, majd erős északnyugati széllel. A sötétben elkezdődött egy félelmetes rohanás, ami körülbelül Máriafürdőig/Berényig tartott, ahol borultunk egyet, és a sverten állva villámlást és borult időt láttunk Keszthely felett, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, és visszafordulunk. Így egy még durvább száguldásba kezdtünk lent a déli parton immár raumban, szerencsére nem volt olyan erős a szél, hogy a lefúrás elkerüléséhez spit kelljen húzni, ezért csak alapvitorlázattal száguldottunk. Fonyód környékén (22:45 tájékán) megközelítettük a partot, és egy strandon felborítottuk a hajót, hogy pihenjünk egy kicsit, és átbeszéljük a dolgokat, mivel a másik irányban is villámlást láttunk. Végül úgy döntöttünk, hogy elindulunk a part mentén, és amint bedurvul az idő, felborítjuk, szétszedjük a hajót, kirakjuk a partra és segítséget hívunk.

Mire elindultunk a szél teljesen leállt, ezért iszonyatos döghullámzásban forgolódó gyenge szélben kellett valahogyan menetre késztetni a hajót, ami nem volt egy egyszerű feladat. Végül nagy nehezen elindultunk a cső felé, gyenge, néha pöffös szélben, időnként 180 fokos szélfordulókkal tarkítva. A csövön nagyon nehezen értünk át, de aztán Zamárdi előtt megkaptuk a parti szelet, és négy órára megérkeztünk (Zamárdiba). A kiszálláskor a társam már enyhén hallucinált, én pedig nem tudtam megállni a lábamon a parton. Gyorsan szétkaptuk a hajót, és mentünk haza.

Összegzésként az egész kalandról annyit, hogy ahhoz képest, hogy hatodik napja mentünk a hajóval, óriási teljesítmény volt, szerencsénk volt a gyenge széllel, mert 15 csomó felett már nem valami biztos a hajókezelésünk.Viszont abszolút nem látszik lehetetlennek végigcsinálni egy szalagot egy ilyen hajóval főleg gyenge-, vagy középszélben, felkerült a bakancslistámra, pár éven belül mindenképp szeretném megvalósítani, viszont kísérőmotoros nélkül biztos, hogy nem vágok neki.

Címlapfotó: Török Brigi