"Megvolt életünk második versenye a foileres Nacra 17 hajóosztályban. Május közepén kaptuk meg a hajót, így elég friss csapatnak számítunk az osztályban. Augusztus elején Aarhusban a világbajnokságon mérhettük össze a többiekkel először a sebességünket, majd augusztus végén Marseille-ben a junior világbajnokságon az U23 korosztály versenyzőivel. 2024-es olimpia helyszínén rendezték meg a junior vébét Nacra 17, 49er és 49er FX hajóosztályoknak. Sajnos edzőnk, Federica Salvá nem tudott eljönni a versenyre, de mi így is bevállaltuk a vébét. 

Verseny előtt 5 nappal érkeztünk a helyszínre, hogy megismerjük a környezet sajátosságait. Két napon sikerült a többiekkel közösen edzeni, nagyon jó volt, hogy több nemzet edzője is segített nekünk mind az edzés, mind a verseny alatt. Többi 3 nap nem tudtunk vízre menni az erős mistrál miatt. Verseny alatt sem volt jobb dolgunk a széllel. Első nap 5 és a 12 csomó közötti szélben volt 3 futamunk, hol a jobb hol a bal oldal kedvezett. Második nap szél hiányában nem volt futamunk. Harmadik nap elkezdett lecsapni újra a mistrál. 20-25 csomós szélben megrendezték a napi 3 futamot. Negyedszélben nagyon jó sebességünk volt, első szakaszokon 1-3-ban mindig felértünk. Hátszélben azonban látszódott az fél-egy éves különbség a többiekhez képest, jobban tudták kezelni a hajót a nagy hullámokban. Negyedszélben amit lehetett visszahoztunk, így sikerült mennünk két 4. helyezést is.  Negyedik nap túl erősnek bizonyult a szél, ismét nem volt futamunk. 

Utolsó nap volt a legjobb. Partközelben volt a pályánk, ahol a rajtvonalnál 5 csomós szél volt 90 fokos lengésekkel, az első bójánál 25 csomó. 1 órás halasztás után elrajtoltatták a mezőnyt. A szél egyre erősödött, alap 25 csomó 35-ös ráfújásokkal. Negyedszélben ismét nagyon jó volt a sebességünk, azonban a bójavételnél elszakadt a genakker fallunk, így genakker nélkül kellett teljesítenünk a futamot, így is a 4. helyet szereztük meg. Befutó után rögtön kötelet kezdtünk cserélni, amikor felhúzták a parti halasztást és aznap nem volt több futamunk. 

Örültünk volna még futamnak, komfortosan éreztük magunkat a plusz 25 csomós szélben, ahogy az eredményünk is javuló tendenciát mutatott a szél erősödésével. Nagyon örülünk, hogy végül 3 hónap foilerezés után bevállaltuk ezt a két nagy versenyt. Rengeteget tanultunk és fejlődtünk. Jól esett többször visszahallani az edzőktől és versenyzőktől a két vébén, mennyire csodálkoznak azon, hogy milyen gyors tempóban haladunk a tanulásban. A junior vébén sikerült több csapattal is jó kapcsolatot kialakítani, ami a jövőben a lehetőségeinket tágítja. Folytatjuk edzéseinket olasz edzőnkkel és szervezzük a többi Nacra 17-es csapattal a közös téli felkészülést."

Virág Flóráék a megrendezett futamokban sorrendben 6., 5. (7.), 4., 4., 7., 4. helyen végeztek, így az összetettben a 6. helyen végeztek.