• 1db helikopter (Airbus,Bell, esetleg egy Sikorsky) pilótával, légtérhasználati engedéllyel
• 1db Nikon, vagy Canon váz néhány optika, lehetőleg nagy fényerővel 1200 mm-ig
• 1db foto stabilizátor mely kiküszöböli a helikopter rezgését

Valamint kell hozzá a Borlenghi Studió kapcsolatrendszere, sőt maga Carlo Borlenghi aki pontosan tudja mit, honnan és mivel fényképezzen.

Ha mindez nincs, de szeretnénk a képeket magunk elkészíteni, akkor érdemes már szombat délelőtt kiutazni, szállást hónapokkal előtte lefoglalni, és bejárni a környék magaslatait, hogy megtaláljuk az eszközeinkhez illő távolságot, és azt a pozíciót, ahonnan a verseny partmenti szakaszai jól beláthatóak. Szép látványt nyújt a hegytetőn lévő Obeliszk-től induló erdei ösvény, de annyira benőtte a növényzet, hogy a kevés tisztáson csak a legharcosabb fotográfusok találnak teret.

Engem a nagy távolság is riasztott, mert a legkisebb pára is leronthatja a képminőséget.

Mintegy tíz kilóméteres ösvényezés után beláttam, hogy közelebb kell helyet találnom. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” mondta Robert Capa neki már csak azért is hiszek, mert Leica-val fotózott. A Leitz Hungaria jóvoltából magam is egy Leica-val próbálok fényképezni, annyival persze könnyebb a dolgom Capa-nál, hogy nem a klasszikus golyóálló M modellel, amin csak fix objektív van, hanem a C ultrazoomos minimasinájával. Mivel a kis gép 15x-ös optikai nagyításra képes bízom benne, hogy szép képeket alkot.

A városi hegyoldal meredek macskaköves utcáin sokáig égettem a kuplungomat, mire megtaláltam azt a nyílást ahonnan jól beláttam a pályát. Semmit nem bíztam a véletlenre.

Már reggel hétkor leparkoltam egy alig szabálytalan helyen, és elfoglaltam a kilövőállást.

Nem voltam egyedül, a reggeli hűvösben rajtam kívül vagy egy tucat fényképész vacogott, kapaszkodva a hideg kőpárkányba, pedig R betűs hónapokban tudjuk, hogy ez mennyire egészségtelen. Én mindenesetre plédet terítettem magam alá és úgy balanszíroztam vagy négy óra hosszat, nehogy leessek a kőfalról.

Megérte a szenvedést, fantasztikus látványban volt részem. A képeket készítésük sorrendjében tettem ki a FB oldalunkra. Az ínyencek biztosan találnak köztük érdekeset. Amire felhívnám a figyelmet az a hajók sokszínűsége, mozgása. Ahogy közeledik a rajt egyre tömörebb a mezőny, elképesztő, hogy a többségében balcsapáson nekilóduló áradattal szemben néhányan megpróbálnak jobbcsapáson útjogot érvényesíteni. A képeken látható a rajtvonal végét jelző piros bója. Ennek közelében horgonyoz egy nagyobb narancssárga rendező motoros, de már a rajtvonalon kívül. A nekilóduló tömeg több száz hajót szorít ki a rajtvonalról a bóján túlra. Azt hiszem a rendezőség ezt a kérdést elég rugalmasan kezelheti, mert nem sokan próbálkoztak a helyzet korrigálásával.

A verseny maga faék egyszerűségű. A négy pályaszakasz úgy van kitűzve, hogy ne nagyon kelljen fordulni, vagy perdülni. A lóversenyt az nyeri akinek a leggyorsabb a hajója és nem nagyon rontja el a rajtot. Többtestű hajók nem indulhatnak. Furcsa is lenne ha a versenyt fél óra alatt lefutnák. Mint egy bokszmeccs kiütéssel az első menetben. Senkit sem érdekelne.

A mezőnyben aztán csodákat lehet látni. Öreg kuttert klasszikus tarcs vitorlázattal, kétárbocos ketch-ek és szkúnerek, pirinyó segédvitorlázattal szerelt halászcsónakok, és egy csomó százlábas 20-40 személyes giga cucc, szponzormatricákkal csúfított karbonszálas focipályányi vitorlázattal.

A befutó szakasz a győztes diadalmenete. Habzik a víz a rengeteg motoros, jet ski-s, RIB-es és kitudja milyen kisérő vízijármű körül. A célvonalon ágyúlövés tűzijáték, tiszteletkőr és hatalmas kikötői ünnep fogadja az érkezőket.

Ha mindez túl vessződséges, akkor van még ennél is egyszerűbb megoldás szép fotók publikálására. El sem kell utazni, csak kitenni mások képeit és számolni az özönlő lájkokat.