Tóth Balázs főszervező, a Balatoni Kör alelnöke elmondta „Egyre népszerűbb a téli Balaton, egyre kevésbé lepődnek meg az emberek a hasonló programjaink hallatán. Ennek hatására egyre több a télen is nyitva tartó hely, így nekünk is könnyebb a szervezés.”

 

A túrán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata folyamatos kísérőként vesz részt. Bagyó Sándor a VMSZ vezetője a tervek szerint több mentési gyakorlatot is bemutat majd, szimulálva mit kell tenni, ha valaki a 2 fokos Balatonba esik. “A mentőmellény viselése és a réteges meleg ruházat mellett a hajó megfelelő felkészítése és a hajó fedélzetének a síkosságmentesítése a legfontosabb dolog, amire oda kell figyelni ahhoz, hogy a téli vitorlázás valóban élmény maradjon.” mondta el a szakember. 

 

A téli vitorlás hétnek két balatonlellei rendezvény adja a keretét. Február 2-án szombaton rendezik a II. Balatonlellei GasztroFarsang elnevezésű gasztrorendezvényt, ahol a környékbeli éttermek, cukrászdák és borászatok kínálatát lehet megkóstolni. A hangulatról a Budapest Bangó Band gondoskodik. A másnap reggel induló vitorlás túra két körben érinti a Balaton teljes egészét. A nyugati körön Balatonfenyves, Badacsony, Balatonlelle lesznek a főbb állomások, a keleti körön meglátogatják Balatonkenesét, Balatonfüredet, majd Balatonlellére érkeznek vissza a hajósok, ahol február 9-én szombaton megrendezésre kerülő Farsangi Regattával ér véget az I. Balatoni Téli Vitorláshét. 

 

A túráról részletesebb leírás a www.hidegenlegio.hu oldalon található!

A tavalyi túra összefoglaló filmje itt megtekinthető

 

A Farsangi regattáról:

A III. Farsangi Regatta a Téli Vitorlás Versenysorozat harmadik állomása, ahol két hajóosztályban versenyeznek a résztvevők. A one design kategória résztvevői három futam után a kis és a nagy döntőben mérik össze tudásukat, míg az open kategória versenyzői két futamot mennek. Bővebb információ: www.teliregattak.hu