Tekintsük át most a rendezvény kívülről belülre. Vegyük először is a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontot, mely idén két rendezvénynek ad otthont egyszerre, ugyanis a Budapest Boat Show új-régi társrendezvénye az Utazás kiállítás lesz 2019. február 21-24. között. Itt az aktív hétvége jelszó alatt hazai és külföldi régiók, utazási irodák, tengerparti országok, hajós utazások és számos egyéb látnivaló mutatkozik be az A pavilonban.

Vele szemben, a megszokott helyén, a tágas G pavilonban mutatkoznak be a hajómárkák és hazai hajóforgalmazók, melyek az elmúlt években folyamatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a megjelenésre, ennek következtében szebb standok és több, nagyobb hajók várják a közönséget. 2019-re, a G pavilonban szinte csak hajót bemutató kiállítók kaptak helyet, akik tavaly év végére, gyakorlatilag meg is töltötték a teljes pavilont, amire évek óta nem volt példa.

A G pavilon mellett, az F pavilon lesz az otthona a vízi sportoknak, ruházatoknak és hajós felszereléseknek, szolgáltatásoknak. Itt kap helyet továbbá a Programsziget és a Bemutató Medence is, mely utóbbiban számos program zajlik majd a vízi mentők bemutatóitól kezdve egészen az SUP jóga show-ig, de vízre kerülnek egy és többtestű hajók is a legkisebb látogatók nagy örömére.

A Budapest Boat Show színes programkínálattal is készül, kezdve a kiállítás díszvendégével, a Fertő-tóval, mely legújabb fejlesztési terveit, versenyeit, utánpótlás nevelési programjait ismerteti és természetesen magával hozza a helyi vitorlás élet hangulatát is a kiállításra. Emellett a megszokott módon a GENERALI Kikötő Színpadon egymást váltják majd az érdekes beszélgetések, bemutatók és versenybeszámolók a hazai hajózás krémjével.

Szintén a programokat erősíti a már említett amatőr hajóépítők csapata, akik a kiállítás nyitó napján kezdik el építeni kis lélekvesztőjüket, melyen négy napig dolgoznak, hogy vasárnap teljes pompájában mutathassák be a nagyérdeműnek. A programokból nem marad ki a kiállítás autós partnere sem, az Audi például tesztvezetéssel készül, melyen A1, Q3, Q8 elnevezésű modelljeik kormányát lehet megragadni.

Az idei kiállításra több mint 110 vitorlás, motoros és elektromos hajót jelentettek már be a cégek, melyek között a teljesen új modellektől kezdve, friss hazai fejlesztéseken át több hajópremier és itthon először bemutatkozó márkák is helyet kapnak. Ne feledkezzünk meg az Újdonság Pályázatról sem, melynek eredményei hamarosan napvilágot látnak, hisz az itt helyezést elérő innovációk a színpadon is bemutatkoznak.

Az eseményre online jegyet a Budapest Boat Show honlapján lehet váltani, míg a helyszínen kizárólag érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet majd ezt megtenni. Bővebb információkért a jegyvásárlásról, a programokról vagy a készpénzmentes rendszerről, látogasson el a www.boatshow.hu weboldalra.

 

A kiállítás stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, fő támogatója a Generali Biztosító Zrt., szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi.