Mi máriai hajósok  mindig ráhúzunk a távra, hiszen a rajt a Balaton másik oldalán van, így külön túra felmenni a rajthoz. A szerda délutánunk ünnepélyesre sikeredett. Kikötés után átsétáltunk a Spari-ba és szerencsénkre ott találtuk Majthényi Szabolcsot, aki felállított minket a dobogóra és ott adta át az egy hónappal ezelőtti Ezüst szalag kupát. Ezúton is köszönjük a Sparinak a szervezést a Swiss Service-nek pedig a legkitartóbb csapat különdíját.

Az előrejelzések szerint kis szeles verseny volt várható, erre is készültünk. Mondtam  a csapatnak, hogy bármi történik végig kitartunk a 48 órás limitidőig. Bíztam benne, hogy lesz néhány óra legalább a 2 nap alatt, ahol jó tempóban faljuk majd a kilométereket és a szélcsendes percek száma nem lesz magas. Hurrá optimizmus volt ez, de nézzük hogyan barangoltuk be ismét szerettet tavunkat. A földvári hajnali kelés után gyorsan bevágtuk a tojásrántottánkat és fél nyolckor elindultunk a rajtvonalhoz. Mivel szinte teljes szélcsend volt, így motorozni kellett. Pompás látvány ahogy az ember a csövön megy át és nyílik ki a keleti medence a hajók sokaságával. A rajt előtt igen gyenge keleti szél fújt, megkezdődött a helyezkedés. Az előrejelzések ellentmondásosak voltak, így az arany középutat választottam a több, mint 6 kilométeres rajtvonal közepén terveztem a rajtot. Úgy gondolom ekkora tömegben inkább arra érdemes törekedni, hogy elkerülje az ember a nagyobb hajókat, akik letakarhatják azt a minimális szelet is ami lengedezett, ezért aztán „üres” területet kerestem. Sikerült is a 10 perces hangjelzésig megtalálnom és bent is maradni ezen a területen. Az egy perces jelzésnél jó pozícióban viszonylag kis „hajó sűrűségű” területről indultam el a célvonal felé. Remek rajtot vettünk ViNo-Bá 2.0-val. Amikor áthaladtunk  a rajtvonalon kinéztem mindkét irányba és csak néhány hajó volt aki előttünk lépte át a vonalat a környékünkön. Elkezdődött a kis szeles cirkálás. A gyorsabb hajók néhány perc alatt ellépnek a mezőnytől és egy óra elteltével már szétszóródik a mezőny. A megfontolt haladásnál igen előzékenyen adtuk meg egymásnak az elsőbbségeket. Talán ez volt az első versenyem ahol nem üvöltözésbe csapott át az elsőbbségek megadása. Nem egyszer én is inkább megejtettem a hajót, hiába volt elsőbbségem, amit mindig megköszönt az akit elengedtem, de én is így tettem hasonló helyzetben. Kellemesen telt az első két óra a napot eltakarták a felhők 23 fok körül volt a hőmérséklet. Inkább az északi part környékén cirkáltam, nem akartam beragadni a tó közepén. Kenese felé félúton aztán átfordult a szél és Tihany felől kezdett fújni, aminek egyrészt örültem, hiszen felhúzhattuk a spinakkert és sokkal jobb ütemben siklottunk Kenese felé, ugyanakkor már láttam, hogy megismétlődik a tavalyi „szenvedés” a bója kerülés után és ismét szembeszeles szakasz következik majd, egészen a csőig. Így is lett, mondják: „bevonzottam”.

A Kenesei bóját kettő óra  körül értük el, ez nekünk bíztató idő volt, sok hajó mögöttünk vette még, így teljesen elégedett voltam a pozíciónkkal is. A spi lehúzásra csak az utolsó métereken adtam ki az utasítást. Gyönyörűen lejött, pillanatok alatt kitekertük a génuánkat és már vettük is a bóját. A bójánál ismét arra lettem figyelmes, hogy sokkal inkább az volt a fontos, hogy a versenytársak is biztonsággal tudják venni a bóját semmint éles küzdelem a centiméterekért. Én azt hiszem az amatőr vitorlázóknál ez lehetne szokás, nem az életünk múlik egy-egy helyezésen, viszont egy-egy tolakodás alkalmával ha szeretett hajónkban ha kár keletkezik az igen fájdalmas. A bója után negyed szélben indultunk Siófok felé. Elhagyva a bóját felhívtam Joó Tamás barátomat, aki Szabó László sporttársunkkal a tavaly beszerzett Saturn 23RC hajójával ment. Ők is néhány száz méterre mögöttünk vették a bóját. Bő fél órás menet után kezdett leállni a szél, viszont Fűzfő fölött felépült egy zivatar felhő, így bíztam benne, hogy ez megmozgatja majd a légkört, így is lett. A szél lefordult ÉK-be, így egyre jobban tudtunk siófok felé menni. Bő fél óra után fel tudtuk húzni a Spi-t és lassan közeledtünk a bója felé. Érzésre ez most távolabb volt a kikötőtől mint szokott, amit nem bántunk. Füred felé is kialakult egy zivatar gócpont a szél erősödni kezdett. Spi-ről Bliszterre váltottunk mert már inkább félszeles volt és erősödött is kicsit. Mivel a Spi és a bliszter schott-om ugyanaz, ezért a fock schottját kötöttük be a Bliszterre, gondoltuk majd átcseréljük valahogy menet közben, így is lett. Csaba cimborám felvette a mentőmellényt Szabi fogta hátulról és menet közben a víz felett kicseréltük a bekötést, szép mutatvány volt. Vágtattunk a cső felé és bíztam benne, hogy a füredi mozgás kitart a csőig, de nem.

Húsz perc alatt a szél lassan elült és visszafordult nyugat felé. Na ez remek gondoltam, a csőben majd lehet megint cirkálni és lassabb lesz az átkelés, de nem így volt, mert mire a csőhöz értünk a szél gyakorlatilag elállt és ott álltunk, több, mint két órát a csőben. Kihasználtam a felhúzható schvertemet és a sekély vizen mentünk át, mellettünk egy Elan 310 felakadt. Lassan hagytuk el őket kb. fél óra alatt 30 méterre sikerült a megfeneklett hajót otthagyni! Este tíz óra körül jött annyi szellő, hogy át tudtunk menni a csövön. Azért volt izgalom, mert amikor ennyire gyenge szélben kell átmenni, akkor biztosan a komp elé kerül az ember, annyi szerencsénk volt, hogy egy másik sporttárs tényleg bement a komp elé, ami emiatt megállt, hatalmas balhét csapva, duda, hangosbemondó , meg amit el lehet képzelni. Ez viszont azt jelentette, hogy mi kényelmesen átcsorogtunk előtte.

A parti szelet már nem értük el, így lassú cirkálásba kezdtünk a tó közepén. Az éjszaka igen mérsékelt légmozgás volt, inkább a déli parthoz voltunk közel. Néztük a többiek melyik területeken hogy haladnak. A déli tűnt jobb választásnak, maradtunk itt.  A hajnal Bogláron ért minket. (Eszembe jutott, hogy a 2019 szóló tókerülőn jobban álltam, mert eddigre már Fonyódon voltam.) Lassan faltuk a métereket, ahogy a nap kelt fel, egyre melegebb lett. Fonyód előtt jött egy kis frissülés ami arra volt elég, hogy Badacsony mögé becsúsztunk. Itt aztán el is töltöttük a délelőttöt, megszámoltuk a fákat, házakat, szóval jól eltelt. Délutánra átértünk a györöki csücsökhöz, sajnos a szigligeti medence ezúttal a szél terén cserben hagyott minket. De sebaj, jön majd a szürkület és biztosan lesz valami mozgás az időjárásban. De nem, tovább folytatódott a szélcsend és szellő közötti légmozgás, 5-10 percekre néha akár 4-5 csomós szél is befújt, amit hajónk halk csobogó hanggal jelzett. Micsoda zene ez füleinknek! Lassan ráfordultunk a Keszthelyi bója irányára. Egy nagyon gyenge DNY-i szélben csobogtunk a bója felé. Lassan kivehető volt már a kikötő és a zsűri hajó is. 8-10 hajóval együtt megfontoltan 1,5-2 km/h-val közelítettük meg a bóját, de kitartott odáig. 

Az idei szalag leggyönyörűbb látványa fogadott minket itt. Két felhőréteg között a vérvörös lenyugvó nap világította meg a mezőnyt és a tájat. Teljes nyugalom volt körülöttünk. Lassan kerültük a bóját és elindultunk az utolsó szakaszra visszafelé, továbbra is hittem abban, hogy jön majd szél és be tudunk futni hiszen egy egész éjszaka előttünk van. Először csak halk aztán egyre erősödő zümmögés jelezte, hogy nem lesz nyugodt az éjszaka. Az árvaszúnyogok elszórakoztattak minket egész este. Érdekes, hogy sokáig csak követik a hajót, de amikor teljesen lenyugszik a nap, akkor aztán jön a területfoglalás.

A vitorlánkat gyorsan átszínezték zöldre és a hajón is kevés hely maradt a számunkra. A második estén is váltásban aludtunk, a hajnal Badacsony előtt ért minket. Az esélyt elvesztettük arra, hogy körbeérjünk, de a 48 órából nem engedtünk. Reggel Csaba lemosta a fedélzetet és ismét fehér színben pompázott. Másik Csaba cimborám a kajütben horkolt Szabival. Hét óra körül ismét teljes létszámmal voltunk jelen a cockpitben. Forgolódó szellő pamacsok között végül is Révfülöpön járt le a 48 óra, így nem sikerült befutnunk a célba. Ennek ellenére nem volt hiány érzetem, mert végigküzdöttük a versenyt. A sors fintora, hogy visszafordulva hazafelé befújt a 12-13 csomós DNY-i, amivel vágtattunk Fonyódról Mária felé, de hát a Balaton már csak ilyen, két jó szeles nap között volt két gyenge szeles nap, a Kékszalag most pont erre esett. Kicsit fáradtan, de jó érzésekkel kötöttünk ki, ahol a klubból néhány sporttárs várt minket és gratulált a kitartásunkhoz. Én azt gondolom mint minden más ez is fejben dől el, jól kell meghatározni a célt, és elkövetni mindent, hogy elérjük. Nyilván szerettük volna körbevitorolázni a tavat a szintidőn belül, de abból, hogy a teljes verseny ideje alatt kitartunk nem engedtünk. 

Jó csapat, jó hangulat, gyönyörű táj két napon keresztül, nekem most ez volt a Kékszalag. 

Köszönet a csapatnak: Lenkey Csabának aki magával hozta Irsai Olivér „barátunkat”, Szalai Szabolcsnak, aki megmutatta, hogy egy mini táskával is le lehet hozni egy 48 órás versenyt, Horváth Csabának a fáradhatatlan munkát amit végzett, a  feleségeknek és barátainknak a bíztatást! Külön köszönet Szutor Ferinek a keszthelyi videóért, szerintem díjnyertes lett!

Gratulálunk minden résztvevőnek aki elindult!

Fazekas János

ViNo-Bá 2.0 kapitánya