Repül a hajó, éles “negyedszélben” haladunk. Zúgnak a merevítők, csobognak a hullámok, széles fehér tajtékot hasítunk a zöld vízen. A szél erejétől megdőlünk, a vitorla szinte súrolja a Balaton színét. Csuromvizes lesz az arcom, permet homályosítja el a szemüvegemet. Ebben a haladásban most én is benne vagyok: ahogy izmaimat megfeszítve áthelyezem a testsúlyt, ahogy a kormányrudat nekinyomom a szélnek, s a “shott” nedves kötele tépi a bőrt a tenyeremen. Csoda. Egy fantasztikus percig úgy érzem, hogy egy vagyok a széllel, ereje az én erőm, hogy hatalmas vagyok és legyőzhetetlen. Száguldok.
Az orrvitorla belobog. Túltoltam a kormányrudat, a hajó “szélbe áll”, felegyenesedik és lelassul. A varázslatnak vége. A szél ott zenél
felettem, a többi hajó elszáguld mellettünk, csak én állok petyhüdt vitorlával, tehetetlenül. Nem a légmozgás állt meg: én hibáztam el.
Az orrvitorla belobog. Túltoltam a kormányrudat, a hajó “szélbe áll”, felegyenesedik és lelassul. A varázslatnak vége. A szél ott zenél
felettem, a többi hajó elszáguld mellettünk, csak én állok petyhüdt vitorlával, tehetetlenül. Nem a légmozgás állt meg: én hibáztam el.
Jobban kellene figyelnem a szélre. Hallgatni, érezni, szándékát kutatni. És beállítani a kormányt meg a vitorlákat, újra és újra, hálával és alázattal. Nem baj, ha elszúrom és megáll a hajó. Nem vesztem el. A szél ott fúj, ahol akar. Megkeres és megtalál. Zúgása körülölel, friss lehelete megvigasztal és kalandra hív. Nem számít, hogy Ő végtelen, én pedig véges és erőtlen vagyok. Ez így van jól. Szél és vitorla. Teremtő és teremtmény. Épp ez a lényeg.
Az új hajnal új szelet hoz, fel a vásznakkal!"
Dr . Király Péter
(A csatolt képen a szerző állítja a spí-t)
Az írás szerzője az első vitorlázás élményét osztotta meg és mert nagyon szépen megfogalmazza, mi ragad meg, és el mindannyiunkat a vitorlázásban, úgy gondoltuk, megosztjuk!
Image by Tomas Orth from Pixabay
