Szinte megszámlálhatatlan mennyiségű díjat adott át a Magyar Vitorlás Szövetség a 2019-es ranglista díjátadó ünnepségen a Testnevelési Egyetemen csütörtökön. A legkisebbektől a legnagyobbakig nyilvántartott ranglisták első hat helyezettjei vehettek át díjat a Magyar Vitorlás Szövetség elnökétől és főtitkárától, Dr. Kollár Lajostól és Holczhauser Andrástól, és a magyar csúcsversenyzőktől, Berecz Zsombortól, a Gyapjas, valamint a Vadnai testvérektől.

„Jövőre olimpiai év, s az már most látszik, hogy erős magyar csapat utazhat Tokioba. Nagyon bízunk benne, hogy a kvótát már megszerző versenyzők mellett a férfi 470-es osztályban is sikerül a kvalifikáció” – mondta Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke megnyitójában. Az elnök bízik abban, hogy minden eddigiötkarikás játékoknál sikeresebb lesz a magyar vitorlázás számára a 2020-as olimpia.

„A szövetség már hónapokon óta dolgozik azon, hogy az olimpiai előkészületek a lehető legnagyobb rendben menjenek” – mondta Holczhasuer András a díjátadón. „Külön öröm, hogy a részvételi jogot már kivívott versenyzők mellett egy-egy magyar versenybíró és versenyrendező, Böröcz Bence és Fluck Benedek is olimpiai résztvevő lesz.”

A számos különdíj között életműdíjat vehetett át Németh Miklós nemzetközi versenybíró és finn nemzetközi osztályfelmérő, az Európai Vitorlás Szövetség egyik alapítója.

A Majthényi Zsombor díjat, az edzők szavatai alapján kiemelkedően eredményeket elért ifjúsági versenyző egység kapja 2006 óta, idén az SVE világbajnoki 8. helyezett 29er párosa, Jeney Máté és De Jonghe Artúr nyerték el.

A Dulin testvérek által alapított díjat a legjobb serdülő optimistes versenyzőnek, Héder Benedek Barnának, az SVE versenyzőjének adta át Dulin Jenő, a díj egyik alapítója.

A Tímár Péter emlékdíjat egy igazi „reneszánsz ember”, az idén Balatonföldváron Európa-bajnokságot nyert repülő hollandis versenyző, a Gyapjas testvérek edzője, a földvári Spari-telep egyik vezetője, Majthényi Szabolcs vehette át Rutai Istvántól és Ugron Gábor Gáspártól, a díj alapítóitól.

A szövetség díjazta az utánpótlás hajóosztályok kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeit elérő versenyzők mellett a felnőtt osztályokban sikeresen versenyző egységeket is – közöttük természetesen az olimpiai osztályokban versenyző vitorlázókat.

A díjátadóról szóló közvetítést itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: György Katalin / Vagabund Vitorlás SE, Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség