Azaz idén nem az erős szél, hanem a szokatlanul gyenge, délnyugati irányban fújó, de néha keletiesre forduló összevissza légáramlás rostálta meg a mezőnyt. A rajt utáni hosszú cirkálószakaszban, különösen már Györökhöz közel, a déli parti irányt választók jártak jobban, kialakult ugyanis a jellegzetes parti szél. A bójavétel után, már visszafelé, a szélcsíkokban mindenki megtalálta a maga ellenfelét, ádáz páros csaták alakultak ki, a végső abszolút győzelem is szinte az utolsó méterekig nyitott volt, az IRF és a második helyezett RSM2 AC45-ös katamarán, Vándor Róbert és csapata vívtak nagy csatát.
Harmadik helyen futott be a No1 RC44-es karbonhajó, Szépfy Zsombor kormányzásával, ők lettek az első egytestű hajó a célban.
A legjobb helyen befutó klasszikus faépítésű hajó, a Balaton egyik ékessége, az 1950-ben készült Lillafüred nevű 75-ös cirkáló az abszolút sorrendben 13. lett, az olimpiai bronzérmes Detre Zsolttal a kormánynál. Az idei Ezüst szalagra egyébként is jellemző volt, hogy a nagyon trükkös gyenge szélben a vitorlázótudás, a tapasztalat, esetleg a szerencse többet jelentett, mint az adott hajó elméleti sebességpotenciálja.
Érdekesség, hogy az első nyolc között hat magyar építésű versenyhajó futott be, dicsérve ezzel a nemzetközileg is elismert hazai hajóépítő mesterek, Paulovits Dénes és Soponyai Géza munkáját.
A Magyar Vitorlás Szövetség a járványveszély miatt idén június 1-től engedélyezte a versenyek megtartását, de csak fokozott biztonsági intézkedések mellett. Elmaradtak a parti programok és természetesen a díjkiosztó is az év első versenyén, az Ezüst szalagon is. A tapasztalat azt mutatta, hogy a kötelező óvatosság az esemény sportértékét egyáltalán nem befolyásolta. A díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüst tálcát – később juttatja el a nyerteseknek a rendezőség.
Képek: Spartacus.hu
