Heather már születésük óta hajón neveli gyermekeit, de ez az első alkalom, hogy hónapok óta távol vannak az anyakikötőjüktől. Ilyen kalandra kevés édesanya vállalkozik, de Heather célja, hogy ez megváltozzon: „nem látok túl sok olyan nőt, aki ilyen módon vezetné a családja életét. Remélem, hogy a mi túránk inspirál majd másokat is, hogy útra keljenek, vagy csak kövessék az álmaikat, és ne akarják megvárni a nyugdíjas éveiket azzal, hogy valami nagy dologba vágjanak bele.”

Heather álma gyerekkorában kezdődött, amikor egy észak-indianai tavon nyaranta a nagyszüleinél tanult vitorlázni. Bostonba visszatérve kereste a lehetőséget, hol folytathatja komolyabban a vitorlázást. Mire 2000-ben San Franciscoba költözött, már kormányzott hajókat a Karib-tengeren, indított hobbicélú vitorlás programot az amerikai haditengerészet Japán bázisán, és vezetett 50 fős nézőhajót America’s Cup futamokon. San Franciscoba edzőnek érkezett, és bár sosem tervezte, hogy hajón fog lakni, ez volt a legköltséghatékonyabb megoldás. „Nagyon nehéz volt lakhelyet találni, szóval vettem egy hajót, mert olcsó lakhatást kínált, és a hajókat ismerem. Ilyen egyszerű.” Gyermekei egész életükben hajón éltek. Jelenleg Heather charterezik, míg a gyerekek iskolában vannak, az éjszakákat a helyi kikötőben töltik. „Nem élünk nagy lábon, de nagyszerű életünk van” – mondja Heather. Bár a kikötőben van áram, és a szennyvíz rendszert is igénybe vehetnék, ők úgy döntöttek, teljesen függetlenítik magukat a szárazföldtől. Napenergiát használnak az elektromossághoz, a mosogatáshoz és a WC öblítéshez pedig sós vizet. Annyi ruhájuk van csak, ami a heti egyszer esedékes mosások között kitart. Minden könyvüket és képüket digitálisan tárolják. „Nem érzem úgy, hogy bármiben hiányt szenvednénk” – mondja Heather. „Úgy értem, jó lenne, ha lenne egy fürdőkádunk, amiben időnként kiáztathatom magam. De így is jó, bármikor úszhatunk egyet.”

A charterezés és a családi földkerülés tervezés között Heather azon dolgozik, hogy elérhetőbbé tegye a vitorlázást a helyiek számára. Az utóbbi öt évben a Sausalito-i Közösségi Hajós Központ létrehozásán dolgozott, ami idén tavasszal indult el. A kikötőben vitorlás oktatás zajlik gyerekek számára olyan fahajókkal, amelyeket helyben készítettek. A mintát a bostoni non-profit közösségi vitorlázó központoktól vette. „Heather elképzelése, hogy nincs szükségünk elegáns yacht klubokra, ahol horribilis tagdíjat kell fizetni, drága hajóval és gazdag barátokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy vízre menjünk” – mondja Ray Gorum, egy helyi művész, aki önkénteskedik a közösségi vitorlás központban. „Heather célja, hogy minél több ember kapcsolatba kerüljön a vízzel, hogy ők maguk is értsék, szeressék a környezetet.”

Idén nyáron Heather visszatér, hogy charterezzen még egy szezont San Franciscoban. Sokféle vendég megfordul nála utazóktól kezdve a helyi tech cégek alkalmazottjaiig, akik még sosem ültek hajón. „A vitorlázás segíti őket, hogy lelassuljanak. Szeretem látni, ahogy megnyugszanak a vízen. Nem akarnak folyamatosan cselekedni, tenni valamit, hanem csak hagyják, hogy történjenek körülöttük a dolgok, magukba szívják az élményt. Ez a fajta tapasztalás nem nagyon képezi részét a kultúránknak.”

Heather naponta többször is chartereztet. Napnyugtakor szeret a legjobban vízen lenni, olyankor gyakran Julius is segít neki. Kemény munka, de sosem fárad bele: „vannak napok, amikor túl sok nap ér, de jobban alszom vitorlázás után.”

A bemelegítő túra során Heather és családja arra jutott, hogy érdemes nagyobb vitorlákat beszerezniük a következő nagy út előtt. A gyerekek, akik most magántanulók, élvezik a tengeri életet. Heather fia, Julius profi vitorlázó szeretne lenni, Avából pedig fedélzeti szakács lett. Már tervezik következő útjukat, aminek során reményeik szerint eljutnak Hawaiira, Alaszkába és talán megkerülik egész Észak-Amerikát.

Az eredeti cikk szerzője Marguerite McNeal Carter. A fotókat Balazs Gardi készítette.