A BMW-Leier Horváth Boldizsár Emlékversenyre a VIHAR-ban lehet nevezni, valamint lesz helyszíni nevezés is, méghozzá a Balatonfüredi Yacht Club (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.) klubszobájában működő helyszíni versenyirodán, 2020. július 3-án 18:00-21:00 óra között, valamint 2020. július 4-én 7:30-8:00 óra között.

A versenypálya - széliránytól függetlenül - a Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyáriöböl – Balatonfüred útvonal lesz, és a felsorolt állomások sorrendjében kell teljesítenie a távot a résztvevőknek. A rajt időpontja: 2020.07.04., 10:00 óra, a figyelmeztető jelzésre pedig 09:55-kor kerül sor. A versenyrendezőség a délután 16:00 óráig befutott hajókat értékeli.

Horváth Boldizsárról a következőket írta Dulin Jenő, A magyar vitorlázás története című könyvében:

Az anno vitorlázókat ingyen gyógyító ortopéd orvos, Horváth Boldizsár életében a vitorlázás mellett a hajótervezés, hajóépítés is fontos szerepet töltött be: három fahajó tervezésében és építésében vett részt, leghíresebb hajója az ADDIÓ 40-es cirkáló volt, mellyel 1959-ben megnyerte a Kékszalagot. „Az ADDIÓ-t 1941-42 között építette Horváth Boldizsár. A terveket Benacsek Jenő készítette és a hajó a Balatonfüredi Hajógyárban épült meg. Horváth Boldizsárnak ez volt a harmadik cirkálója egy 22-es és egy 30-as után. Vízre tétele 1943. április 17-én történt. A hajót 1968-ig – haláláig – használta. Saját, illetve Irma nevű lánya kormányzásával hat bajnokságot és egy Kékszalag győzelmet szereztek.

A versenykiírás ERRŐL A LINKRŐL letölthető!

További információ:
Balatonfüredi Yacht Club (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.),
E-mail: byc@byc.hu,
Weboldal: www.byc.hu