Mert milyen is egy tipikus beszámoló a legnépesebb hazai versenyről? Elrúgtuk a partot, jól vagy rosszul elrajtoltunk, az északi parton szívtunk a hínártól vagy a tó közepén a szélcsendtől. Kenese után Siófokon ismét szélcsend majd átvergődtünk a csövön és mentünk amíg kitartott az üzemanyag. Badacsonynál ismét hosszas várakozás a tükörsima vízen, majd a marasztaló Keszthelyi-öböl, és finálénak szinte egy takkon a szorosig. Közben persze napszakok váltogatják egymást és a legénység összetételétől függően, hajónként eltérő sorrendben fogy el a négy nélkülözhetetlen elem: a rántott hús, a jéger, a sör és az ásványvíz.

Naplementés-napfelkeltés fotók, igen többször is és ha nem vagy nagymenő -ahogy mi sem- akkor másnap este, éjszaka átsuhansz a villogó motorosok közt Füreden. Innen már szigorúan pöfögés hazáig de legalább éjfélkor nem kell a kompokat kerülgetni. Ha maradt valamennyi lendület akkor fél kettőig pikk-pakk össze lehet rakni a hajót, és ágyba vagy kabinba rogyni.



De mi rejlik ezek mögött? Emberek, érzések, esetleg konfliktusok a magánéletből amiket ugyan leteszel a parton, de valamikor ez a marha hosszú verseny is véget ér és bizony szembe kell nézni azzal, amit ott hagytál. Amíg viszont tart, addig ki kell használni minden percét akkor is, ha ezek a percek órákká híznak a szélcsendben és a harminchat fokos hőségben, amit ugye árnyékban mérnek. De itt olyan nincs. Ajándék minden pillanat amikor egy másik hajó vitorlája eltakarja a napot és igen, itt és most ennek rohadtul lehet örülni.



A Fétis Európa 30-as cirkálón szolgáltam spinakkeresként a Szalagon és harminchét óra negyven perc versenyzés után nagyképűen azt mondom, hogy hősök vagyunk. Mert a kilátástalanságban se merült fel a verseny feladása, mert kibírtuk egymást, sőt -néha ugyan kínunkban- jókat röhögtünk a saját vagy a többiek hülyeségein. Negyedszélben a fedélzeten az állókötélzetbe kapaszkodva aludtunk, egykedvűen rágcsáltuk a neszkávé fel nem oldódott morzsalékait, az olvadt csokit tőgymeleg ásványvízzel öblítettük le és kimondatlanul is tudtuk, amint elfogy a palackos víz onnantól a Balaton következik.


Mert a verseny nem olyan mint a tévében, na.
Hanem sokkal jobb. De nem egy rongyrázós hajótól, nem a széltől, nem a hasítástól, nem a látványtól, hanem azoktól az emberektől, akiktől a negyvenvalahány óra összezártság után még mosolyogva tudsz elköszönni és ennél többet semmilyen verseny nem adhat. Abszolútban a kétszázhatvanegyedik helyre imádkoztuk be a Fétist a második nap éjjelén, és hogy lehetett volna jobb is? Biztos, de nem az számít.