A verseny rendezője Loór-Fluck Réka aztán bátor döntést hozott az első nap lezárásának bejelentésekor. Arról tájékoztatta a versenyzőket, hogy másnap nem az eredetileg tervezett 10:00 órás rajtra kell készülniük, hanem már reggel 8:00 órakor futamot rendez, amennyiben ezt a szél is így gondolja majd. A NAU 370 osztály tagjai mind elfogadták és „üdvözölték” a korai futamkezdés ötletét. Vasárnap persze ismét halasztani kellett kicsit, de végre érkezett egy 5-6 csomó erősségű és kitartónak tűnő szél, amiben elrajtolt a tíz egység. A szél sajnos nem volt olyan kitartó, mint a csapatok, de egy újabb remek döntéssel, a pályarövidítés lehetőségének kihasználásával végül érvényes lett a futam és a verseny is, mert mint később kiderült ennél többet nem lehetett kihozni a hétvégéből.

A versenyt végül a Hrutka Gábor kormányozta Kacor Király nyerte, a házigazda Molnár György irányította Revolution, valamint a verseny rendezésében hatalmas szerepet vállaló Kurucz Sándor és a Magnum előtt.

A NAU 370 RUN osztály következő nagy versenye a szeptember 2-án kezdődő Országos Bajnokság lesz, de a Trophy is folytatódik, méghozzá a badacsonyi állomással.