Hogy miért is mozgat ennyi embert egy átlagember számára elérhetetlen vitorlásverseny? Mert Az IACC osztály 2007-es megszűnése óta minden alkalommal új hajóosztályt kellett teremteni a semmiből és azzal nyerni, amihez ma már közel sem elegendő szimplán irdatlanul sok pénz vagy egy világválogatott vitorláscsapat. Forradalmian új megközelítés és radikális megoldások szükségesek. Az első generációs, de talán még a második generációs AC75-ös hajók és foilok formavilágából pedig az világlik ki, hogy bizony pár hónappal a meccs előtt még erősen vannak kérdőjelek és valószínűleg az első verseny után bizonyos csapatoknál még inkább gyarapodni is fognak a felmerülő kérdések.

Na, de még mielőtt félszeles rohanásba kezdenénk, maradjunk a parton, mivel sok minden nem a vitorlázásról szólt az utóbbi időben, hanem inkább az előkészületekről és persze az elmaradhatatlan AC intrikáról. Ősz elején jött a hír, hogy valaki szivárogtatott az ETNZ környékén, és olyan állítások jelentek meg a sajtóban, amely Grant Daltonra és az ETNZ vezetőségre nem igazán vetnek jó fényt (többek között az az egymillió új-zélandi dollár is borzolta a kedélyeket, amely egy magyar bankszámlszámon landolt, de nem ott kellett volna).  Mindenesetre az új-zélandi kormány befagyasztotta a közpénz folyósítását a vizsgálat idejére (közel 25 millió dollár megy az adófizetők pénzéből a vitorlázás legrangosabb eseményének megrendezésére), amelyet az AC-t rendező ACE-nak illetve az ETNZ-nek utaltak volna. Végül tisztázta magát az ETNZ, miután az államilag kirendelt revizor rendben találta a pénzügyeket és visszatérhetett az ügymenet a rendes kerékvágásba.

Az Ifjúsági AC sajnos törlésre került. A 18-25 éves, ifjúsági vitorlázók számára kiírt verseny az új-zélandi kormány javaslatára ment a levesbe. A választott osztály a Gardáról már ismerős lehet sokak számára, az AC9F osztály tulajdonképpen a Persico 69F koncepciójából nőtte ki magát.


A Stars + Stripes ugyan hivatalosan még kihívó, valójában eltűntek a színről. A második számú amerikai csapat azzal sokkolta az AC iránt lelkesedőket, hogy szeretnék átvenni az Team NZ első hajóját, a 'Te Aihe’-t. Amit ha engedélyezett volna a csapatok által választott bírói testület, az igencsak meglepő lett volna. Ez a döntés ugyanis szembe menne az AC szellemiségével és a szabályokkal is. Grant Dalton viszont több indulót ígért korábban a támogatóknak, talán ezért is kaphatott szárnyra egy ilyen hír. Végül ezt a kérést le is söpörték az asztalról az illetékesek. Így maradt három kihívó, amelyek viszont egytől egyig bivalyerősek, brutális anyagi, szakmai és technológiai háttérrel egytől-egyig, kiváló vitorlázókkal megspékelve.

Ősz derekán a címvédő és a kihívó (CoR) között már korábban elmérgesedett helyzet csak súlyosbodott és a CoR ott tesz keresztbe a címvédőnek, ahol csak tudnak. Ebből is látszik, hogy mekkora tétje is van az eseménynek. Egy hónapja robbant a hír, hogy a választott bírói testület döntése értelmében nem lehet az Auckland partjairól szabad szemmel is kifejezetten jól követhető pályákat használni. Eredetileg 5 helyszínt jelölt meg az ETNZ, ahol versenyre kerülhetne sor, és ezzel a döntéssel ez 3-ra csökkent. A C és B pályák ugyanis közel vannak a kikötő bejáratához és a kikötői hatóságok ezeket csak magára az AC-re és a Prada Kupa döntőire biztosították volna, de a selejtezőkre nem, a szerintük komoly átmenő teherforgalom miatt. A Luna Rossa ezért nyújtott be egy kérelmet, hogy igazságos és méltányos feltételek legyenek, mivel az ETNZ nem indul a Prada Kupa selejtezőin, de simán edzhet akár azokon a pályákon is, ahol magát az AC-t rendezik, ezzel előnyhöz juthatna.

A rendezvényt szabályozó Protokoll 3.1-es pontja egyértelmű: minden versenyt ugyanazon a pályán kell rendezni. A versenyzők közötti tárgyalások nem igazán vezettek eredményre, így a Luna Rossa lépett és ebben a másik két kihívó is támogatta. Valahol valami eléggé félrement, mert 2020 februárjában állítólag még mindkét fél egyetértett az ügyben. Időközben a kikötői hatóság lépett és engedélyezte a másik két pálya használatát, de ennek még át kell mennie a választott bírói testületen is. Van még egy elég zavaros ügy, miszerint az ETNZ nem fizette be időben az ACWS Auckland versenyére (dec 17-20) a nevezési díjat, ezért a COR szerint nem is indulhat. A zavart az okozza, hogy a Christmas Race és az ACWS Auckland elvileg nem ugyanaz a verseny, mégha a szándék korábban ez is volt a címvédő részéről. Bár az ETNZ csapat elég magabiztosnak tűnik, de azért az nekik is nagy érvágás lenne, ha nem indulhatnának az AC előtt az osztály más hajóival egy versenyen, miközben a közös edzés kifejezetten tiltott.  

Az INEOS brit csapat tavasszal fejvesztve menekült Szardíniáról a pandémia első hullámának hátán, hogy visszaköltözzön Anglia déli partszakaszára tesztelni. Szeptember végén azonban már ők is megérkeztek Aucklandba és október elején második számú hajójuk egy Antonovban landolt. A Luna Rossa első hajója teherszállító hajón érkezett Új-Zélandra, második hajójuk szintén egy Antonovban utazta át a fél világot. Az American Magic mindkét hajója szintén Új-Zélandon van, a ‘Defiant’ már kiszolgálta azt, amire építették és azóta csatasorba állították az új ‘Patriot’ névre keresztelt AC75-öst. A címvédő edzései teljesen mindennaposak voltak a nyár és az ősz folyamán. Első hajójuk, a Te-Aihe adta lehetőségeket kimaxolták és október végén el is pakolták.


Mára minden csapat második hajója vízre került, így már azokat a hajókat láthatjuk, amelyekkel az AC során is találkozni fogunk. Ezeken már csak minimálisan tudnak változtatni a csapatok. És ahogyan sejteni lehetett a címvédő hajója is beállt a sorba és a második generációs hajóknál már inkább gondolná az ember, hogy egy osztályba tartoznak. Az új hajó, melyet ‘Te Rehutai’ névre kereszteltek, formavilágában erősen mást mutat, mint az első generációs Te Aihe. A Te Rehutai elnevezés amúgy maori nyelven (Új-Zéland hivatalos nyelve!) valami olyasmit tesz amúgy: “Melyben az óceán lényege felerősödik és energizálja erőnket és elszántságunkat” Hát nem szép?! A hajó eleje leginkább az American Magic második számú hajójára emlékeztet, viszont hátulja az erősen a brit egység hajóit juttatja eszünkbe! Ami eddig kerekded volt hátul, az most lapos lett illetve a deck mélyebbre került a két magasított legénységi árok között, ami viszont elég egyedi kialakítás. A legénység három tagja most ki-be ugrál az árkokba az egyes manővereknél! A hajó szemből nézve konkáv oldalsó íveket tudhat magáénak, míg korábban ezek a vonalak inkább konvexek voltak, ami azért brutálisan nagy különbség. Érdekes, hogy a hajó alján végigfutó széles gerinc a konkáv vonalak miatt kifejezetten hangsúlyos eleme lett a hajónak, ez hivatalosan elvileg keel, de talán inkább ún. bustle (magyarul fardagály) kifejezést használják többen (néhányan skeget emlegetnek). A második hajók közül az ETNZ esetében tapasztalhatjuk a legnagyobb változást, ami összességében kifejezetten meglepő.

Az összes második generációs hajóra került keel/bustle valamilyen formában. Míg az első hajók közül kettő a skiffek és kettő a scow formavilágra hajazott, addig a második generációs hajóknál egyértelműen a skiffes formavilág lett a nyerő, tehát az ETNZ és a Luna Rossa indult meg az optimális irányba tavaly. Az ellenlábasok új hajói már sokkal hasonlóbbak egymáshoz is, alapkoncepcióban talán az olasz design lett a nyerő. Október 16-án került vízre a második számú amerikai hajó, elsőként a négy csapat közül. Rá egy napra érkezett Britannia, az INEOS második számú hajója, teljesen sokkolva a nagyérdeműt. A hajó gyökeresen más képet mutatott, mint az első számú brit hajó. Értékelendő, hogy a csapat tanult a hibáiból, viszont úgy fest, az első hajóval valamelyest mellényúltak, jó sok időt elvesztegetve a fejlesztési útvesztőjében. Az amerikai és a brit hajó is erősen kiemelkedő (bár egymástól eléggé eltérő kivitelezésű) hajógerinccel jelentkezett, és míg az AM esetében ez hátul beleolvad a hajótestbe, addig az INEOS-é szélesen, a hajó teljes hosszában hátranyúl. A brit hajó gerince pedig olyan lapos alul, hogy talán vissza is pattan a vízről, amikor a foil nem fejt ki kellő mértékű emelőhatást. A brit hajó ránézésre konkrétan olyan, mint egy nagy ámbráscet, ami fejlődés, mert első hajójukról én sem tettem volna ki képet a nappaliba. A Te Rehutai látszólag olyan, mintha a másik három csapat második generációs hajójának előnyös tulajdonságait ötvözték volna, amire még rá is fejlesztettek.


Minden csapat azt hangsúlyozza, hogy a hajók arra születtek, hogy repüljenek, de valamennyire számolni kell azzal is, hogy úsznak a hajók és így is manőverképesek maradjanak, tehát ne csússzon sokat oldalra egy hajó akkor se, amikor lassú. De a gerinc/kitüremkedés fő célja az, hogy hozzásegítse a hajót a mielőbbi repüléshez. Dan Bernasconi (ETNZ vezető tervező) és Nick Holroyd (INEOS vezető tervező) is azt hangsúlyozta, hogy amint még a vízben úszva elkezd gyorsulni és emelkedni a hajó, akkor mihamarabb csökkenjen a vízkiszorítás azáltal, hogy elkeskenyedik a hajó úszófelülete. Szempont az is, hogy amikor elkezdi leadni az orrát a hajó repülés közben, mert éppen gyengül a szél, akkor is minél kevesebb legyen a nedvesített felület, így hamarabb kaphat újra szárnyra az AC75-ös. Tehát egyfajta kompromisszumot próbálnak találni a hidrodinamikai és aerodinamikai területein, ahol nyilván utóbbi a hangsúlyosabb!  

Október 20-án az olaszok is vízre tették második számú hajójukat. Max Sirena a Luna Rossa csapatkapitánya elégedetten mosolygott a másik két hajó láttán, ugyanis azok nagyban hasonlítottak a LR első hajójához. Az olaszok második hajója kívülről szemlélve nem hozott radikális változást, a hajótest vonalvezetése alig tér el az első verziótól.

A hajótest formája persze csak egy dolog a sok közül, komplex feladata van és egy szerves egység részét képezi, amiben benne van az árbóc, a vitorlák és a foilok is. A fejlesztések a hajótest elkészültével a foilok irányába mozdulhatnak el. A hajótest mostantól már csak egy adottság, minimális módosítási lehetőséggel, ehhez kell igazítani az irányítási rendszereket, mechanizmusokat, az árbócot, a vitorlákat, a foilok kialakítását és ezek még mindig sorsdöntőek lehetnek. Összesen 6 db cserélhető foil fejleszthető és ebből a legtöbb csapat kb 4-et készre jelentett, tehát valószínűleg egy pár maradt a versenyre mindenkinek, amit még szabadon fejlesztgethet, de már nem sokáig, mert 2-3 hónap kell, amíg ezek elkészülnek. A foilok végén található verérlőlapokból viszont 20 is készíthető. A foilok fejlesztése során pedig komoly dilemmákba ütköznek a csapatok a mai napig, ezért jelentősen eltérő megközelítéseket láthatunk, de márciusra talán az is letisztul, melyik a nyerő kialakítás.

Azt most még elég nehéz megmondani, mi is fog dönteni, de az biztos, hogy mi vitorlázók annak örülnénk, ha a versenypályán a taktikáé lenne a főszerep és szoros párharcokat láthatnánk.
Íme egy kis videó Gilles Martin-Raget jóvoltából: