Az elmúlt időszakban számos változás történt a Budapest Boat Show körül, melynek oka természetesen, a jelenleg az élet minden területére nagy hatás gyakorló vírushelyzet. A legfontosabb változás talán, hogy kiállítás szervezői a látogatók egészségének megőrzése érdekében közel egy hónappal későbbre tolták a jövő évi Budapest Boat Show-t.

Ugyanakkor a szervező cég, a Hungexpo Zrt. több másik tavaszi kiállítását is új időpontra időzítette és a kiállítási portfólió átalakításának köszönhetően a hajókiállítás új társrendezvényeket kapott. 2021-ben az Utazás kiállítás helyett, - melyre május 6-9. között várják az érdeklődőket – a FeHoVa – Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás és a hazánk legnagyobb lakókocsikat és lakóautókat felvonultató kiállítása, a Karaván Szalon kíséri majd a Budapest Boat Show-t.

A hajókiállítás 2021-ben a 30. alkalommal várja a hajózás szerelmeseit. A jubileumi eseményre eddig a kiállítási terület több mint felét foglalták le a bemutatkozó cégek, akik a felszerelések, ruházatok, vízi sportok és hajós szolgáltatások mellett már most biztosan több, mint 60 vitorlás, motoros és elektromos hajót mutatnak majd be az érdeklődőknek. A látogatók ráadásul a Hungexpo területfejlesztésének köszönhetően mindezeket két újonnan épült csarnokban ismerhetik meg.

 

Természetesen 2021-ben sem maradnak el a legfrissebb innovációk, hiszen a kiállításszervezők a 8. alkalommal is meghirdették Újdonság Pályázatukat, melynek legjobbjai nem csak a standjukon, de a színpadon is bemutatkoznak. Ez utóbbin a látogatók megismerkedhetnek a Nyári Olimpiai Játékokon dobogós helyezésekre esélyes magyar vitorlázó csapattal, a Kékszalag esélyeseivel és a Tisza-tóval is, mely a jövő évi kiállítás díszvendége.

A rendezvényre már elindult a jegyvásárlás, mely a Budapest Boat Show weboldalán (www.boatshow.hu) érhető el. A szervezők ráadásul idén early bird jegyekkel is készülnek, így azok, akik február 15. előtt regisztrálnak és vásárolják meg belépőjüket, a tavalyinál is kedvezményesebben látogathatnak ki. A hajóvezetők pedig, a kiállítás zárónapján a megszokott módon, díjmentesen léphetnek be a kiállítási területre.

A Budapest Boat Show szervezői elkötelezettek a résztvevők egészségének megőrzése iránt, ezért létrehoztak egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is jóváhagyott kézikönyvet, melynek célja, hogy minimalizálják a kockázatokat mind a látogatók, mind a kiállítók számára. Az intézkedések részletei szintén a kiállítás honlapján találhatók.

A jegyvásárlásért, illetve bővebb információkért érdemes ellátogatni a www.boatshow.hu, illetve a facebook.com/budapestboatshow oldalra.

 

A kiállítás stratégiai partnerei a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi.