Még az ősszel beszereztünk egy 33 lábas túrahajót, amely alkalmasnak tűnt extrém hobbink, a téli vitorlázás élvezetére. Fűtött belső terek, kormányállás a szalonban, hatalmas körbeülhető asztal, karfás rugózós skipper fotel, emelt szalon körkilátással, teljes állómagasság, zuhany, wc és méretes konyha. Mi kell még?

Esetleg egy kis versenyzés.

A 6 tonnás test az alacsony merülés és a nehezen fordítható egyszerre forduló külső-belső kormány, nem ígért komoly teljesítményt, de a méretes hűtőszekrény kellemes túraverseny kiegészítőként még elmegy. Mivel sehol sem találtunk hasonló hajót az ismert versenyrendszerekben, ezért az MVSZ technikai bizottságára bíztuk a besorolást. Végül is nekik sikerült egy angol előnyszámos táblázatban megtalálni a típust, korrigálták a deklarált kiegészítőinkkel, így az ideiglenes YS számunkkal a III-as csoportba kerültünk. Részben felújítottuk a vitorlakészletet, szereztünk egy önstabilizáló OXLEY spinnakert, és vártuk a szezont a megmérettetésre.

Az első megrendezett verseny a Flexfleet Klasszius Szóló, ami valójában egykezes Balatonkerülő. Csábító kihívás mindazoknak az adrenalinfüggőknek, akik vagy önértékelési, beilleszkedési zavarral küzdenek, vagy nem találnak elég munkát a ház körül. El kellett, hogy búcsúzzak páromtól, versenyzőtársamtól, hogy péntek reggel 9-kor a THE kikötője előtt elrajtolhassak a 62 mazochista exhibicionistával együtt, hogy az Almádi – Tihanyrév – Keszthely – Tihany pályajeleit balról kerülve elmondhassuk, mekkora királyság egyedül vitorlázni.

Az lenne? Elnézve a menő 8 méteres rohanógépeket, a klasszikus cirkálókat, Dragonokat, a szépséges palánkos Folkboatokat, azt hiszem, tényleg menő dolog egy ilyen versenyhajón ázni, fázni, küzdeni. Némi pironkodással konstatálom, hogy elég sokan vagyunk a korszellemet tükröző bútorszállítókkal is, ahol az autopilot áldásos működtetése mellett, akár a kabinba is behúzódhatunk, ha viszontagságosra fordul az időjárás, vagy nyugodt körülményekre vágyunk ebéd- és vacsoraidőben.

 Aztán minden megváltozott. Kiderült, hogy egyáltalán nem luxusutazás bödönnel versenyezni. A kényelmi szolgáltatások igénybevételére egyáltalán nem maradt idő, ugyanúgy ugyanannyit gubbasztottam kint a kokpitban mint a hős folkésok, csak amikor előre kellett valamiért néhány-százszor szaladni, akkor sokkal hosszabb volt az akadályverseny. A szélcsendes lavórokban a monstrumot nehezebb megfordítani, sokszor csak az ima segített, hogy jó oldalról kapjam a frissülést.

Szélben szerencsére nem volt baj, ha a hajó közel került a testsebességéhez, akkor hozta az elvárásokat. Ha valami kellemessé tette az utat, az az OXLEY önstabilizáló bőszeles vitorlájának kezelése. Spi bum nélkül hátszelezni, élesen raumolni, halzolás nélkül tackot váltani, igazi örömvitorlázás, kár, hogy a verseny nem kényeztetett el bőszeles szakaszokkal.

Egy ilyen megmérettetésre a felkészülést korán el kell kezdeni. Ki kell találni és begyakorolni, miként lehet megoldani a manővereket anélkül, hogy bárkivel is türelmetlenül üvöltenél.

Meg kell barátkozni azzal a helyzettel, hogy ha elakad a génua sarka, mert nincs annyi, hogy áthozza, akkor nincs senki, aki segítene. Oda kell szaladni és átsegíteni. Mire visszaérsz a hajó túlfordul és még be is kéne csörlőznöd. Figyelni kell a napról-napra elkeserítőbb meteo előjelzéseket. Jó ha van legalább 5 különböző tuti alkalmazás, így aztán semmi meglepő, ha a végén egyik sem jön be. Egy dolog volt egybehangzó, hogy a rajt után bő széllel suhanhatunk Almádiig. Elő is készítettem az OXLEY-t, a 3 percesnél fel is rántottam, hogy aztán a 0-ás szélben elindulhassak Zamárdi felé.

Aztán szépen felerősödött a szél és mire a klasszikus élesmenetre átszereltem a hajót, már tisztán láthattam 61 hajó tükrét. Mire visszaértünk a csőbe valamennyire sikerült visszakapaszkodnom, de ellenfeleim, ha nem is nagy előnnyel, de tartották pozíciójukat.

A frissülő szél kedvezett a sebességemnek, így mire a nap lement, már újra harcban álltam a körülöttem lévő bödönökkel. A követő rendszer igen informatív módon az Ipad-emre varázsolta a körülöttem lévő hajók helyzetét és sebességét, ez utat nyitott a taktikázásnak.

Legnagyobb ellenfelem, legalábbis a YSIII osztályban egy alig egy tonnás lengyel hajó, amelyik annak ellenére, hogy folyamatosan gyorsabb volt nálam, rendre mögém került, legalábbis a követő által szolgáltatott adatok alapján. Így történhetett, hogy hiába regisztráltak elsőnek a keszthelyi fordulónál, a felkelő nap fényében ellenfelem már bőven előttem járt. Valójában a rendszer ha elvesztette a kütyü jelét, akkor az utolsó észlelt pozíciót rögzítette, az adott pillanatban mért sebességadattal. Átállva vizuális üzemmódra, Badacsonyig követtem ellenfelemet, majd megbízva az előjelzésekben átsettenkedtem a déli partra.

Ez nem volt túl egyszerű mert bármerre indultam az 1 csomó körüli lehelet néhány száz méter után mindig letompult és fordulóra kényszerített. A másik slág úgyszintén. Gyötrelmes menet volt. Órákig próbálkoztam a part alá bejutni, ahol volt némi termikus szélcsík. Mire Fonyód előtt elértem a hőn áhított szelecskét, ellenfelem az északi parton már valahol Révfülöp közelében járt. Végül átjutottam, a szél is egyre kellemesebben repített, miközben a túloldal totálisan behalt.

Volt még egy-két leállás, kellett néha igazítanom, de a délutáni 20-25 csomós délies erősödés jött, ami berepített a célba. Bár jelentős előnnyel vezettem az osztályomat, még volt egy igen kemény ellenfelem, akivel nagyon nagy küzdelmet vívtam, és ha nincs az erősödés talán el alul is maradhattam volna. Betelepedett a hajómba álomtündér és fantasztikus képeket vetítve próbált kinyuvasztani. Többször riadtam fel arra, hogy nem tudom merre járok. Ez ellen vannak kitűnő technikák, nekem egyik sem jött be. A kávétól, az energiakatyvasztól csak a szívem kalapált, szeretteimet meg hiába kértem, hogy legalább most idegesítsenek fel, csak aggódó együttérzést sikerült kikényszerítenem.

A befutóban felejthetetlen, parádés látvány fogadott. Közvetlen a Kék Norvég előtt Optimistesek tömege – mint valami különleges vízi élőlény – járta körtáncát, a KH-tól délre az évadnyitó befutó mezőnye futott át. Az egész mint valami szürreális vitorlás film pergett előttem, amiben magam is szereplőként vehettem részt.

Csodás élmény volt!

Köszönet a THE profi és lelkes csapatának a verseny kifogástalan megszervezéséért!

Fotó: Mohácsi Marcell THE