A KPMG Fair Play Díj pontos részleteiről, valamint a jelölés és kiválasztás folyamatáról készítettünk összefoglalót, amit kérünk, hogy olvassatok el és küldjétek majd a jelöléseket.

53. KÉKSZALAG RAIFFEISEN NAGYDÍJ KPMG FAIR PLAY DÍJ

Preambulum

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY által képviselt etikai elvek nem önkéntes választáson alapulnak, hanem szerves részei minden sporttevékenységnek, sportpolitikának és sportirányításnak.

Fair Play jelentése

A Fair Play jelentése a tiszta eszközökkel játszott mérkőzés és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje. Ez a sport egyik legnemesebb tényezője, hiszen a Fair Play-t maga a sport hozta létre. Ez az eszme azért fontos, mert csak a sportszerű mérkőzés, verseny jelent igazi élményt és szórakozást. A Fair Play fogalma a következő alapelvekben fejezhető ki.

Ezek az alapelvek a sportban szerepet vállaló bármely személyre érvényesek.

  • 1. Tiszteletben kell tartani a játékszabályokat, valamint a különböző versenyek, bajnokságok, tornák szabályait.

  • 2. Minden erőfeszítést meg kell tenni az ellenféllel, a játékvezetőkkel és a mérkőzésen résztvevő minden más személlyel (a nézőkkel, a csapatvezetőkkel, a szülőkkel, a média képviselőivel) szembeni sportszerű magatartás érdekében.

  • 3. A mérkőzés minden szereplőjét ösztönözni kell, hogy e viselkedési szabályok szerinti magatartást tanúsítsa a mérkőzés előtt, alatt és után, bármi legyen a mérkőzés eredménye és a játékvezető döntése

    Fair play a Kékszalagon

    Kékszalag Fair Play Díját alapító KPMG a 2021-es esztendőtől kezdődően azt a legénységet jutalmazza, amely valamilyen módon megmutatja, hogy verseny közben is van tere az együttműködésnek, egymás segítésének. A Kékszalag tókerülő versenyben kiemelten fontos, hogy a versenyzők az egymás elleni küzdelem mellett kiemelten vigyázzanak egymásra és eszközeikre. A díj alapítása arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a Kékszalagon egyszerre vízen levő hajók száma nemcsak az egymás ellen indult egységek számát jelenti, hanem azt is, hogy mindig ott van a közelben a segítség.

A Kékszalag KPMG Fair Play Díj előzménye

2000-es teljes tókerülő Fehérszalagon (ami ma már Kékszalag lenne) a Nemere II. kimentette a Pleassure teljes legénységét, a Rosa Holczhauser Andrással a kormánynál, a Liberté 12 fős legénységét vette a fedéleztére és 23 fővel a fedélzetén az 5. helyen futott be, Cittel Lajos és csapata mentés nélkül dobogóra is esélyes lett volna.

A Nemecsek legénysége – Kozma László, dr. Kozma László éTóth Zsolt a 2012-es Kékszalagon Beaufort 4-5-ös erősségű déli szélben, Balatonboglár és Balatonlelle közötti vízterületen egy kimerült, 17 éves fiatal úszó fiatalemberre lett figyelmes, aki képtelen volt a nagy hullámzásban kiúszni a partra. Kimerültségéletveszélyes helyzetbe sodorta őt. A hajó legénysége megközelítette és szabályosan kimentette a két és fél órája küzdő fiatalembert a vízből. A csapat a versenyt, a jelentős késedelem ellenére sem adta fel, hanem a fiatalembert Balatongyörökig a hajón magukkal vittk, majd mikor a Vizimentők egysége a helyszínre ért, a sérültet átadták. A csapat a versenyben a hajóosztályában igen kis különbséggel (6 perc, 12 másodperc) másodikként végzett.

Részvételi feltételek

A Kékszalag KPMG Fair Play Díj elnyerésére az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj összes versenyzője vagy induló egysége esélyes verseny időtartama alatt, azaz 2021. 07. 22. 9:00 óra és 2021. 07. 24. 09:00 óra közötti időtartamban vagy a versenyt megelőző időszakban az alábbi feltételek valamelyikének teljesülése esetén. (Az alábbi feltételek sorrendiségükben súlyozottan számítanak az értékelésnél)

  • rendkívüli technikai, vagy mentési segítségnyújtás más a versenyen induló egységeknek

  • összefogás más hajóosztályban induló egységekkel, versenyzőkkel

  • kiemelkedő előzékenység a verseny időtartama alatt a rendezőség által kijelölt pályán,

    kiemelve a pályajelek fordulóit

  • más egységek kiemelt segítése akár saját eszközökkel a Kékszalag verseny előtti

    időszakban

Kékszalag KPMG Fair Play Díj bírálóbizottsága és díjazás

Fővédnök: dr. Kamuti Jenő

Nemzet Sportolója címmel kitüntetett világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar vívó, orvos, sportvezető, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke.

A Bizottság tagjai:

  • Gerendy Zoltán – a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke

  • Kontrát Károly – miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára

    Balatonfüred város országgyűlési képviselője

  • Zenthe Ferenc – a Magyar Vitorlás Szövetség fegyelmi -és etikai bizottságának vezetője

  • Kerekes Kázmér – az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj versenyvezetője

  • Rózsai Rezső – a KPMG vezérigazgatója

    A KPMG Hungária Kft a KPMG Fair Play Díj győztesének 500.000 Ft pénzdíjat ajánl fel. Ennek kifizetését a verseny után a győztessel egyeztetve (a győztes által a nevezésnél megadott elérhetőségeken) teszi meg.

    A jelölés menete

    A Kékszalag KPMG Fair Play Díjra bármely versenyző jelölést adhat le, aki nevezett az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, és szerepel a nevezési listán. Ezen kívül jelölést adhatnak le az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra hivatalosan felkért versenyrendezőség tagjai, a verseny biztosításában részt vevő Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságvalamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részéről kijelölt személy(ek).

    A jelölésnek tartalmaznia kell:

    • Jelölést tevő adatai (név, e-mailcím, telefonszám, sportszervezet / szervezet)

    • Jelölt személy, vagy jelölt egység adatai (jelölt személy neve, csapat/hajónév)

    • A jelölés indoklása (ezen belül az eset időpontja, rövid leírása, a fair play szerinti indoklás)

      A Fair Play Díjra javasolt jelölést mindena jelölésben résztvevő küldje meg elektronikus levélben hunsail@hunsail.hu e-mail-címre 2021. 07. 24. 10:00 óráig!

A jelölésről szóló dokumentációt és annak összefoglalóját a Magyar Vitorlás Szövetség a Kékszalag KPMG Fair Play Díj bírálóbizottsága felé továbbítja, a döntést a Bizottság tagjai hozzák meg. Bírálóbizottság a fenti feltételek alapján mérlegeli az adott év fair play díjazottjának, vagy a versenyben résztvevő díjazott egységnek megnevezését és kihirdetését.

A Fair Play Díj átadása

A KPMG Fair Play Díj átadására az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ünnepélyes díjkiosztóján kerül sor.
Helyszín
: 8230 Balatonfüred, Gyógy tér
Időpont: 2021. július 24
18.00 óra

A díjat Rózsai Rezső a KPMG Hungaria Kft vezérigazgatója adja át.

Jó szelet! Fair versenyzést!
KPMG és MVSZ