Erre úgy jöttem rá, hogy figyeltem az ülőhelyeket. Amint kihirdettek egy eredményt felszabadult egy sor. Mire elérkeztünk az abszolút győztesek színrelépéséig a nézőtér kiüresedett. Nagy okosság volt a rendezők részéről, hogy ételosztással marasztalta a már díjazottakat, így azt a csúfságot nem kellett a győzteseknek megélni, hogy a hozzájuk tartozókon kívül nem sokan süvegelik meg őket. Pedig szembe kell néznünk a rideg tényekkel: a sok kis verseny győzteseit egyáltalán nem érdekli, hogy egy másik, ugyanezen a pályán zajló verseny milyen eredménnyel zárult. Kedvenc szórakozásom, hogy ezen az estén minden arra járónak szívből gratulálok, függetlenül attól, hogy képben vagyok e az áldozat személyét illetően. Még sose kérdeztek vissza, hogy mihez gratulálok. Ők legalább tudták.

Tehát a Kékszalag nem is egy verseny, hanem egy rakat, közel 40 egymástól szinte teljesen független verseny egy pályán egy időben. Lehet valamiféle hierarchiát felépíteni a versenyek között, de ez nagyon szubjektív, azért megpróbálom.

A legnagyob presztízse nyilván az abszolút befutási sorrendnek van. Itt van a legtöbb pénz, ez a szponzorok által legjobban favorizált közeg, és ez így van jól, erre találták ki a versenyt. Az a 15 katamarán amelyik benevezett, elvben nem találhat egytestű legyőzőre, így a verseny győztese nyilván közülük kerül ki. Ha a maradék 540 egytestű hajó esélytelen a győzelemre, akkor minek is indulnak? Jó kérdés, de ott vannak, és ők is megtalálják a saját kis versenyüket. Ha folytatjuk a presztízs sorrend szerinti felosztást, akkor akár a legnagyobbak a leglátványosabbak küzdelme lehet izgalmas, de itt már értékelési rendszerek csatája is zajlik. Mert a különböző hajók előnyszámos értékelése lehet Yardstick, vagy ORC szerinti. Melyik miért jó ebbe nem mennék bele, de az biztos, hogy a nevező hajók olyan értékelési csoportot választanak, ahol jobbak az esélyeik. Az általam felállított képzeletbeli ranglétrán a one-design osztályok versenye a valódi megmérettetés. Itt nincs előnyszám, az egyforma hajók versenyében a befutási sorrend dönt.  Azért itt sem minden egyértelmű. A teljesen egyforma J24, vagy az Asso mellett ott vannak az olyan csoportok, mint például a 33-as osztály, ahol egy bizonyos tűréshatár ad lehetőséget a közös versenyzéshez. Az igazi őrület az előnyszámos Yardstick rendszer 5 csoportja. Gyakorlatilag itt versenyez a mezőny nagy része anélkül, hogy tudná, valójában ki az ellenfele. Itt nincsenek egyforma hajók, sőt! Ezekben a csoportokban nagy hagyománya van az „okosságnak”. A dinamikus előnyszámkalkuláció kiegyenlíthetné a felszerelésekben, felkészültségben lévő különbséget, de csak akkor működik, ha a hajóval rendszeresen versenyeznek. Ha csak a Kékszalagon indul egy kedvező besorolású hajó akár 5 Kékszalagon is diadalmaskodhat, amíg módosítják az előnyszámát.

Milyen hajókat találunk a Yardstick csoportokban? Hát nem a leggyorsabbakat. Itt indulnak azok a tulajdonosok, akik előbbre tartják egy túrahajó hedonista kényelmét egy versenyhajó puritánságánál. Egy igazi yardstickes nem vesz évente új garnitúra kevlár vitorlázatot, verseny előtt nem üríti ki a víztartályát, nem pakolja ki a matracokat, a hűtőt, a szekrényeket. Az elég vicces, hogy ők pontosan ugyanannyi nevezési díjat fizetnek, mint az agyonszponzorált élmenők. Többségük két naplementében gyönyörködhet, míg a menők talán egyben se. A győztesek vacsorája a kiírás szerint nekik is jár, de el nem érhetik. Kíváncsi vagyok kapnak-e „hidegkaját” csomagban. Nem is értem miért nem jut ennek a csoportnak nagyobb megbecsülést, hiszen nélkülük nem lenne a Kékszalag a statisztikák csúcstartója. Nézegetem az 53. Kékszalagról készült filmet. Csodálatos felvételek, fantasztikus jelenetek, de egyetlen egytestű, hajó sem látszik. Ez nem a Kékszalag. Miért szégyen bemutatni a mezőnyt? Zárjuk ki a családi túrahajókat, ne kelljen már miattuk szégyenkezni! Közel 300 olyan hajó nevezett, ahol a kajüt, a belső berendezés és a vitorlázat azt tükrözi, hogy nem versenyvitorlázásra épültek. Ha szégyeljük, ne is engedjük, hogy elcsúfítsák a Kékszalag magasztos imidzsét!  Na jó, lehet, hogy az elnyomott osztályok mindezt egyáltalán nem érzékelik, és kevésbé önérzetesek, mint ahogy én azt elképzelem.

Magam egy Yardstick III/1-es hajóval, családunk kedvencével a Vidrával vettem részt a versenyen. A 6 tonnás belső kormányos motorsailer gyenge szélben nagyon nehezen mozdítható. Az igen gyengeszeles meteo prognozisok nem tettek jót az elszántságunknak. A rajt pillanatában semmilyen szél nem volt, majd a déli oldalról látszott érzékelhető frissülés. Ki is ügyeskedtük magunkat egész a part vonaláig, ahol valóban volt némi szél így látványosan meg tudtunk lódulni az északon álldogáló mezőnyhöz képest. Már Siófok közelében jártunk, amikor a szél leállt és az északra lévők egyre gyorsuló tempóban elindulhattak a kenesei bója irányába. Amikor az élmezőny vette a Kenesei bóját mi még ott álldogáltunk, annyi szelünk nem volt, hogy eljussunk a leterjedt északi bríz vonaláig.

Mire elértük a kenesei fordulót a mezőny gyakorlatilag elérte Siófokot. A bójavételnél még egy hajót láttunk magunk mögött, szegények mindvégig velünk próbáltak lépést tartani. A stabil időjárási helyzetnek hála, az előttünk lévő hajóknak is át kellett volna verekedniük magukat a siófoki retteneten, így hiába volt 3-4 órás előnyük sikerült felzárkóznunk. A kenesei 542. helyünket a siófoki kapuban már 430-ra javítottuk 112  hajót megelőzve. A megérkező 6-8 csomós széllel nagy lendülettel indultunk a Cső felé. Hátulról rárontani, egy lendületét vesztett feltorlódott mezőnyt utolérni remek szórakozás. Mire beértünk a szorosba leszállt az este fantasztikus fényekkel megvilágítva az igencsak összesűrűsödött mezőnyt. A nagy feltámadás élménye elhomályosította a tisztánlátásomat, talán ennek köszönhetően hoztam meg a lehető legostobább döntésemet: a kardinális jelek alatt, délre tartva próbálunk a parti szélhez közelebb jutva a THE előtt torlódó újabb nagylétszámú csoportot megkerülni. Azt képzeltem, hogy 1,40-es merülésünk lehetővé teszi, hogy átsomfordáljunk a homokpad felett. Viki a kajütből diktálja a mélységet 1,70, ... 1,60, ... 1,50,... én kívül: mindenki lébe, döntsük a hajót... 1.40, ...1,30, ... 1,20.... puffff! Hát ez megakadt. Lajhárlógás a kiengedett bum végén. Semmi.  Ildi, Misi már vetkőznek, be a vízbe! Feszülnek, tolják, végre megmozdul. Végtelen lassan, de szabadulunk. Vissza a hajóba, irány a bójasor. Mire mindketten megtörölköznek, alig 10 m-re a kardinális jeltől újra felülünk. Vissza a vízbe, újabb keserves percek, de kijutunk. A hőn áhított csoport már átért a csövön, meg még jó néhányan. Azért biztos ami biztos, az enyhe délies frissülésben balra a part felé igyekszünk. A megszökött hajók - ki tudja miért - az északi oldalra indultak, talán azért mert amikor átértek a szoroson még enyhe északi szél lengedezett. A jótevőnk, és az egyre frissülő parti szél megint csodát tett, jobbcsapáson egy slágon majdnem Lelléig elpörköltünk, úgy hogy a tőlünk északra lévő hajók rendre lemaradtak.

A VMG adatok figyelembevételével Révfülöp magasságában már középvízen cirkáltunk. Szerettünk volna a déli oldal bíztatóbb szélerejét kihasználni, de érdekes módon a frissebb balcsapás nem adott elegendő célraközelítési sebességet, így rendre fordulgatni kényszerültünk. Badacsony alatt már előtűnt a mezőny, a felkelő nap sugarai igen előkelő környezetben találtak minket. Komoly sebességfölénnyel rendelkező hajókat láttunk magunk mögött, amikor a szigligeti öbölben fújó északnyugati szelet sikerült megcsípnünk. Ezzel a frissüléssel nem csak az üldözőket tudtuk leszakítani, de Györökig már semmi nem állt utunkba. Itt sajnos leállt megint a szél és én először kékszalagos életemben átadtam a kormányt Misinek és egy órácska pihenést engedélyeztem önmagamnak. Titokban abban reménykedtem, hogy rutinos társam ezalatt az egy óra alatt elnavigál a keszthelyi bójáig, mert ezt a szakaszt nagyon tudom utálni.

A szél nem volt túl kegyes, a pihenőidőm alatt alig haladtunk valamit, de legalább az üldözőink sem remekeltek. A bóját végül 13.40 kor sikerült kerülnünk 364-nek. Siófoktól újabb 66 hajót sikerült megelőznünk. A visszaút elején arról kellett döntenem, lemenjünk-e a kecsegtető déli partra, vagy maradjunk a tengelyen, kivárva a megfelelő pillanatot, ha már választanunk kell. Badacsonyig semmi különös nem történt, csak vánszorogtunk elviselve, hogy egy két nagyobb hajó elüget mellettünk. Ekkor már kezdett felépülni egy komolyabb zivatarfront. A Zala felől komor időt jósló felhőzet riogatott, a nyugati medencében 2-es fokozat villogott. Kötélrend, mentőmellény és vártuk a megváltó, frissítő szelet. És meg is jött! Gyönyörű 20 csomós tengelyirányú meleg délnyugati. Bár bekészítettük csodafegyverünket az önstabilizáló, bum nélkül is használható OXLEY vitorlát,  de pillangózva kivártunk, amíg a szél erőssége el nem érte a maximumát. Révfülöpnél hoztuk meg a döntést, hogy kitesszük az Oxley-t, amit nagyon nem bántunk meg. Szinte állva hagytuk a közelünkben lévő hajókat! Amikor beértünk a csőbe már beesteledett. Jobbról a Hold hatalmas ezüst tányérja világította meg a tó tükrét. Körülöttünk rengeteg hajó az egyikről át is kiabáltak: „Helló! Nektek most szakadt ki a bliszteretek?” Jót mosolyogtunk, mert nekünk se bliszterünk, se szakadásunk nem volt. Abban bíztunk, hogy a befutóig fenn tudjuk tartani a bőszeles vitorlát. Kezdetben egészen Öreg Tihany mólójáig bőven a befutó fölé tudtunk vitorlázni, de a szél itt durván letompult, és hiába tudunk 60 fokig felélesedni a befutó előtt az OXLEY levételére kényszerültünk. Sajnos ez nem olyan mintha egy gennakert, vagy egy spit veszünk le a nyitott génua alatt, mert a fockot csak a snuffer lehúzása és leengedése után tudjuk kitekerni. Így is befutottunk 23,37-kor 268.-ként ami a korrigált értékelés abszolút 42. helyét jelentette. Osztályunkban az 5.-ek lettünk. Keszthelytől 96 hajó került mögénk, így összességében a kenesei bójavételt követően 274 hajót sikerült megelőznünk.

Fantasztikus verseny volt, ahol fogalmunk nem volt, hogy ki ellen versenyzünk, ezért megpróbáltunk mindenkit, de elsősorban magunkat legyőzni.

Ami a Kékszalag egészét illeti: lenyűgöz a high tech hajók fantasztikus nyomulása, de meggyőződésem, hogy a verseny jövőjét a résztvevők száma és motiváltsága fogja meghatározni. Az 556 induló egy pandémia alól felszabadult hajós közösségben rejlő potenciált figyelembevéve egyáltalán nem előrelépés. Volt már bőven 600 felett a résztvevők száma, mely, ha jelentősen nem is csökkent, de a stagnálás sem megnyugtató.

Mivel lehetne javítani a Kékszalag közösségen belüli megítélésén?

• A kommunikációban megengedhetetlen hiba, sértő bárdolatlanság, hogy az egytestű hajók szinte egyáltalán nem kapnak nyilvánosságot! (Lásd: Kékszalag összefoglaló film)
• Át kéne gondolni a nevezési díjak differenciálásának lehetőségét! Akik kevesebb szolgáltatást, nyilvánosságot kapnak fizessenek kevesebbet!
• Jobban rá kéne mozdulni a szalag zarándoklat jellegére, hogy azok is kedvet kapjanak, akik nem versenyezni, csupán biztonságos körülmények között körbe vitorlázni szeretnék a tavat.
• Nem lenne rossz minden csapatnak, akik sikerrel teljesítették a távot – minden évben – a hajóban elhelyezhető kis réztáblát adományozni.
• A jövőben a kommunikáció súlypontját át kellene helyezni a mindenki által teljesíthető nagy közös vitorlázásra, zarándoklatra, a lassan kontraproduktívvá váló katamarános esélylatolgatás helyett.