Augusztus 14-én reggel 9-kor meglehetősen gyenge szellőben vágtak neki a felnőtt futam résztvevői a légvonalban kb. 20 kilométeres távnak. A fél órával később rajtoló ifi futamban indulók jobban jártak, mert a szél ekkor egy picit frissült Zamárdinál. Mivel a fiatalok a rövidebb pályán, a Nagystrand keleti végénél fordultak így egyre jobb szélben tudtak vitorlázni, míg az Ezüstpartnál járó felnőttekhez lassabban ért el a frissülés. Délre azonban már a teljes pályán kellemes 7-8, sőt néha 10 csomós szél fújt, így aki kitartott igazán kellemes körülmények közt vitorlázhatott végig . Délután 3-ra ért be az utolsó hajó, ekkor már a másodfokú viharjelzést is bekapcsolták, de a komolyabb szél elkerülte Zamárdi környékét végül.

Váratlan befutó

A változatos időjárás izgalmas eredményeket hozott: az egytestű hajók versenyét egy 470-es nyerte (miközben a mezőnyben bőven akadtak 25-ös jollék, Flaar 18-asok, és egyéb nagyobb hajók) Valkó Andrással és Bátori Borostyánnal a fedélzeten, míg a külön értékelt katamaránoknál Róka Sándor és Róka Péter győztek. Nagyon sok hajóosztályban jött össze a megfelelő számú induló, így idén a felnőtteknél csak az egytestűek közt 12 osztályban hirdethettek győztest. Köztük sorsolták ki a névszponzor Dell XPS 13 típusú legújabb gépét. A többtestű hajóosztályok első helyezettjei közt pedig egy Dell G15 laptop talált gazdára.

A kitartás a lényeg

Izgalmas befutó után jött a díjkiosztó az ifiknél is. Itt 3 egytestű és 2 katamarán hajóosztályt értékeltek, az abszolútban legjobb egytestű és kéttestű egység szintén a Dell ajándékait is megkapta az aranyérem mellé. Az egytestűek közt Skoumal Huba futott be elsőként, míg a katamaránok közt a Tácsik Máté, Sebők Márton páros nyert. Igazán örülhettek, különösen, mert a gyerekek az érmeket az olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombitól, míg a felnőttek az olimpián szintén remekül szereplő Érdi Máritól vehették át. Zsombor a díjátadó után így fogalmazott: Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők között akad olyan fiatal, aki rendelkezik olyan adottságokkal, hogy majd világversenyeken indulhasson, ám a legfontosabb a kitartás. Nem szabad feladni az álmainkat, el kell hinni, mire vagyunk képesek és megvalósul. Legtöbbet a hibáinkból tanulhatunk, amikor úgy érezzük egy-egy eredmény kapcsán, hogy nem úgy sikerült, ahogy vártuk, továbbra is ki kell tartanunk…

Megtisztelő elismerés

A díjkiosztón a Svert Kupa fontos elismerésben részesült: vitorlásversenyek közt elsőként beválasztották a Somogy Megyei Értéktárba hagyományőrző tevékenysége okán. Az erről szóló oklevelet Bíró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke adta át a helyszínen.

Az ünnepélyes pillanatok után jött a már megszokott Balaton parti vacsora a bácskai utcai kikötőben, ahol az ország minden részéből érkezett résztvevők késő estébe nyúlóan tárgyalták ki a verseny eseményeit, az olimpikonok pedig szinte végtelen számú rajongónak adtak autogrammot.

A Svert Kupa Vitorlás Egyesület ezúton is köszönetét fejezi ki a verseny támogatóinak: a DELL és a HRP , a Wellis Magyarország és végül, de nem utolsósorban Wellensteyn részére. Köszönet illeti a sok segítségért Zamárdi Városát is, valamint a verseny fővédnökét, Csákovics Gyula polgármestert.

 

A verseny részletes eredményei a svertkupa.hu oldalon találhatóak.

Drón fotók: Döme Tamás