Az úgy volt, hogy már hetekkel ezelőtt beindult az agymosás, hogy igyekeznünk kell a nevezéssel, mert bizony csak limitált mezőnyt képes a rendezvény befogadni. Már akkor sem értettem, hogy mire ez a nagy para, hiszen egy hajó nem csak kikötőben éjszakázhat, az előírt felszerelés része a horgony, az ott lévő rakatnyi motoros meg hozza-vigye a versenyzőket, ennyi igazán beleférne a 15000 ft-os fejpénzbe. A rajton kívül egy célvonal elhelyezése terhelné a rendezőket, ha 160 hajót be tudnak futtatni, akkor megkockáztatom, hogy 250-et is sikerülne.  A létszámkorlátozás nem más, mint hiány generálása, ami – látjuk a kiürített  kikötőknek is köszönhetően – teret ad a valós költségektől elrugaszkodó féktelen áremeléseknek.

 

Ahogy a kikötői díjamat, úgy ezt a szemmel jól látható összegű nevezési díjat is kifizettem, mint kiderült hiába.

-          Amit tudtam: csak 160 hajót fogad a verseny. Igyekeztem, és a Vihar rendszerében még időben, bőven a limiten belül leadtam a nevezésemet. A rendszer megtagadta az azonnali online fizetést, (miért is?) arra utasított, - határidő megadása nélkül - hogy vegyem fel a kapcsolatot a rendezőkkel. Sebaj, gondoltam, van időm az október elsején éjfélig adott nevezési határidőn belül ezt rendezni, ahogy más versenyen sem ragaszkodnak az azonnali fizetéshez. A nagy túraversenyek nevezési, fizetési határidejét nem véletlenül teszik a rajt előtti estére, hiszen a csapatok nagy részénél csak az utolsó pillanatban áll össze a végleges létszám. Igaz, hogy ott eszükbe nem jutna korlátozni az indulók létszámát!

-          Amit nem tudtam: a limitet úgy alkották meg, hogy nem a Viharban leadott nevezés, hanem a pénz beérkezése számít. Ügyes! Ettől mindenki bevadul és rohan a kasszához még akkor is, ha fogalma nincs, hogy a két-három hét múlva kezdődő versenyen hogy áll össze a csapata. Nem életszerű, hogy többet utalna mint a minimum tuti létszám, ha többen lesznek akkor mi van? Bűntudat? Újra utalás? Helyszínen borítékban?

 

Nekem ezzel nem is ez a fő bajom. Engem sért a rendezők bizalmatlanságra épülő eljárása. Amikor a Viharban nevezek akkor szerződök egy szolgáltatásra, amit csak később kapok meg. Ha már limitálnak, miért nem elég az írásos elkötelezettségem? Ez nagyon piti ócskapiaci hozzáállás! Van még egy-két hely ahol előre kell fizetni, addig nincs szolgáltatás. Ne az legyen a minta, mert ott vernek is!

 

A végleges, a befogadottakat tartalmazó lista is magán viseli a „finom” korrekciók nyomát. Van olyan, ahol biztos ami biztos egy kormányos két hajót is beküldött a Viharba, hogy aztán csak az egyikre fizessen. Aztán több hajót más nevezett, mint ami a végleges listán rögzült. De olyat is találtam, ahol a befogadott hajónak nincs nyoma a Viharban, mert sem a hajó neve, sem a nevező kormányosa nincs a listán. Nem tudom mi szükség ennyire erodálni egy jól működő nevezési rendszerbe vetett bizalmat. Kialakítottak egy kettős nevezési rendszert, ahol lehetőséget teremtenek arra, hogy felülírják a versenykiírásban és az általános Versenyrendelkezésekben leírtakat, mely szerint érvényes nevezést csak a Viharban lehet leadni. A befogadott hajók között deklaráltan találni olyat, aki határidőre nem teljesítette a nevezési feltételeket, de fizetett. A rendezőség komoly biztonsági kockázatot is vállal azzal, hogy a hajókban tényszerűen nem azok versenyeznek, akiket a Viharban jó előre rögzíteni kényszerültek.

 

Ha befogadták volna a limiten és a megadott október 1-i határidőn belül kifizetett nevezésünket, vajon mit kaptam volna a rajt, a cél és a bulisátras vacsorán kívül?

Versenypólót? Na abból nem kérek. A Félszigetkerülőn sem jutott nevezési csomag azoknak, akik a Viharban nevezve, - a versenykiírásnak megfelelően - azt az információt kapták, hogy a nevezésük érvényes. Aki a helyszíni nevezést választotta, az kapott. De miért is kellett volna egy érvényes online nevezés birtokában elmenni Füredre? Ha mindenáron az a cél, hogy a támogatók pénzéből nyomott reklámanyagok eljussanak a versenyzőkhöz, annak nem ez a módja.

A Vihar rendszer minden nevező póló méretét őrzi. Ha nem akarnak veszteséget, adják át, postázzák ki később a csomagot, legalább mindenkihez eljutna. Ne csapjuk be a támogatókat! Annak, hogy az online nevezők a maradékban turkálhatnak, semmi értelme. A rendezők állítása szerint a Tihanykerülő 250 hajójából legfeljebb 15-höz nem jutott el a csomag. Hiszi a piszi!

 

Nem vagyok elkeseredve, ez már nem az én világom. Elhajózom a mezőnnyel együtt Badacsonyba, viszek bocit, hogy horgonyról kijussak a partra, elmegyek egy jó étterembe, - remélem mielőbb visszakapom a nevezési díjunkat, abból futja egy finom vacsorára.

 

Ki tart velem?

Fotó: Cserta Gábor