"Általánosságban elmondható, hogy a 2021-es évben a járvány jelenléte a hazai vitorlás életünket már csak kis mértékben zavarta meg és valójában egy teljes vitorlás szezont tudtunk teljesíteni. Kiemelkedő pillanata volt az évnek Berecz Zsombi ezüstérmes szereplése a tokiói olimpián, amely hosszú évek várt és nagyon megbecsült, rangos eredménye a magyar vitorlázásnak. A kiutazó csapat többi tagja is nagyon szépen teljesített, Érdi Mári és Vadnai Benji is nagyon büszke lehet az eredményére, reméljük előbb - utóbb éremesélyessé tudnak válni a hajóosztályukban. Emellett nagyon komoly elismerést jelent két kiutazó szakemberünk: Böröcz Bence és Fluck Bence sikeres sportbírói és versenyrendezői helytállása is. Azt gondolom a magyar olimpiai vitorlázó csapat teljes szélességű szakértelmet mutatott mind sportolói, mind sportszakmai szempontból, ez nagyon jó alap a következő évek hazai sportágfejlesztési céljaihoz.

Másrészről a járvány nem engedte beváltani az olimpiai eredményeink kapcsán kapott bővített támogatási ígéreteinket – költségvetési okokból a sportág fejlesztés központi támogatása sajnos továbbra is a korábbi szinten marad (összesen kb. 120 m Ft), azaz élversenyzőink és utánpótlásunk
finanszírozása 2022-ben is csak részlegesen tud állami forrásokból megvalósulni. Ennek ismeretében 2022 januárjában elindítjuk a Kikötői Utánpótlás Támogatási programunkat (KIUT – lásd még hunsail.hu), amely részben pótolhatja az elmaradt utánpótlás-fejlesztési és élsport-forrásokat.

Sportágunk azon ritka kivételek közé tartozik, ahol az aktív élversenyzők száma a teljes vitorlázó társadalomhoz képest nagyon alacsony. Ez valójában jó hír, hogy nem csak kizárólag versenysportra koncentráló olimpiai sportágat űzünk (lásd klasszikus olimpiai sportágak többsége), hanem a szabadidős vitorlázóink adják sportolóink többségét. Ez az összetétel számos együttműködési lehetőséget kínál szabadidős vitorlázóink és élversenyzőink között különösen annak ismeretében, hogy a szabadidős vitorlázóink gyakran jelentős gazdasági háttérrel is rendelkeznek.

Ennek megfelelően 2022-ben szeretnénk a KIUT elindításán túl a vitorlázás támogatói körét is bővíteni és ezzel egyidejűleg a szabadidős vitorlázás / nagyhajós vitorlázás feltételeinek javítását erősebb lendülettel folytatni. Ehhez adhat új lendületet a füredi kikötőnk befejezése, amely mint komplex vízi sportközpont otthont tud adni élsportolóink felkészüléséhez, rangos nemzetközi és hazai versenyek megrendezéséhez valamint közel 140 nagyhajós bérlő befogadására. 

Az elnökség, főtitkárunk és kis csapata folyamatosan dolgozik ezeken a feladatokon, amelyek kapcsán azt veszem észre, hogy egyre több van belőlük. Az elnökség működését támogató bizottságok is folyamatosan dolgoztak egész évben és általános tapasztalatunk, hogy minden hozzáértő segítségre nagy szükségünk van. Szabadidőnk terhére végezzük ezeket a feladatokat, amely véges, ezért a működési hatékonyságunk folyamatos javítása mellett a jelenlegi erőforrásaink érdemi feladat bővülést már nehezen tudnak kezelni. A titkárság csapata jól végzi munkáját, leterheltségük a szezonban erős, de jelenleg szinte majdnem folyamatos a szezon végével felerősödő bizottsági feladatok beérkezésével.

A fentiek alapvetően jó hírek és talán van is alapunk az optimizmusra a jövőt illetően. Mégis van néhány olyan átfogó téma, amely a közös vitorlás jövőnk minősége szempontjából meghatározó, ezért fontos lenne mielőbb elkezdeni közösen dolgozni rajta:

  • TISZTELET EGYMÁS IRÁNT PARTON ÉS VÍZEN
    Meggyőződésem, hogy aki vitorlázik az a világot, a természetet is más szemmel nézi, a sportág írott és íratlan szabályait nem csak a vízen képviseli. Ezeknek egyik központi eleme a tisztelet, tiszteljük a természet szépségét és erejét, de tiszteljük egymást is és emellett azonnal segítünk annak, aki bajba jutott. Ez a kölcsönös tisztelet tartást ad minden vitorlázónak, amelyre általában felnéznek a nem vitorlázók is. Nagyon fontosnak tartom ennek a kölcsönös tiszteletre és segítőkészségre épülő vitorlázó magatartásnak további erősítését, mert ez adja meg azt a társadalmi hátteret a vitorlázás szélesebb elismeréséhez, amelyre sok helyen nagy szükség van. Emellett szükségét érzem a tisztelet erősebb megjelenítésének a szövetségi feladatok és elvárások kapcsán, a legjobb szándékú kritika is célt fog téveszteni, ha nem kíséri tisztelet és türelem.
  • ÖSSZETARTÁS ERŐSÍTÉSE
    Nagyon sok jó vitorlázó közösséget látok, de ezek összekapcsolódását még nem nagyon. Ez már szintén jó kiindulási alap, mégis azt gondolom, hogy sokat erősödne a vitorlázó társadalmunk, ha többet tudnának ezek a közösségek egymásról, kialakulna egy aktív párbeszéd szélesebb körben, amely egyben alapja lehet az összefogásnak és összetartásnak. A jelenkori vitorlázásban számos „alulról jövő” sikeres kezdeményezés van jelen, amely az útját és növekedési lehetőségeit keresi. Próbálunk ezeknek segítséget nyújtani szövetségi szinten, de ezt vélhetően jól kiegészítené néhány közvetlen együttműködés is.
    Kérem nézzetek túl a klubjaitok és hajóosztályaitok határain, hátha találtok további izgalmas együttműködési lehetőségeket akár utánpótlás nevelés, akár nagyhajós versenyzés vagy túrázás témakörökben, amelyek tovább segíthetik munkátokat.
  • ÖNKÉNTES TÁMOGATÓI TEVÉKENYSÉGÜNK ERŐSÍTÉSE
    A vitorlázás sem jelenleg, sem a jövőben nem tud kizárólag központi források alapján fejlődni, bővülni. Ez valójában egy logikus helyzet, miért várunk állami támogatást olyan tevékenységekhez, amelyekhez mi magunk nem teszünk hozzá legalább azonos nagyságrendű összegeket. Meggyőződésem, hogy a vitorlázó társadalom sokkal komolyabb támogatásokat tudna szövetségi szinten is teljesíteni (klubok szintjén ez már
    kezd elég jól működni), ha ezek célja, elszámolása széles körben ismert volna. Szövetségi oldalról tovább erősítjük az úgynevezett üzleti bevételeinket ajándéktárgyak (lásd naptárak), rendezvények (Kékszalag, Nemzeti Regatta, Vitrolásbál, kiemelt versenyek) kapcsán, de emellett fontosnak tartanán átfogó támogatási modellek kialakítását egyedi témákra is pl. élsportolóink számára. Ez különösen igaz manapság, amikor élsportolóink pályafutásának folytatása során az anyagi kérdések meghatározóak (mi éri meg jobban, tanulni vagy kizárólag az élsportra koncentrálni?). Fontos, hogy ne csak a jelenben éljünk, hanem tudjunk élversenyzőinknek olyan vonzó karrier célokat is kínálni, amelyek megerősítik őket sikeres élsportolói pályafutások folytatása mellett.

Ahogy látjátok sok gondolat és feladat jelenik meg a szövetség munkája során, amelyek megoldásában szükségünk van a segítő kezekre. Jó lenne ezekről személyesen is beszélni, de erre a COVID-járvány még most sem ad lehetőséget, egyelőre marad a biztonságos online kommunikáció. Sokat várok ilyen téren a tervezett Vitorlásbálunktól is, amelyet idén még a járvány miatt nem tudunk megrendezni. Nyitott viszont minden online és offline ajtónk, kérem keressetek minket, ha a fentiek kapcsán segíteni szeretnétek.

A kritikát is mindig szívesen fogadjuk, de azt mindnyájan világosan kell lássuk, hogy a kritika nem helyettesíti az elvégzendő munkát. Ez utóbbiból pedig van már bőven 2022-re is!

Végül szeretném megköszönni az elnökség és a szövetség munkatársai nevében a bizalmatokat és türelmeteket a szövetség irányában. Azt gondolom jó irányba haladunk és közös erővel hamarosan  már az első részeredmények is látszani fognak. Ez pedig jelentős lendületet adhat a további feladataink közös elvégzéséhez és vitorlázó közösségünk erősítéséhez.

Boldog Újévet és jó szelet kívánok minden vitorlázónknak!"