Legutóbb igencsak látványos esése kapcsán írtunk Hamrák Péterről (Spartacus VE), most viszont a magyar jégvitorlázás eddigi legfényesebb érméről beszélgettünk vele whatsappon.

Február 24-én ért véget a vb, és másnap már kezdődik az Európa-bajnokság ugyanitt. Kétévente ez a szokás, amikor nem Amerikában van a világbajnokság, térben és időben összekötik a két eseményt. 104 induló volt ezúttal, sokan a COVID, vagy éppen az oltatlanságuk miatt mondták le a részvételt...”

Erősen indítottál, rögtön egy futamgyőzelemmel…

Ez életem első A csoportos futamgyőzelme volt világversenyen. A húsz éves munka, amelyben az edzéseken túl a felszerelések fejlesztése is benne van, most érett be igazán. Az első nap még a svédországi Hjaelmarenben kezdtünk. Érdekesek voltak a körülmények: a jég néhány nappal a verseny előtt picit megolvadt, majd esett rá két centi hó, és jött egy kemény fagy. Aztán még néhány centi laza friss hó ráesett az egészre. Megnéztem: a közvetlenül a jégre fagyott hó olyan durva és kemény volt, mint a smirgli. Ehhez választottam egy rövidebb és nagyobb görbületű korcsolyát. Ezzel nagyon jó sebességem volt, nem volt túl erős a szél, nem volt hátrány a rövidebb korcsolya. Aztán itt elromlottak a viszonyok, felkerekedtünk és átautóztunk 360 kilométerre, a norvégiai Storsoyenbe. Egy befagyott tó van itt, három centi hó volt a svédországinál kicsit buckásabb, egyenetlenebb jégen. Dombok vannak körbe, forgolódó, lórúgásos volt a szél, fújt néha 20 csomóval is. A világbajnokságot a lengyel Robert Graczyk nyerte, nagy harcban voltunk végig. A bronzérmes a svéd Oskar Svensson lett.”

Hány készlet korcsolyát viszel magaddal egy ilyen versenyre?

14 féle különböző formájú és élezésű korcsolyával készülök, és legalább kétféle árbóccal. Óriási szerepe van a sikerben az aktuális felszerelés kiválasztásának, a változó időjárási-, és jégviszonyoknak megfelelően kell dönteni a legjobb kombináció mellett. Túlzás nélkül: ehhez kell a húsz év tapasztalata. A 2013-as Európa-bajnoki bronzérem és sok tízen belüli világbajnoki helyezés után idén jól kijött a lépés. ”

Eredmények: https://idniyra.eu/raceresults/

Kép: Pataki Anna

Visy László Oszi